Az esztétikán túl miért fontos, hogy kellően hidratált legyen a testünk kívül, belül?

BP Digital Group - Támogatott tartalom
megjelent:

Nemcsak nyáron fontos, hogy kellő figyelmet fordítsunk a megfelelő folyadékbevitelre és bőrünk védelmére. Szervezetünknek folyamatosan szüksége van vízre ahhoz, hogy ideálisan működjön. Ez segít szabályozni a testhőmérsékletünket, a sejtjeink regenerálódását és az anyagcserénket is. Íme, néhány indok, amiért érdemes rá fokozottan odafigyelni! (x)

Miért olyan fontos szervezetünk számára a víz?

Számos formában folyadékhoz juttathatjuk szervezetünket a nap folyamán, mégis a víz a legideálisabb erre. A cukrozott üdítők rengeteg olyan anyagot tartalmazhatnak, amik hosszú távon megterhelhetik egészségünket. A cukor mellett például tartósítószereket, színezékeket, mesterséges aromákat és szénsavat. Utóbbi például közvetlenül roncsolja a fogzománcot, ami ezáltal fogékonyabbá válik a fogszuvasodásra. Ha ez nem lenne elég meggyőző, összegyűjtöttünk pár érvet a víz fogyasztása mellett.

almát és vizet tartó nő

Hidratálás

A megfelelő folyadékbevitelnek fontos szerepe van szervezetünk hidratálásában, mivel testünk több mint 70%-át víz alkotja. Ezáltal hozzájárul a testhőmérséklet szabályozásához, például amikor izzadunk és részt vesz a sejtek és szövetek felépítésében. A száraz bőr sokkal sérülékenyebb, mint a jól hidratált, de nemcsak a vágások, karcolások, hanem a ráncok ellen is elengedhetetlen a megfelelő hidratálás kívül és belül egyaránt.

Méregtelenítés

Az elegendő folyadékbevitel segíti a vesék megfelelő működését, amik így hatékonyabban tudják kiszűrni a fölösleges salakanyagokat a szervezetből. Ha nem fogyasztunk kellő mennyiségű vizet, akár komoly egészségügyi panaszok is megjelenhetnek. Ilyen például a vesekő, de akár veseelégtelenség is kialakulhat.

Kognitív funkciók támogatása

Az agyunk is nagy mennyiségű vizet használ működéséhez. A dehidratáltság emiatt jelentős visszaesést okozhat a kognitív funkciókban. Ez csökkent koncentrálóképességben, rosszabb memóriában és általános mentális teljesítményben jelenik meg. Egyszóval lassabbak leszünk tőle.

A bőrünk egészsége

Végül, de nem utolsó sorban a bőrünk egészsége szempontjából is fontos a megfelelő folyadékbevitel. A sejtfalak dehidratált állapotban ugyanis megereszkednek, sérülékenyebbé válnak. A dehidratált bőr rugalmassága csökken, a szárazság pedig spontán sérülésekhez, például a bőr kirepedezéséhez és ráncok megjelenéséhez vezethet.

Szerencsére bőrünket nemcsak belülről, hanem kívülről is támogathatjuk. A ráncok, pigmentfoltok és bőrérzékenység ellen hasznos lehet egy C-vitamin szérum, ami mélyen hidratál, ezáltal segít a kor jeleinek megelőzésében és a finom vonalak elhalványításában. Használjuk rendszeresen és csökkenti a pattanások kialakulásának esélyét, valamint segít a bőr fiatalos ragyogásának megőrzésében és visszaszerzésében!

De nemcsak esztétikai okokból fontos a bőrünk hidratáltsága és védelme. A száraz bőr apró repedésein keresztül ugyanis a vírusok, baktériumok is könnyebben bejuthatnak a szervezetünkbe.

A kiszáradás tünetei

Szervezetünk általában akkor jelzi szomjúsággal, hogy folyadékra van szüksége, amikor már enyhén ki vagyunk száradva. Ezt soha ne hagyjuk figyelmen kívül! A kiszáradás következtében számos kellemetlen tünet és panasz jelentkezhet, amik hosszú távon akár az egészségünket is veszélyeztethetik.

Fáradtság, kimerültség

A folyadékhiány miatt a vérnyomásunk csökkenhet, így kevesebb vér és oxigén jut a különböző szervekhez, többek között az agyunkhoz is. Az oxigénhiány miatt pedig kimerültnek és gyengének érezhetjük magunkat.

Szédülés és fejfájás

Szintén az alacsonyabb vérnyomás miatt tapasztalhatunk szédülést és fejfájást is. A vérnyomásesés oka, hogy a folyadékhiány miatt vérünk sűrűbbé válik, így nehezebben tudja ellátni feladatát a szívünk. Ez pedig a szív- és érrendszerre is negatív hatással van.

Sötét, koncentrált vizelet

A jól hidratált, egészséges szervezet által kiválasztott vizelet többnyire világos sárga, áttetsző színű. Ezért a kiszáradás egyik elsőszámú jele a sötét színű, koncentrált, esetleg kellemetlen szagú vizelet. Ha ezt tapasztaljuk, mindenképp érdemes azonnal elfogyasztanunk néhány pohár vizet!

Izomgörcsök

Habár táplálékkiegészítőkkel és görcsoldókkal ma már könnyen tehetünk az izomgörcsök ellen, a leghatékonyabb megoldást mégis a probléma forrásának megszüntetése okozza. Ez pedig az elegendő mennyiségű folyadékbevitel. Az izmoknak megfelelő működésükhöz ugyanis szintén hidratáltnak kell lenniük. A kiszáradás jelei pedig izomgyengeség és görcsök formájában mutatják meg magukat.

Szapora pulzus

Ahogy fentebb említettük, a kiszáradás a szív- és érrendszert is jelentősen megterheli. Nemcsak ezeknek a szerveknek a sejtjei szenvednek a folyadékhiánytól, hanem munkájukat is nehezebben tudják elvégezni. A nem elegendő folyadékbeviteltől besűrűsödött vért a szív nehezebben tudja pumpálni és az erekre is nagyobb terhet jelent. Ennek jelei pedig szapora pulzus és alacsony vérnyomás formájában mutatkoznak meg, ami súlyos esetben akár veszélyes is lehet.

Nem szabad tehát félvállról venni a folyadékbevitelt! Annak érdekében, hogy fenntartsuk szervezetünk hidratáltságát kívül, belül, fogyasszunk naponta legalább másfél-két liter folyadékot és használjunk hidratáló készítményeket. Egy jó C-vitamin szérum és hidratálókrém sokat segíthet bőrünk szépségének és védelmének megőrzésében.

Cikkajánló

Vénák egészsége
Vénák egészsége

10 tipp a lábak és vénák egészségéért.

Fejfájás
Fejfájás

Miért érdemes kivizsgáltatni?

WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Orvostkeresek Egészségmagazin - Peterman Krisztina, gyógykozmetikus
WEBBeteg - Dr. Bodnár Edina, bőrgyógyász
Budai Allergiaközpont - Dr. Vincze Ildikó, bőrgyógyász-kozmetológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.