• Krónikus izzadás és hideg végtagok

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Tisztelt Doktornő, tisztelt Doktor úr! Egy számomra nagyon kedves ember nevében írok, aki ugyan türelemmel és elfogadással viseli a tüneteit, teljes életet él, mégis szeretnék rajta segíteni és javítani az életminőségén. 25 éves, férfi, a testsúlya 120 kg. Serdülőkora óta erős, fokozott izzadással küzd minden testtájékon, felsőtestét ugyancsak serdülőkora óta erős szőrösödés jellemzi hason, lapockáknál, vállon és mellkason. Az izzadás bűzzel nem jár. Kicsi gyerekkorában fulladásos asztmával küszködött, szteroidokkal kezelték, szerinte ez vezetett a krónikus elhízásához valamint az alább felsorolt tünetek kialakulásához. Az asztmáját 12-13 éves kora körül gyógyultnak nyilvánították és azóta nem is volt ilyen jellegű panasza. Szívbetegsége, szívdobogásérzete, légszomja nincsen, a vérnyomása normális, a pulzusa 80 körül alakul nyugalmi helyzetben. A magas páratartalmú levegőt nehezen viseli, mivel felerősíti az amúgy is erős izzadását, ilyenkor az egész testét elönti a víz. Hideg téli időben is képes gyorsan és alaposan leizzadni egy hosszabb séta alatt. Ha például télen a hidegben sétál és még nem izzadt egy cseppet sem, majd bemegy egy meleg, fűtött zárt helyiségbe, azonnal leveri a víz, főleg a fején és a homlokán csorog az izzadság. 30-40 perc után megnyugszik és az izzadás abbamarad. Ha nagy hidegben leizzad és hosszú időt tölt odakint rétegesen felöltözve, utána órák hosszát képes kabátban és pulóverben üldögélni egy fűtött helyiségben izzadás nélkül, majdhogynem dideregve, miközben mindenki másnak melege van. Saját elmondása szerint többször észrevette, hogy a kéz- és lábfejei jéghidegek, miközben a teste összes többi része, beleértve pl. az alkart csuklóig, test meleg. A talpa és a tenyere nyugalmi helyzetben is gyakran izzad. Nem dohányzik, alkoholt és koffein tartalmú italokat, kávét nem fogyaszt. Törekszik az egészséges életmódra, mivel nagyon könnyen és gyorsan hízik, a fogyás pedig nehezen megy, odafigyel az étrendjére és rendszeresen súlyzós edzéseket végez. Az elmúlt 1, 5 évben folyamatosan diétázott, akkor 130 kg-ról indult, 3 hónap alatt 12 kg-ot fogyott, azóta tartja a súlyát. Azonban az elmúlt 3 évben volt 98 kg és 130 kg is, most 115-120 kg között nyom, igaz, a súlyzós edzések miatt sok izmot fölszedett magára. Úgy mesélte, hogy az izzadás a pillanatnyi testsúlyától függetlenül mindig jelen volt 12-13 éves kora óta. Tanácsát és válaszát ezúton is köszönöm.

        Dr. Bodnár Edina válasza a izzadás témában

        Érdemes lenne felkeresnie egy endokrinológust, hogy a hormonális okot kizárjuk. Enyhe feszültségoldó gyógyszerek is segíthetnek. Az izzadás lokális kezelésében az iontoforézis mellett a botox kezelés is hatékony.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Dr. Bodnár Edina
        bőrgyógyász, onkológus Tőle szeretnék kérdezni

        Dr. Bodnár Edina
        Tünetellenörző Laborértékek

        Kérdés: 2019. február 24., 10:57; Megválaszolva: 2019. március 05., 13:06

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Doktornő! Nemsokára megyek anyajegy ellenőrzésre eddig még kifejezett ellenőrzésen nem voltam.De nagyon izgulós fajta vagyok.Amióta pajzsmirigy beteg vagyok több anyajegyem is lett.Most találtam párat amelyek számomra eléggé...
        Tisztelt Doktornő! Kérdésem a következő,kb fél éve csak a jobb talpamon a képen látható hólyagok jöttek elő. Ezek általában kis vizes hólyagok,pár nap múlva leszáradnak és eltűnnek a talpamról, majd pár hét múlva újra...
        Tisztelt Doktornő! Már régóta tart a problémám, és kezdek eléggé elkeseredni, mert a kezelések nem tűnnek hatásosnak. Eredetileg egy vörös foltként indult a makkomon a húgycsőnyílás körül. Volt áttetsző folyás és úgy tűnik, hogy...
        Tisztelt Szakértők, 28 éves fiatalember vagyok Budapestről. Február óta adok plazmát, heti két alkalommal, ez idáig a 36. alkalmam, a 45. után sem a közeli, sem a távoli jövőben nem tervezek plazmàt adni. A problémám, hogy a karomon, az...
        Kedves Doktornő! Vegyiparban dolgozó középkorú (43) férfi vagyok.Munkámból adódóan sok időt töltök munkavédelmi zárt bakancsban. Néhány hete a bal lábam nagy lábujjának a csúcsán megjelent egy kinövés,először körömágy benövésnek...
        Tisztelt Doktor Úr! Sumetrolim első két tabletta beszedése után (Streptococcusra pár hete szerdtem dalacint, de nem gyógyultam ki, és a fülorrgégészem szerint csak penicilint vagy sumetrolimet tud adni) a mellékelt képen látható módon...
        Tisztelt Doktornő! Első kérdés: A véleményét szeretném kérni a feltöltött képeken látható, általam szemölcsnek vélt képződményről. Ha nem szemölcs, lehet-e daganatos elváltozás? Van-e vele teendőm? El szeretném távolítani...
        Tisztelt Dr.Bodnár Edina! Van 2 anyajegyem,amelyek nagyon gyanúsak számomra.Azért írok Önnek,mert csak augusztus közepére kaptam időpontot bőrgyógyászatra.És elég aggódós típus vagyok.Nagyon sok folt jelent meg rajtam amióta pajzsmirigy...
        Tisztelt Doktorno! Kulfoldrol irok, ezert is fordultam eme lehetoseghez, es a kovetkezo kerdesem lenne. Fogfajas miatt az elmult 4 napban intenziven szedtem Ibuprofen 400mg gyogyszert.Az intenzivitas azt jelenti kb 6 orankent 1 tabletta .Neha egy egy szem...
        Tisztelt Hölgyem/Uram! Segítséget szeretnék kérni. 2 hónapja látogattam meg a bőrgyógyászatot ellenőriztetni az anyajegyeimet. Az orvos nem volt túlságosan figyelmes. Maximum 2 percig vizsgált, majd megállapította, hogy mindegyik...