válaszát köszönöm

Tisztelt doktornő! Köszönöm megnyugtató válaszát lassan gyarapodó kisfiammal kapcsolatban. Azt írta, próbáljam elfogadni, hogy időnként kevesebbet eszik. Valamint azt, hogy a családból örökölte a "rosszul evést", vékonyka testalkatát. Tudja, valószínűleg kevésbé aggódnék, ha a háziorvos- és kórházi főorvos nem kergetnének a teljes kétségbeesés szélére. Mert első kérdésük, hogy mennyit eszik a kicsi, azután közlik, hogy ennyit KELL és kész. Ezért az állandó idegeskedés és a rettegés, hogy kiszárad, éhen hal, stb. Mennyire életszerű a percentiles táblázat? Mert úgy érzem, hogy igyekeznek minden gyermekre "ráhúzni", akár erőszak árán is. (a tömés szintén háziorvosunk ötlete volt, másik gyermekemnél is ajánlotta, meg is lett az eredménye, kislányom egy időben megrágta az ételt, de köpte is ki azonnal, a mai napig csak csipeget.) Lehet egy orvosváltás (kevésbé követelődző ember) megoldaná a gondot? Saját orvosunkkal egyébként elégedett vagyok, csupán az indulás szokott ilyen döcögősen zajlani. Áldott ünnepeket kívánok.

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Balogh Andrea válasza Percentil témában

Kedves Kérdező!

A percentilis táblázat jó, de bizony én is tapasztaltam pár kis betegemnél, hogy tetőtől talpig ki lettek vizsgáltatva minden rendben mégis vékonykák maradtak mint az édesanyjuk vagy édesapjuk.

Háziorvosuk biztosan csak a legjobbat akarja a kicsinek, próbáljon meg így tekinteni a dolgokra. Sok türelmet kivánok Önnek a picinek pedig szép súlygyarapodást és áldott ünnepeket!

Tisztelettel: Dr. Balogh Andrea gyermekorvos

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2017. december 17., 02:02; Megválaszolva: 2017. december 20., 15:31
Kérdések és válaszok: Csecsemőgondozás, gyermeknevelés
9 èves nem alszik egyedül
Jó napot. Az első lányom amikor megszületett külön szobába mentem az apjától. Apa 3 műszakba járt dolgozni, ezèrt úgy gondoltuk így jobban...
Csecsemő beütötte a fejét
Ma reggel leesett az ágyról (kb 60cm esett,parkettára) az 1 hónapos kisfiam. Ahogy leesett rögtön sírt, de megtudtuk nyugtatni. Szerintem a fejét...
Kiságy, kutacs
Tisztelt Doktornő/ Doktor Úr! 6 hónapos kisbabám kutacsával kapcsolatban szeretném kérdezni. Lejjebb eresztettük a kiságyat, így kikerült belőle...
3 hónapos kisbaba fogzás
Tisztelt Doktornő! A kisbabám most február 26.-án tölti a 3 hónapot. Tápszeres Baba! Kapja a D vitamint, valamint Vasat es az Espumisan cseppet. De...
Mi lehet a baja?
Jónapot! 18hónapos ikreim (vegyespáros) egyik napról a másikra heteket töltöttek ébren, egész nap visítanak, ordítanak.. Az elején azt hittem...