• A jövő orvosairól, a sürgősségi osztály mindennapjairól - interjú Dr. Zacher Gáborral - II. rész

        Szerző: WEBBeteg - Szabó Diána Lili

        Mitől különleges egy sürgősségi osztály? Hogy dolgozik együtt egy sürgősségis team? Mit üzen Dr. Zacher Gábor a fiatal rezidenseknek? Erről kérdeztük az ország egyik legismertebb orvosát.

        Ön fiatalon ismerte magát annyira, hogy amikor szakterületet kellett választania, akkor ráérzett erre?

        Mindig tiszteltem a beteg fölött elmélkedő belgyógyászt. Nekem viszont az kell, hogy ott legyen a Dr. Zacher Gábor (Forrás: www.honvedkorhaz.hu)beteg és legyen húsz másodpercem a döntésre. Ez hihetetlen jó, mindig is ezt szerettem! Annyira pozitív élményeket tudnak adni az ember számára ezek a gyors döntések. Tisztelek egy kutatót, de számomra az nem jelent kihívást.

        A sürgősségi ellátás a felnövekvő nemzedék számára egy iszonyú jó játéktér: odakerül frissen, és rögtön bedobják a mélyvízbe, de úgy, hogy közben áll mögöttük valaki. Nálunk például a sürgősségin egy fiatal doktor nagyon hamar orvosnak érezheti magát. Igazából a magyar rendszer felépítése egyedül a sürgősségin nem mutatkozik meg. Mert mit látnak Önök? Egy piramist. Azt mondják a kis sebész rezidensnek, hogy most kimész két hétre az SZTK-ba. Visszaszólhat? Nem. Azt csinálja, amit mondanak neki. A sürgősségi ellátás ezzel szemben ilyen: nyolc szánhúzó kutya, amik közül egy vagyok én is, a döntéshozatal felelőssége az tulajdonképpen rajtam van, de hiányzik a klasszikus hierarchikus rendszer. Nagyon jó lenne, ha ez a poroszos rendszerfelépítés megváltozna a medicinában. Azért nagyon nehéz ezen a rendszeren változtatni, mert a benne lévők, azok mindig följebb és följebb szeretnének kerülni. Az angolszász rendszer egy kicsit barátságosabbnak tűnik, ahol persze szintén van mindig, akinek a felelősséget el kell vinni.

        A sürgősségin miért van ez másképp? A gyors döntések miatt?

        Azért, mert ott alapvetően másképp mennek a dolgok. Van nyolc orvos egy műszakban, egy nagy üvegtábla, mint a Vészhelyzet című sorozatban, és azon a táblán van fent minden. Ezt rögtön átlátja minden műszakvezető, de ő is ugyanúgy dolgozik, ellátja a betegeket és tulajdonképpen nála futnak össze a szálak. Arra nincs idő, hogy minden vizsgálóban megkérdezzem, hogy akkor te most hol tartasz? Odajön, átbeszéljük, kérdez, kommunikálunk és döntünk. Ez tényleg egy egymás mellé rendelt történet, ez csak így működhet, ilyen mennyiségű beteg ellátása ilyen gyorsan.

        Van olyan, hogy ez terhet jelent? Az, hogy gyorsan kell dönteni élet-halál kérdéséről?

        Nem, ez szerintem így nagyon jól működik. Egy függő, mint én is, egyáltalán nem érzi ezeket a dolgokat, mert belül van és saját magát nem látja. A munkaalkoholizmus ugye egy jól ismert pszichopatológiai kórkép.

        Van idő akkor a feltöltődésre is?

        Nagyon hamar fel tudok töltődni, elég az, hogy bemegyek a szobámba, fölteszem a lábam az asztalra, elszívok egy pipát és akkor ez úgy helyrerak. Vagy például elmegyek futni.

        Mit lát a mai rezidenseken? Milyenek?

        Van három hónap kötelező sürgősségi gyakorlatuk: először kicsit félve lépnek be az osztályra, de azt látom, hogy nagyon hamar fölveszik azt a fonalat, amiről a sürgősségi osztály szól. Élvezik, pontosan, azért mert nálunk egy rezidens nagyon hamar orvossá válik. Nem a külcsín, a fonendoszkóp, hanem a munka miatt.

        Lehet, elsőre ez a helyzet egy kicsit félelmetes lenne, mert az egyetem nagyon nem erről szól…

        A gondolkodás tudományát kell legelőször megtanulni, arra meg nem alkalmas az egyetem. Megtanulnak tárgyi dolgokat, de kérdés az, hogy ezeknek a szintézise az hogyan zajlik. És, hogy valójában megtanulnak-e gondolkodni? Vannak-e olyan feladataik, amiken gondolkodni kell? Vagy csak mechanikusan, „vedd föl a beteget” című történet.

        A másik dolog az, hogy mi öregek, mennyire féltjük a saját tudásunkat. Az odakerülő fiatalban olyat látok, akit tanítanom kell, vagy azt, hogy ő az ellenfelem, tehát kvázi a nyakamra nőhet. Ez természetes, hogy nőjön a nyakamra! Isaac Newton mondta, hogy „álljatok a vállamra, mert ha a vállamra álltok, akkor messzebbre láttok, mint én”. Szerintem nagyon fontos dolog, hogy azt a tudásbázist, amit az ember saját maga elsajátított, azt merje továbbadni. Ma a medicinában ezzel nem mindig lehet találkozni. Sokszor lát az ember féltékenységet. Ez nem jó.

        Hogyan lehet kezelni azt, ha valaki félti a tudását attól, aki tanulni szeretne?

        Kérdés az, hogy egy ilyen nagyon hierarchikus rendszerben a rezidens az mennyire ember? Vagy a hallgató mennyire ember? Attól, hogy valaki vezetője egy osztálynak az nem azt jelenti, hogy neki kell a legokosabbnak lennie mindenben. Számos olyan dolog van, amihez a kollégáim jobban értenek, mint én, ez azt gondolom teljesen természetes. Van olyan is, amihez én értek tulajdonképpen a legjobban, de pontosan emiatt ez egy abszolút team munka. Lehet egyéni, és lehet abszolút kollektív döntés, ahol a felelősséget, azt én vállalom.

        Ebben a team-ben hol vannak a nővérek?

        Mellettünk, nélkülük nem megy!  Ezért volt jó például, hogy én dolgoztam két évet ápolóként: ha arról van szó, hogy meg kell fogni és emelni egy beteget, akkor megteszem. Időnként lehet látni olyanokon, akik nem dolgoztak, hogy „ő orvos”.

        Egy orvosnak sem árt, ha be tud pelenkázni egy beteget. Nem biztos, hogy mindig van a közelben egy nővér...

        Semmi baja nem lesz, ha kivesz egy ágytálat, vagy ad egy betegnek inni, vagy ki tud cserélni egy infúziót. Ezt úgy lehet megtanulni orvostanhallgatóként, ha bejár dolgozni. Egy idő után megtanul majd vénát szúrni és sok más olyan dolgot, ami készség szinten fontos.

        Mit gondol arról, hogy sok rezidens külföldre megy dolgozni?

        Én megértem. Az egy éve végzett rezidensek külföldön az itthoni fizetés a háromszorosát is megkeresik. A mi szakmánk nem egy jattos szakma. Mikor fog tudni ő mondjuk egy saját lakást venni? Sokat dolgozik egy rezidens és nagyon nehezen tud egyről a kettőre jutni, ha nincsen otthoni szponzoráció. Van, akinek van, és olyan is, akinek nincs. De mi van azzal, akinek nincs?

        Nem beszélve arról, hogy ez a korosztály már egy europer generáció, akinek teljesen mindegy, hogy reggel itt ébred föl, Amszterdamban vagy éppen Londonban. Én még a röghöz kötött történethez tartozom.

        Tapasztalatai szerint van elég rezidens? Marad elég itthon is?

        Azt gondolom, hogy igen. A sürgősségi ellátás megint érdekli az embereket. Már van nálam három vagy négy olyan önéletrajz, akik még csak most államvizsgáztak. A sürgősségi egy jó kaland, akkor is, ha valaki nem véglegesen gondolja. Hihetetlen előnyt jelent, ha az akut ellátásban valaki kellő tapasztalatokat tud szerezni. Időnként az aneszteziológia-intenzív osztályra szoktak elmenni tőlünk, máshová nem is nagyon.

        Ön rögtön megtalálta a szakterületét? A toxikológián kezdett?

        Nem, én baleseti sebész voltam, aztán lett egy gumi allergiám, ami miatt váltottam, akkor kerültem át a toxikológiára, így másfél éve vagyok a Honvédkórházban.

        És gondolkozott, hogy még másféle szakterületet is kipróbáljon?

        Nem, Isten ments! Ha az embernek megadatik az, hogy az legyen a hobbija, mint, ami a munkája, akkor ezen nem kell változtatni. Ebben valahol mázli is van. Az, hogy otthon előveszem a könyvet és toxikológiát kell olvasnom, nem feladat, hanem öröm.

        Mennyit foglalkozik a szakirodalommal?

        Ezek érdekes dolgok. A Medical Toxicology szerzője, amikor hetvenöt éves korában visszavonult, leköszönő beszédében azt mondta, hogy a toxikológia alapvetően két kurzusból áll és ő úgy érzi, mindkettőt már befejezte. Csak az a baj, hogy mindkettő kurzus huszonöt évig tart. Én most tartok a második kurzusnak mondjuk az egy harmadánál. Ha az ember ezt abbahagyja, akkor ki kell lépni belőle. Ha nem hagyja abba, akkor pedig naprakésznek kell lenni belőle. Nekem mind a mai napig az olvasásaimnak a hatvan százaléka szakirodalom.

        Az, hogy az ember olyanokkal foglalkozzon a mai medicina mellett, hogy hol tart mondjuk az onkológia, abszolút reménytelen. Annyira szerteágazó a tudomány és annyira más irányba megy a fejlődés, hogy ezt ma már így összkép szempontjából nem lehet csinálni. Amikor manapság megjelenik egy könyv, már lehet, hogy akkor van a tudományágban olyan változás, ami miatt nem a legkorszerűbb anyagot veszi a kezébe az ember. Ezért példádul jó lenne, ha ezek a könyvek nem papír alapúak lennének, hanem netes alapúak, ahol sokkal könnyebb egy fejezetet átalakítani a naprakész dolgokkal.

        Mit üzenne az orvostanhallgatóknak?

        Amit Newton is mondott: „Álljatok a vállunkra, mert akkor messzebbre láttok, mint mi „öregek”. Ezt használják ki, amíg lehet, kérdezzenek, és nyúzzák a gyakorlatvezetőiket, mert megadatott a lehetőség, hogy minél több információt gyűjtsenek magukba. Ez az Önök érvényesüléséhez és a beteg gyógyításához is jelentősen hozzátartozik.

        (WEBBeteg - Szabó Diána Lili) A kép forrása: www.honvedkorhaz.hu

        Módosítva: 2015.07.15 07:38, Megjelenés: 2015.07.15 07:38
      • Cikkajánló

        Hüvelyfolyás terhesen?

        Hüvelyfolyás terhesen?

        Szponzorált tartalom

        Vegyük komolyan! A leendő anyukának a saját egészségére is fokozottan figyelnie kell! (x)

        Korai menopauza

        Korai menopauza

        Cs. K., fordító

        Mik a tünetei? Hogyan diagnosztizálják? Mire számíthat? Hogyan kezelhető?

        A beteg java a legfőbb törvény! - Dr. Major Tamás, nőgyógyásszal beszélgettünk

        Dr. Major Tamás orvosi hivatását az egyetem elvégzése után Európa egyik elismert, vezető egészségügyi intézményében, a Debreceni Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán kezdte, dr. Lampé László professzor igazgatása alatt. A neves szakember azt vallja: egykori professzora vezetése során olyan szintű klinikai és tudományos munka folyt akkori munkahelyén, ami remek alapot teremtett a precíz, sokoldalú és a szinte maradéktalan szakmai ismeretek megszerzéséhez.

        Dr. Bazsó Péter: Szeretnék egy olyan rendszert, amiben hiszek

        Dr. Bazsó Péterrel beszélgettünk, aki hihetetlen rálátással rendelkezik a magyar egészségügyről, az orvosszakmáról és a betegek körülményeiről. 70 évesen is fiatalokat megszégyenítő lendülettel műveli örök szenvedélyét, az egészségügyet.

        A gyógyításról és a munkaalkoholizmusról - Interjú Dr. Zacher Gáborral - I. rész

        Dr. Zacher Gáborral az egyetemi éveiről, élményeiről, nehézségeiről mesél. De legfőképpen arról, hogyan éli meg hivatástudatát egy munkaalkoholista, aki a függők gyógyítója.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA