Nemi identitás téma

Homoszexualitás - Elfogadás, álházasság és a szülők szerepe

WEBBeteg - Kazimir Ágnes, pszichológus

Napjainkban is heves viták tárgyát szokta képezni az azonos neműek egymás közötti testi-lelki barátsága, amely a társadalomból mindig is elutasító, eltaszító reakciót váltott ki. Számos kutatás volt már e témában, de konkrét okot - hogy valaki miért vonzódik az azonos nemű társához - még eddig nem tudtak felmutatni.

Szexuális érdeklődés óvodáskorban

Szülőklapja.hu - Polgár-Nagy Ágnes pedagógiai-szakpszichológus individuálpszichológiai tanácsadó

Az én-tudat kialakulása /2 -2 és fél év körül/ időszakában a gyermek átéli önmaga különálló lényét, hogy ő ki és milyen. Ehhez az én-képbe természetesen épül be a nemisége, testképe, nemi identitása. Érdeklődéssel szemléli, hogy az ő teste kihez hasonló, kitől eltérő, és ezen belül kiemelkedő jelentőséget kapnak a nemi szervek.

Nemi identitás

Orvos valaszol - Habis Melinda

Jó napot doktor úr/nő! 13 é fél éves vagyok. Körülbelül egy hónapja megjelent a fejemben hogy akár meleg lehetek és azóta nagyon szorongok emiatt. Mintha az érdeklődésem mindkét nem felé egyforma lenne (a lányok felé kicsit nagyobb) .. Arra gondo

férfiböl növé válás

Orvos valaszol - Dr. Árki Ildikó

14 éves vagyok és mér kb 7 éves korom ota lány, nö akarok lenni a fiukhoz vonzodom alányokra csak brátként tudok nézni és már nem birom mindenki ki készit lehetséges hogy át plasztikásztasam magam?

A nemi identitás zavara?

Orvos valaszol - Szigeti Ildikó

Kedves Szakértő! 7, 5 éves kisfiammal kapcsolatban szeretnék kérdezni Öntől. Az lenne a kérdésem, hogy a későbbi nemi identitásról adhat-e képet az, hogy néha azt mondja, hogy zavarja a fütyije, nem tetszik neki, inkább puncit szeretne. Azt is mo