Foltok a péniszen

Tisztelt Doktornő! Még nem jártam a problémámmal orvosnál, mert fogalmam sincs, hogy mi a bajom, vagy, hogy egyáltalán van-e bajom, vagy kihez kéne menni: nemigyógyászhoz? Házi orvoshoz? Bőrgyógyászhoz? Egyenlőre egyiket sem próbáltam meg. A nemiszervem hugycsőnyílása körül baloldalon szabálytalan alakú, nem mindenhol összefüggő, érdes felszínű fehér foltok találhatóak. A glans penis hátulján, a gát mentén lefelé haladva ugyancsak van két folt, amelyek alakjai inkább a felszínen elszarusodott faggyúmirigyekre elmékeztetnek. Ezen kívül ugyancsak hátul a preputión elvétve előfordulnak nagyon kicsiny, ám szintén érdes tapintatú pöttyök. Ezek a foltok nem viszketnek, nem fájnak, nem égnek, nem hámlanak, nem váladékoznak. Nem mutatnak semmiféle tünetet, csak kialakultak, csak ott vannak és idegesítenek. Egy éve vannak ott és most, hogy nem múltak el (nem is súlyosbodtak), szeretnék lépni, de nem tudom, hova. Nem tudok arról, hogy fertőznének, de nagyon esztétikátlan és bizalmatlanságot keltő. Már párszor vettem a bátorságot, hogy az érdes bőrt, fertőtlenített körülmények között, lecsipkedjem a makkom felszínéről. Nem találtam semmi más elváltozást az érintett terület alatt, szaga sem volt, viszont az érdes bőr alatt a makkom bőre érzékennyé vált pl. melegvízre, érintésre. Alkohollal lefújva egyenesen fájt, tehát ezt én ezután nyílt sebként kezeltem és bepantennel kentem a fertőtlenítések után. Nem tartott egy-két napnál tovább az érzékenység, azonban két héten belül a "seb" bőre újra érdes lett és újra fehérebb árnyalatú. Nekem az is nagyon nagy segítség lenne, ha a leírtak alapján el tudná árulni ennek a jelenségnek a nevét, hogy utána nézhessek, vagy, hogy elkezdhessek egy gyógykezelést valakinél. Remélem, minden információt megadtam, amire szüksége van, nagyon várom a válaszát! Köszönettel

Dr. Bodnár Edina válasza HPV témában

A leírás alapján legvalószínűbb a HPV fertőzés. A condylomákat pl. Wartec ecsetelővel tudja kezelni. Ha személyesen akar orvoshoz fordulni, akkor bőrgyógyászt vagy urológust keressen fel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Bodnár Edina
Dr. Bodnár Edina bőrgyógyászat, onkológia
Megválaszolva: 2015. október 06.

Kérdések és válaszok: Bőrbetegségek

Érthetetlen citológia
Tisztelt Nőgyógyász! Megkaptam a citológiai leletemet, amin a következő dolgok vannak beixelve: Kenet értékelése: NEGATÍV Reaktív és...
Hpv fertőzés során, hogyen lehet...
Kedves doktor úr, HPVt diagnosztizáltak nálam le, három héttel ezelőtt, valószínűleg a páromnál is jelen van. Két héttel ezelőtt...
Hpv teszteredménnyel kapcsolatos kérdés
Tisztelt Doktorúr! Szemölcs panaszokkal fordultam orvoshoz, hpv 6,11 pozitív tesztem volt körülbelül egy évvel ezelőtt. A szemölcsöket...
Az élet Hpv-vel
Tisztelt Doktorúr! 8 éve diagnosztizáltak hpv 16-os típussal. S a mai napig a vírus nem hagyta el a szervezetem Kédésem arra vonatkozna...
Irritált hüvely bemenet
Kedves Doktor úr! 39 éves nő vagyok, 4 terhességen vagyok túl, van egy 5 és egy 3 éves lányom. 2021-ben voltam még terhes a harmadik...
Hpv diagnosztika
Hpv 68 eredményt kaptam juniusba akkor a citologia eredményem negatív lett, de aktív magok egy lezajlott gyulladást mutatnak 3 hónap múlva...