Vitilligo, vagy más betegség jele ez

Tisztelt Doktor Nő! Az arcomon fehér foltok vannak (homlok, halánték, arc szélei). Ezek a foltok különböző kiterjedésűek, valamelyik 4-5 cm átmérőjű is, de vannak kisebb foltjaim is. Nagyjábol 2-3 éve jelentek meg az elsők, időszakosan stagnálnak akár hónapokig, aztán valamikor előjönnek újak. 2 Bőrgyógyásznál jártam vele, az egyik szemre megállapította, hogy nem napgombárol van szó, többet nem tudtam meg. A másik pedig különböző vizsgálatok tömkelegére adott beutalót azonban jelenleg ezeket nem tudom elvégezni. A foltok jellegzetessége, hogy nagyjából szimmetrikusak, ahol az arcom egyik felén van folt, ott a másik felén is (jobb oldalt, bal oldalt) van. Ezek a foltok egyébként az esztétikai problémán kívűl semmilyen problémát (viszketést) nem okoznak és nem is türemkednek ki. Fontos még megemlíteni, hogy érdekes módon ezek a foltok alap esetben egyébként nem látszanak annyira, normális esetben alig észrevehetőek, azonban hason feküdve, amikor a fejembe több vér áramlik ezáltal vörösebb lesz, nagyon durván láthatóak lesznek. Ezért is okoz számomra nehézséget megfejteni, hogy mi lehet ez. Máshol a testemen nem vettem észre fehér foltokat. Ezek a foltok egyépként szintén érdekes módon nyáron nem lesznek láthatóbbak, inkább télen a hideg miatt kipirosodott aron észrevehetőek. Az általam megfogalmazott tünetek és küldött kép alapján (a képet hason fekve készítettem, azonban, amint említettem, normásik esetben alig észrevehetőek ezek a foltok) az volna a kérdésem, hogy ez csakis vitilligo lehet, vagy lehet-e más betegség tünete is. Illetve ha lehet akkor milyen betegségek okozhatnak ehhez hasonló foltokat, és tüneteket. Köszönöm a válaszát.

Dr. Bodnár Edina válasza érbeidegződési zavar témában

Én ezt nem vitiligonak látom, hanem érbeidegzési zavarnak, tehát a kis bőrben lévő erek nem tudnak könnyen kitágulni, ellazulni, ezért okoznak fehér foltot a bőrön.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Dr. Bodnár Edina
Dr. Bodnár Edina bőrgyógyászat, onkológia
Megválaszolva: 2020. november 23.

Kérdések és válaszok: Bőrbetegségek

Basalioma bőrbetegség
Tisztelt doktornő. Júliusban eltávolítottak egy bőrelváltozást a hátamròl. Szövettani eredmény: basalioma Azt az infòrmáciòt kaptam, hogy egyéb teendőm...
Hegszöveten megjelenő anyajegy
Tisztelt Doktornő! Kb. 4 évvel ezelőtt műtéti úton eltávolítottak egy anyajegyet a bal vádlim belső felületéről, 3 centiméteres bemetszéssel. A varrat...
Szájon elváltozás
Tisztelt Doktornő! Anyukámnak van egy fehér folt a száján az ajkán kívül, lehet, hogy nőtt is azt nem tudom, és nem hajlandó a szájsebészetre elmenni vele,...
Körömgomba elleni szer
Tisztelt Doktor Úr/Nő! Valószínű körömgombám van. Milyen szerrel, gyógyszerrel kezeljem? Köszönöm
Melanoma lentigo maligna
Tisztelt Doktornő! 2018 óta észleltem a bal szemem alatt, az orrnyereggel párhuzamosan egy lassan növekvő, hosszúkássá váló barna foltot. Az első biopszia...
Foltok a homlokon, napgomba
Üdvözlöm Dr. Úr /Nő! Egy május elején kezdődő problémával fordulok önhöz! Emlékeim szerint, akkor, erős korpával és bőrhámlással is küzdöttem. Azért is...