A görbe hímvessző hátterében - A Peyronie-betegség

Dr. Benyó Mátyás
szerző: Dr. Benyó Mátyás, urológus, andrológus - WEBBeteg
frissítve:

A Peyronie-betegség a férfiak egy - szerencsére ritka - kórképe, mely a hímvessző merevedési képességében okozhat súlyos károsodást. Hátterében leggyakrabban a pénisz háti részében megjelenő kisebb-nagyobb kötegek vagy csomók állnak.

A betegség kezdeti megjelenési formájában csak merevedéskor megjelenő kisebb – általában has felé hajló – görbületként jelentkezik a hímvesszőn.

A kóros elhajlás fokozódásával a közösülés nehezítetté válik, majd a beteg képtelenné válik a nemi aktusra, és már nyugalmi állapotban is észlelhető az elváltozás. Igen súlyos formában a pénisz merev állapotban teljesen a hasfalra feküdhet. A külső megjelenés okozta lelki gátlás és a keresztmetszet esetleges csökkenése miatt további merevedési zavarok is jelentkezhetnek.

Peyronie-betegség kialakulásának okai

Kialakulásuk oka még pontosan nem ismert. Feltehetőleg valamilyen korábban lezajlott gyulladás, vagy kisebb a hímvesszőt ért trauma miatt a kisebb ereket körülvevő kötőszövetben lassú, hegesedéshez vezető folyamat indul el.

A rugalmas rostok száma jelentősen csökken, helyüket fibrin és kollagén veszi át, melyek környezetében mész rakódik le. Ily módon alakulnak ki a betegséget jellemző porc- és csontkemény plakkok.

Feltételezett szerepet tulajdonítanak még a létrejöttükben a krónikus prosztatagyulladásnak, a jelentősen fokozott szexuális aktivitásnak, illetve a húgycső körüli apró mirigyek krónikus elváltozásának is. Számos esetben találtak összefüggést a tenyér inainak heges zsugorodása (Dupuytren-kontraktúra) és a Peyronie-betegség között.

Diagnosztika és kezelés

Diagnosztizálása a hímvesszőn megjelenő görbületen kívül a megvastagodott kötegek kitapintásával történik.

Pontos feltérképezésükre szükség lehet mesterséges erekció létrehozására, a pénisz ereinek megfestésére, ultrahangos, illetve további képalkotó eljárások alkalmazására (pl.: MRI).

Ritkán spontán megszűnik a betegség. Többségében azonban szükség van megfelelő kezelésre.

Gyógyszeres kezelésként a hímvessző keringését javító anyagok merülnek fel. Hatástalanság, illetve súlyos görbület esetén a plakkok enzimatikus oldása jöhet szóba. Műtéti eljárás a betegség fokozatától, valamint a görbület mértékétől függően választandó.

Dr. Benyó Mátyás PhD, urológus, andrológus szakorvos

Forrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Benyó Mátyás, urológus, andrológus

Cikkajánló

Reflux
Reflux

Milyen szövődményei lehetnek, ha nem kezelik?

Penészes élelmiszer
Penészes élelmiszer

Mi bajunk lehet, ha ettünk belőle?

WEBBeteg - Dr. Benyó Mátyás, urológus, andrológus
WEBBeteg - Dr. Benyó Mátyás, urológus, andrológus
WEBBeteg - Dr. Benyó Mátyás, urológus, andrológus
WEBBeteg - Dr. Lesznyák Judit, csecsemő- és gyermekgyógyász
WEBBeteg összeállítás - Dr. Szabó Zsuzsanna és Dr. Zsuga Judit
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.