Kollagenózis

Tisztelt Szakértő!

Barátnőm 11 éves kislánya nagyon beteg, aggódunk érte, ezért kérem az ön felvilágosítását. Másfél hónapja kezdődött, akkor lázas torokgyulladással kezelték két hétig. Állapota nem javult, legyengült, fogyott folyamatosan lázasodott, egy hétig skarláttal kezelték. Ahogy a skarlátját gyógyultnak nyilvánítottak - bár akkor is lázas volt -  másik kórházba vitték a szülei, ahol három nappal később prednison terápiával levitték a lázát. A vizsgálatok során kiderült, hogy sülyosan megnagyobbodott a szíve, folyadék van a szívburokban, hasüregben, tüdő körül. A folyadék egy részét leszívták, a többi felszívódott, a szíve normalizáládott - közben kapott antibiotikumot (Zinat), gyógyszert a pulzusára és a vérnyomására -, de a szívburokban maradt egy zselés anyag, amelynek eltávolítására műtétet terveznek. Az orvos diagnózisa: kollagenózis.  Nagy rémületünkre a folyamatos gyógyszerezés (azóta is szedi a prednisont, fel is puffadt a kis arca)   mellet három hét lázmentesség után ma ismét magas láza lett (40 fok), amire azt mondta a kezelőorvosa, hogy talán visszatér a betegsége.

Azt kérném öntől, hogy a fenti - tudom, hogy nagyon csekély- adatokból alkosson véleményt, valóban erről a betegségről van-e szó. Esetleg érdemes lenne egy másik kórházba is elvinni kivizsgálásra a kislányt (a nagyváradi gyerekkórház egyik orvosa kezeli jelenleg)? Nagyon keveset tudunk erről a betegségről, hálás lennék, ha leírná, mire számíthatunk még, mivel jár ez a kór.

Hálás köszönettel várom válaszát!            Tisztelettel: Mónika

l

Dr. Szamosi Szilvia válasza kollagenózis témában

Kedves Mónika! Tényleg kevés az adat, amit leírt, de ezek alapján nem feltétlenül kollagenózisról, hanem inkább a skarlát szívszövődményéről lehet szó, amely ma már elég ritkán fordul elő. Tényleg immun-patomechanizmusú, de ettől még nem kollagenózis. A kollagenózis egyébként egy gyűjtőneve a szisztémás (tehát több szervrendszert érintő) autoimmun betegségeknek. Nem szakterületem sem a skarlát, sem a gyermekgyógyászat, de szerintem érdemes lenne egy másik gyermekorvos véleményét is kikérni. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2009. augusztus 07.

Kérdések és válaszok: Autoimmun betegségek

Tisztelt immunológus Dr. Úr/Nő
Pár napja a következő leletet kaptam kézhez: vérkép rendben, immunológia: CD19: 21, 0 (H) %, CD5: 8, 0 (H) %, CD48: 1, 785714 (N), (Az emelkedett CD5+ B...
Diabetes, testmozgás
Üdvözletem! Gyermekkorom óta küzdök a sulyommal, nehezen tudom tartani, de mellé világ életemben aktívan és rendszeresen sportoltam is. Jelenleg fegyveres...
Telangiektázia tartós?
Kedves Doktornő! A szklerodermára jellemző telangiektáziák tartósak, tehát nem tűnnek el az idővel maguktól? A szajpadlásomon néha előjönnek piros pontok,...
Szisztémás szklerózis telangiectasia
T. Doktornő! Van arra példa, hogy a szisztémás szklerózisra milyen fajta telangiectasia a jellemző? Valahol azt olvastam, hogy a matt, de valahol keverednek...
Pre-scleroderma
T. Doktornő, olvastam arról, hogy létezik olyan, hogy pre-scleroderma állapot, ami magában foglalja a Raynauld jelenséget és/vagy a kóros...
Barázdált körmök
Tisztelt Doktornő! Leginkább a kisujjamon van 1-2 erőteljesebb függőleges vonal. Több körmömön is van 1-1. (bocsánat picit a földtől el vannak színeződve a...