Új műtéti eljárás a csuklóinstabilitás megszüntetésére

Semmelweis Egyetem
megjelent:

Horgonycsavarokkal megerősített ún. biograft behelyezésével helyettesítették egy csuklósérült sportoló szalagjait a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikáján. Az új műtéti eljárás lényege, hogy a csuklót alkotó kéztőcsontok közötti szakadt szalagokat apró, de rendkívül erős horgonycsavarokkal rögzített inakkal pótolják.

Maga a műtét és a felépülés rövidebb, a csukló pedig terhelhetőbb lesz, mint a korábban alkalmazott, komplikáltabb eljárás esetében, amelynél a kéz más részéről ültettek át inakat a sérült szalag helyére. Külföldön már alkalmazták ezt a módszert, a magyar orvosi team Dr. Szalay Gábor segítségével, a Giesseni Egyetem kézsebészeti osztályának vezetőjével végezte el a műtétet.

Különlegesnek számít az eljárás

Az új műtéti eljárást azoknál a súlyos csuklósérüléseknél alkalmazzák, amelyeknél a kéztőcsontok között lévő szalagok teljesen elszakadtak, ugyanakkor a porcfelszínek még épek – ismertette Dr. Szakács Noémi, az Ortopédiai Klinika szakorvosa, a beavatkozást végző orvosi team tagja. Az ortopéd-traumatológus hozzátette, az ún. nagyfokú schapholunaris instabilitásnál korábban alkalmazott eljárás a mostaninál jóval komplikáltabb volt, hiszen a kéz más pontjáról ültettek át inakat, emiatt maga a műtét, és az azt követő felépülés is hosszadalmasabb volt, ráadásul a csukló mozgásterjedelme is jelentősen beszűkült a beavatkozást követően. Az új eljárás azért számít különlegesnek, mert apró, de rendkívül erős horgonycsavarokkal rögzítik az inakat a sérült szalag helyén.

Dr. Szakács Noémi hangsúlyozta, mivel túlnyomórészt fiataloknál fordul elő ez a sérülés, az is fontos szempont, hogy az új műtéti eljárás után hat héttel már beépül az ín és a csavar a sérült vagy elszakadt szalag helyére. Ezt követően kis terhelés mellett már használhatja a csuklóját a beteg; a 4-5 hónapos gyógytornával kiegészített rehabilitációt követően pedig ismét az eredeti terhelés mellett sportolhat a páciens.

Az idehaza egyedülálló beavatkozást a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikájának orvosai közül Dr. Szakács Noémi ortopéd-traumatológus és Dr. Hetthéssy Judit kézsebész szakorvos végezte Dr. Szalay Gábor, a Giesseni Egyetem kézsebészeti osztályának vezetőjének segítségével, akinek komoly tapasztalata van ezzel a módszerrel.

(Semmelweis Egyetem)

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szilágyi Annamária

Dr. Szilágyi Annamária

Ortopéd sebész, háziorvos

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Perlaky Tamás

Dr. Perlaky Tamás

Ortopédus, Sebész, Traumatológus

Budapest

Cikkajánló