Seb az arcon

Tisztelt Doktornő! Kb. 4-5 napja próbáltam kinyomni egy göbös pattanást az arcomon, de csak megnyomorgattam. A pattanás eltűnt, viszont a képen látható seb keletkezett helyette. 2 napja még kisebb volt és egy kicsit levedzett, de mára nagyobb lett és száraz. Égő érzés. Lehet valami fertőzés? persze én azonnal rákra gondolok, gyakorló hipochonder lévén. Egyébként is valamilyen "vándorló" arcfájdalmam van, ami az állam alatti területről egészen a homlokomig "vándorol", égő, szúró, fájó, zsibbadó érzéssel. 2 hónapja volt arcüreg gyulladásom és elég régóta (3-4 éve) reggelente véres az orrváladékom. Ezt jeleztem a fülorrgégésszel, de annyit mondott, hogy az áll alatti fájdalom biztos mozgásszervi, az orromhoz meg használjak orrzuhanyt. Horkolok, orrsövényferdülésem van egy korábbi orrcsonttöréstől. Elegem volt a hipochondriámból, nagyon utálom már magam miatta. Persze folyamatos a gondolat, hogy pont most kellene orvoshoz menni, de már a körzeti orvos is sejti, hogy nem vagyok "százas". Lehetséges esetleg valami daganatos betegség miatti seb, ami nem gyógyul? Bár az 5 nap még kevés tudom, lehet orvoshoz kellene vele menni, de nagyon megalázó saját magammal szemben, ha megint elkúszok az orvoshoz. Elég nyomorult érzés. Egyébként ha jó passzban vagyok, jó kedélyű, jó humorú embernek ismernek. Bocsánat a terjengős levélért! Válaszát előre is köszönöm!

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Bodnár Edina válasza Pattanás témában

A daganat nem alakul ki ilyen gyorsan, napok alatt. Kezelje Bactroban kenőccsel, és ha így sem gyógyul, akkor forduljon személyesen bőrgyógyászhoz.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2015. június 23., 15:13; Megválaszolva: 2015. június 28., 19:01
Kérdések és válaszok: Bőrbetegségek
Furcsa alakzat a bőrön
Tisztelt Doktornő! Furcsa foltok jelentek meg a lábamon, van legalább három, kettő halványabb, amik szinte alig látható barnásak, az egyik nagyon...
Örökletes hajhullás
Tisztelt Hölgyem/Uram! Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy 23 éves férfi vagyok és évek óta megkeseríti az életemet a kopaszodás gondolata....
Körömgomba
Kedves Doktor Nő! Most kezdtem el szedni az Orungal tablettát napi 2x2 adagban, körömgombára. Kérdéseim: - ha a páromnak is van körömgombája és...
Fogamzásgátló-szüneteltetés
Tisztelt Doktor Úr/Doktornő! 20 éves vagyok. 13-14 éves korom óta szedek fogamzásgátlót, az arcomat, illetve vállamat, hátamat, karjaimat ellepő...