• Hajhullás

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Tisztelt Szakértő! Körülbelül 3-4 éve közdök hajhullással. Máig sem sikerült egyértelműen kiderítenem, hogy mi okozza. A szokásos góckutatáson már túl vagyok. Voltam ezügyben bőrgyógyásznál, nőgyógyásznál, fogászaton, belgyógyászaton, de hiába, nem találtak semmit. Szedtem hónapokon át hajhullás elleni vitaminokat, használtam samponokat, hajszeszeket, de nincs eredmény. Mára körülbelül a korábbi hajmennyiségem kétharmad részét veszítettem el, jelenleg is erős a hajhullásom. Végső lehetőségként egy hete kivetettem a mandulámat, mivel gyulladtnak ítélték meg. A kérdésem az lenne, hogy ha valóban a mandula miatt volt az oka a hajhullásnak, akkor a műtét után körülbelül mennyi idő múlva várhatok javulást? Illetve a műtét mint stresszhatás felerősítheti a hajhullást egy ideig? Talán fontos lehet, hogy már több éve szedem a Yadine nevű tablettát, nőgyógyászom szerint biztosan nem okozhatja a fogamzásgátló a hajhullást. Ön szerint is igaz ez? Ha esetleg bármilyen tanácsot tudna nekem adni, hogy merre induljak még, hogy kiderítsem az okot, nagyon hálás lennék. Köszönöm

        Dr. Csuth Ágnes válasza a hajhullás témában

        Kedves Hölgyem! A Yadine valóban nem valószínű a hajhullás okaként, a gócos mandula eltávolítása után néhány hónap múlva várható a javulás. Szedjen Revalidot, alkalmazzon hajerősítő ampullákat, pl. Revalid energetizáló ampulla. A stresszt is próbálja meg csökkenteni, fogyasszon bőven folyadékot, a haját kíméletesen ápolja.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Dr. Csuth Ágnes
        családorvos

        Dr. Csuth Ágnes
        Tünetellenörző Laborértékek

        Kérdés: 2011. augusztus 22., 16:43; Megválaszolva: 2011. augusztus 23., 10:38

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Doktornő! A csatolt képen szereplő anyajeggyel kapcsolatban szeretném kérdezni, hogy mennyire ad okot aggodalomra a külalakja (megyek majd anyajegy szűrésre is de sajnos csak sokára kaptam időpontot)? A hasamon található, 4mm az...
        Kedves doktornő! Mi a véleménye erről az anyajegyől? Csatoltam a képet. Normális vagy érdemes megnézetni? Méretre kb 2 mm-es kicsit kiemelkedő,a mellem alatt van. Már több éve meg van, nem figyeltem eddig hogy változott volna-e. Nagyon...
        Tisztelt Doktornő! Sok anyajegyem van, amelyeket ugyan már látta bőrgyógyász, és megnyugtatott, hogy nem kell miattuk aggódnom, de mégis szeretnék megszabadulni néhánytól, mert egyrészt kiemelkedőek, sőt kiállóak, és gyakran beleakadnak...
        Tisztelt Dr.nő! Van egy több mint két éves heg a fejemen, ami látható is a képen, kérdésem az lenne, hogy lehet hegszövetbe hajat beültetni, vagy mit tudna tanácsolni?
        Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! Kolléganőnknek évek óta tartó súlyos lábszárfekélye van, amit nem kezel, szaga is van és folyamatosan váladékozik a seb mert az asztala alatt egy tócsa van és amerre jár hordja körbe . Szeretnénk kérdezni mivel...
        Tisztelt Doktornő! Nekem pár hónapja van a combtőn egy növekvő folt. Ami nem akar múlni. Barnás körülötte meg benne ilyen piros szerű foltokkal. Időnként viszketni szokott. Próbáltam bepantennel akkor nagyon viszket. Most írt háziorvosom...
        Kedves Dr. Bodnár Edina! 21 éves férfi vagyok, régóta küzdök pattanásokkal. Minden télen kinyomhatatlan piros duzzanat (leleten nodula) jelenik meg az arcomon tavaly és most a szemzugban. Valamint ezek előtt két oldald az arccsonton. Tavaly...
        Tisztelt dr.-nő! Szeptember elején a jobb mellem külső oldala és a hónalj közé eső részen megcsípett egy darázs. Az egész mellem feldagadt és vörös volt, ezért ügyeletre mentem, ahol antibiotikum kúrát javasoltak, mire a mellem...
        Tisztelt Doktor Nő/Úr. Olyan problémával fordulnék Önhöz,ami pár hónapja már eléggé megkeseríti a mindennapjaim. Az gyűrűs ujjamon keletkezett egy kis piros folt. A folton apró sárgás hólyagok keletkeztek amik idővel kifakadtak és...
        Tisztelt Doktornő, Az alábbi problémával kapcsolatban szeretném a véleményét kérni, sajnos több gyógyszert és módszert is kipróbáltam az elmúlt évek során, de teljesen eredménytelenül. A bőrömön a mellékelt fotókon is látható...

      • Hirdetések
      • Infografika és videó
      • Hirdetés