Spenótos pulyka rolád

Ételtípus: Húsétel Nehézség: Könnyű

Diéta: Vashiány, Tojásmentes, Mogyorómentes, Gluténmentes

Hozzávalók:

  • 4 szelet pulykamell filé
  • 50 dkg spenót
  • 10 dkg juhsajt
  • 2 fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 4 evőkanál sűrített paradicsom
  • 6 bazsalikomlevél
  • 1 evőkanál ketchup
  • 1 teáskanál cukor
  • 3 evőkanál olaj
  • bors

Elkészítés:

A spenótot forrásban lévő, szódabikarbónás vízben 2-3 percig főzzük, majd leszűrjük és lecsöpögtetjük. A hagymákat apróra vágjuk, a felét előhevített olajban üvegesre pároljuk. A spenótot összevagdaljuk, a hagymához keverjük, sóval, borssal fűszerezzük és néhány perc alatt összepároljuk. A húsból vékony szeleteket verünk, sózzuk, borsozzuk, elosztjuk rajta a kis kockákra vágott sajtot és a spenótos tölteléket. Felgöngyöljük, hústűvel összetűzzük és felhevített olajon minden oldalát megpirítjuk, majd a roládokat hőálló tálba fektetjük és 160 fok előmelegített sütőben 15 perc alatt készre sütjük. A maradék hagymát, üvegesre pároljuk, belekeverjük a sűrített paradicsomot, az apróra vágott bazsalikomot, a ketchupot, csipet cukrot, egyet forralunk rajta és ízlés szerint sóval, borssal ízesítjük. A roládokat tálra rendezzük, meglocsoljuk a mártással és hosszúmetélttel kínáljuk.

Hasonló receptek

Gyors és egyszerű csirkés rizs

Húsétel, Könnyű

Vesebetegség, Gluténmentes, Tojásmentes, Mogyorómentes, Cukormentes

Zöldséges csirketekercs

Húsétel, Közepes

Crohn, Tojásmentes, Tejmentes, Laktózmentes, Mogyorómentes, Cukormentes, Gluténmentes

Lesütött csirkemáj

Húsétel, Könnyű

Vashiány, Tojásmentes, Tejmentes, Laktózmentes, Mogyorómentes, Cukormentes, Gluténmentes

Új keresés

Válasszon diétát: