• Herpesz vírus és fáradtság

        Legfrissebb cikkek a témában
        Nincs találat!
         

        Tisztelt Webbeteg tanácsadó Orvos! 1997-ben volt egy övsömöröm az arcom bal felén, illetve a fejtetőmön. Akkor ambulánsan kezeltek. Most 2-3 éve a vénuszdombomon hasonló kiütések jelennek meg, mint akkor. Először viszketés, majd fájdalom. Mindig télen jön elő és csak egyszer, számomra váratlanul. Sajnos, mire eljutok bőrgyógyászhoz, addigra már csak a hegek maradnak meg. Azt mondták, hogy nem övsömör, hanem herpesz vírus lehet. Azt mondták vizsgáltassam ki magam. A háziorvos általános vérképet készítetett, amire azt mondta, hogy megfelelő. Amellett van egy problémám. 1998-ban volt az első pánikrohamom, amit pár éve kezelnek. Most pszichológushoz, mellette 2 éve szedek gyógyszert. Évek óta borzasztó fáradtság van rajtam, ami egyre inkább "súlyosbodik". Lassan már a fáradtság uralkodik rajtam. Próbáltam kevesebbet aludni, próbáltam sokat aludni, sokféle dolgot próbáltam, de a napjaimat a fáradtság határozza meg. A pszichológus azt mondta, hogy mivel nyaraláskor is a fáradtság a meghatározó, ezért valószínű, hogy nem menekülök az alvásba, hanem ez valami belső dolog, amit ki kellene vizsgáltatni. A napjaim átlagosak, nem fárasztom le magam túlságosan, nem végzek erős fizikai munkát, szellemi munkát végzek, de számomra az sem megerőltető. Amellett mozgok, egy hiperaktív kutyusom van, és a házkörüli munkát is én végzem, tehát a napi mozgásom is megvan. Nem tudom mi lehet erre a megoldás! Köszönöm a választ!

        Dr. Szanyi Andrea válasza a krónikus fáradtság témában

        Kedves Kérdező! Az övsömört herpesz vírus okozza. A herpesz vírusnak két fő típusa van, a Herpes simplex, ami a különböző helyeken okozhat hólyagos elváltozást és a Varicella zoster, ami gyermekeknél bárányhimlőt, felnőtteknél, idősebb korban övsömört okoz. A herpes simplex vírusfertőzés jellegzetessége, hogy gyakran kiújul, akár kisebb fertőzés, lázas megbetegedés során is. Az övsömör megjelenése sok esetben legyengült immunitásu embereknél jellemző. Talán azt kellene eldönteni, hogy Önnél melyik típusú herpesz fertőzés állt fenn. A krónikus fáradtság hátterében a vérszegénységet a leírtak alapján kizárták. Javaslom még a pajzsmirigy működésének vizsgálatát is. Ennek alulműködése okozhat krónikus fáradtságérzetet, aluszékonyságot.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Kérdés: 2013. január 28., 21:54; Megválaszolva: 2013. január 31., 21:26

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Doktor Úr! Nyáron vastagbél tisztító kúrát csináltam, ami után hasi fájdalmak kezdődtek a bal alhasban, de nem étkezéssel összefüggésben inkább sétával futással. Köldöktől balra pedig kialakult egy folyamatos fájdalom pont...
        Tisztelt doktor úr. A kérdésem a következő lenne a doktor úr felé , áprilisban fogászati kezelés után kaptam antibiotikumot attól hasmenésem lett , ez tartott kb 3 hónapig, de addig elvégezettem a következő vizsgálatokat , vastagbél...
        Tisztelt Doktor Úr! Most egy olyan panaszom van, hogy a köldököm körül égő érzést érzek. nem fáj,hanem kifejezetten ég. Hasi ultrahangra mentem el. az teljesen negatív. Szedek 2x20 mg pantoprazolt 6 napja gyomor és nyelőcsőégésre. napi 1...
        Tisztelt Doktor Úr! 36 éves nő vagyok, kb. két hónapja különböző intenzitású fájdalmat érzek a bal bordaív alatt. Ülő helyzetben és étkezések után a legrosszabb, a nap folyamán fokozatosan erősödik. Éjszaka nem zavar, fekve sokat...
        Kedves Doktorno! 54 eves vagyok, Usaban elek ezert nem tudok csak ugy orvoshoz menni, azert irtam ide. Nem dohanyzom, nem iszom, probalok egeszsegesen elni, de most kicsit megijedtem a szemem korul van egy ilyen folt( csatoltam) A hajam hullik picit, 3 eve...
        Tisztelt Doktornő! Erős hátba sugárzó deréktáji fájdalom és bal oldali lábzsibbadás és érzéskiesés miatt készült ct eredmény értelmezéséhez szeretném a segítségét kérni. L gerinc ct vizsgálat Fokozott ívű lumbális lordosis,...
        Tisztelt doktor úr! Érdeklődöm,hogy a belélegzésen kívül a lenyelt, és táprendszerbe került azbeszttel kapcsolatban van-e valamilyen tapasztalat?
        Kedves Doktor úr! Nagyon el vagyok keseredve kérem segítsen. Május óta, folyamatosan Klebsiella pneumoniae a hüvelytenyésztésem eredménye és nem tud eltűnni. ELőször csak folyásos tünetim voltak, a szeméremtesten folyamatosan égett, marta a...
        Tisztelt Doktor Úr, Vetélés utáni szövettani lelet után a makroszkópos leírás értelmezésében szeretném a segítségét kérni: 15 g súlyú darabos, véres kaparék. Foetalis elemek és vesiculák nem láthatók. -A, B + T- Szeretném tudni,...
        Kedves Doktor Úr! Korábbi kérdésemre válaszolta, h nyelőcsőégésre dupla dózis ppi t szedjek. Elkezdtem 4 napja napi 20-20 pantroprazolt szedni. Ez tényleg jobb a nyelőcsövemre, de a gyomrom jobban ég tőle. Furcsa. talán azért mert leviszi...