Beesett kutacs

Üdvözlöm, Gáspár Tamás vagyok.

6 hetes a pici fiam, és a kutacsával kapcsolatban szeretnék kérdést feltenni. Alapvetően nem vagyok "túlaggódós", csak odafigyelek a dolgokra. A kutacs-témának már utána is olvastam elég sokat, azért csak felteszem a kérdést.

Balázs teljesen egészségesen, császármetszéssel jött világra, 3910 grammal és 57, 5 cm-rel. Már a második órától rendszeresen és sokat szopizik, tej van rendesen. Egyszer kel fel éjszaka a későesti etetés után, aztán már csak reggel. Még mindig van, hogy 3 óránként igényli a tejet, de ő maga többször átalussza, akár 4-5 órára. Tényleg sokat eszik, néha mértük is, 60-90 g-mot is akár; visszabukás is van újabban, de normál, mennyiség. 30-40 g-mal nő a súlya naponta.

A kérdésem az, hogy a kutacsa időnként erősen beesett és pulzál. Tudom, hogy ez lehet a szomjúság, rosszabb esetben a kiszáradás jele is, de azt is tudom, hogy erre inkább tünetegyüttes van, ez még nem jelenti egyenesen ezt. Tehát teát is iszik napközben (Babylove, neki való), változó, mennyiségben. Van, mikor beesett kutacs mellett viszont nem kér inni többet. A kutacs nem mindig beesett, van, hogy normálisan kint van. Beesett állapotban Balázsnak nincs baja, nem látszik rajta semmi, nem viselkedik furán. Talán téves megfigyelés, de mostanában, mintha mély alvás közben lenne jobban beesve.

Teljesen felesleges ezt a dolgot túlragozni, vagy foglalkozzunk vele komolyabban? Tudom, 12-18 hónapos korban csontosodik be teljesen, addig ilyen előfordulhat. Ja, amit lehagytam: a kutacs mérete nagyjából 2 centi széles és 3 centi hosszú. Ez, ha minden igaz, átlagosnak tekinthető.

Remélem, nem hagytam ki semmit, ami fontos lehet. Előre is köszönöm a választ! Tamás

Dr. Szamosi Szilvia válasza kutacs témában

Kedves Tamás! A kutacs beesettségét mindig úgy vizsgáljuk, hogy a gyermek függőleges helyzetben legyen, azaz álljon (nyilván a kis kezét alátámasztjuk) vagy ülve (itt is segítséggel mi tartjuk a babát). Ha a kicsi jól van, éber, figyelmes, a súlya szépen gyarapodik, akkor aggodalomra semmi ok.Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2009. szeptember 03.

Kérdések és válaszok: Csecsemőgondozás, gyermeknevelés

Kis fejüseg
4 hetesen benöt a kutacsa es most 3 honapja megalt a fejkörforgata oktober ota ugyan anyi a merete 42cm
Pici kutacs
Tisztelt Doktornő! 3, 5 hónapos lányomnak ujjbegynyi a kutacsa. Emiatt kivizsgálásra mentünk, ahol a doktornő megállapította, hogy bár a kutacsa tényleg...
Kutacs - bezárult?
Kedves Doktornő! Februárban vették észre 6 hónapos kislányomnál (akkor 4 hónapos volt), hogy a kutacsa elég kicsi, és a fejkörfogata is. Ikerpárról van szó,...
Nagykutacs
Tisztelt doktornő/doktorúr! Kisfiam most lesz a napokban 9hónapos, és a szokásos tanácsadáson, a gyerekorvosunk azt állapította meg, hogy a gyerkőc...
Kutacs korai benövése
Kedves doktornő! Kislányomnak már 4 hónaposan ujbegynyi kutacsa volt csak, ami miatt mi addig nem aggódtunk még az gyerekorvosunkat helyettesítő doktornő...
Kutacs
kisfiamnak nagy a kutacsa. 4x4 cm kb 1 eves 6 honapos.jelenleg a csalad orvos javaslatara kb 3 honapja 5 csepp vigantolt adok neki es minden hognapban 10 napos...