Depressziós epizód és borderline szindróma

Tisztelt doktor úr!

Tegnap irt a Férjem önöknek, ugyanilyen cimszó alatt, amit ha lehet szeretnék kiegésziteni.Én a pszichiátriára gyógyszerbeállitás miatt feküdtem be. Ahol, depressziós epizódot és borderline szindrómát állapitottak meg. Jelenleg 3 hónapja gyógyszert sem szedek és terápiára sem kell járnom. Nagyon sokan vizsgáltak (igazságügyi szakértő) is és ők is ezt állapitották meg. Szerintem ezért nincs szükségem kezelésre. A Férjemmel sajnos tényleg nem tudok beszélgetni, mert nagyon megromlott a kapcsolatunk., Amikor régebben probáltam elmondani a véleményemet, volt, hogy odalökött a falhoz, hogy én most ott fogok állni. Leboritott egy pohár vizzel, meg fenyegetözött, hogy megver. Most terhes vagyok, mondtam, hogy vetessük el a babát erre ő azt mondta, hogy mindjárt kirugdossa belőlem. Aztán megnyugszik, én meg elkezdek sirni, aztán nyugodt hangon kérdezgeti, hogy mi bajom miért nem mondom el. Pedig neki el lehet mondani mindent. Hát én ezek után nem tudok válaszolni, csak, hogy igaza van, meg ugy van minden ahogy ő akarja. Aztán ezen vagy ideges lessz megint, de általában ilyenkor megnyugszik. Párterápiára sajnos, az anyagi helyzetünk nem engedi, hogy elmenjünk (a helyi kórházba 20e. egy alkalom) Én is szeretném ha olyan lenne, mint régen, bár erre egyre kevesebb esélyt látok. Változtatni nem nagyon szeretnék, mert szegény gyerekeim két évente mindig máshol laknak. De sajnos nem tudom ezen a helyzeten, hogy lehetne változtatni.Én szoktam mondani, hogy hagyjon békén, ha ugy van átköltözök a másik szobába aztán majd szép lassan talán egymásra találunk. De szerinte engem túl sokáig kell békén hagyni (2-3hét) Aztán, amikor kibékülünk rá pár napra megint egy nagy vita van. Havonta 2-3 alkalommal. Ezek után nem tudom olyan igazán szeretni, tényleg távolságtartó vagyok. Maga szerint velem van a hiba? Tényleg menjek el megint terápiára? Van-e remény arra, hogy ezt rendbe lehessen hozni? 12 hétbe léptem igy már nem tudom elvetetni a babát. De ennek ellenére talán ilyen helyzet mellett jobb lenne külön? Segitségét előre is köszönöm! Nikoletta

Dr. Fáklya Mónika válasza depresszió témában

Kedves Levélíró! Én kettejük között igazságot tenni nem tudok, hiszen két eltérő vélemény-leírás származik Önöktől., De egyébként ez más pároknál, más probléma esetében is előfordul, hiszen más emberek másként látják a különböző helyzeteket. Ha már valakinek volt korábban, depressziós epizódja, akkor megvan rá az esély, hogy újból kialakul. Stresszteli élethelyzetek vezethetnek szorongásos kórképek megjelenéséhez is. Úgy gondolom, érdemes lenne egy újabb kivizsgálás, ha valamilyen betegség kialakult, akkor azt kezelni kellene. A borderline személyiségzavarra egyebekben jellemzőek a hirtelen hangulatváltozások, ingerlékenység, dühreakciók. Az újabb terhesség is vonhat maga után, depressziós tüneteket, ha konfliktusokkal, nehézségekkel teli élethelyzetben éri az anyát. Az Önök viszonyát rendezni kellene, szükség lenne egy nyugodt, türelmes, zavarmentes megbeszéléshez, amikor meg tudják beszélni, hogyan tervezik jövőjüket. A családsegítő szolgálatoknál dolgoznak pszichológusok, kérje a segítségüket, ezesetben térítésmentes. Ha párjának indulatkezelési problémái vannak, akkor neki is indokolt lenne pszichiátriai vizsgálat. Nagyobb szülészeti centrumokban is szokott pszichológus rendelni, kérdezze nőgyógyászát erről. Akárhogyan is döntenek jövőjükről, fontos helyzetük rendezése két és születendő gyermeke érdekében, a terhesség nyugodt lefolyása miatt.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. március 23.

Kérdések és válaszok: Depresszió

Depresszió nélkül
Tisztelt Doktornő! 40 éves férfi vagyok, három gyerkőccel, családdal, vezetői beosztásban. Sajnos 2019- ben beleszaladtam egy major, depressziós epizódba....
Szerotonin szint extrém magas
Üdvözlöm! Már több, mint egy éve kezdődött ez az állapot, eleinte ingadozó volt, mára viszont mindennapossá vált. Voltam vérvételen és kivizsgáltattam magam...
Ödvözlöm az édes apám már lassan három...
Ödvözlöm az édes apám már lassan három hete van, depresszióban mit javasol . Kérhetnék egy telefonszámot? Nem tud aludni Szedte Frontint, de attól rosszul lett...
Depresszió
Tisztelt doktornő, doktor úr! Bipoláris affektív zavaral küzdök 6 éve, gátolt öngyilkossági gondolataim vannak. Márciusba voltam kórházba, suicid intenciok...
Depresszió. Hangulatingadozás
Volt egy párom akivel egy évig együtt voltunk éltünk, és szakítottunk. A szakítás oka, h sokat hisztiztem ha valami nem tetszett. Sokszor hangulat...
Hogyan legyek túl ezen az állapoton? Mi...
Tisztelt doktor úr/nő! 16 éves lány vagyok és azért kérném a segítségét, mert úgy érzem egyedül nem bírom tovább. Már majdnem két éve elveszítettem az...