Érdekli az egészségügy? Jelentkezzen szóvivő- és kommunikációs szakembernek

Soproni Egyetem
megjelent:

A hazai munkaerőpiac az elmúlt tíz évben egyre jobban igényli a kommunikációval kapcsolatos, speciális ismeretekkel rendelkező, különböző szintű vezető és vezető-utánpótlást biztosító, nemzetközi pályára is alkalmas szakembereket.

Az egészségügyi intézmények kommunikációs követelménye erősödik, hiszen a marketing, a közönségkapcsolatok és a belső környezet befolyásolását a gazdasági folyamatok kommunikációs eszközökkel történő tervezését, szervezését, irányítását, és a rendszerek és folyamatok általában értendő befolyásolását kommunikáció útján érhetik el.

Két féléves képzés után szerezhetnek képesítést

A munkaerő-piaci igények azt is jelzik, hogy az egészségügyi, egészségturisztikai intézményeknél munkát vállaló szakemberek korszerű, az EU mércéknek is megfelelő szemlélettel tudjanak kisebb és nagy szervezetet menedzselni, érdeket egyeztetni, pályázatot írni, s mindezt lehetőleg magas szinten végezni. A szakon végzettek iránti munkaerő-keresletet tovább erősíti a kórházak, egészségturisztikai intézmények, gyógyszergyárak, közigazgatási intézmények egészség kommunikációs tevékenységéhez szükséges szakember igény kielégítését.

A Soproni Egyetem budapesti kihelyezett tagozatán két féléves képzés után szerezhetnek képesítést a felsőfokú végzettséggel rendelkező szakemberek. A program célja jól képzett, hatékonyan kommunikáló, az intézmények értékeit, érdekeit, szakmai munkát a különböző a társadalmi csoportok, (ön)kormányzati szervek és hatóságok felé megjeleníteni tudó, a célcsoportok számára fontos információkat közvetlen és közvetett formában (a helyi és országos médiumok segítségével) eljuttatni képes kommunikációs szakemberek képzése.

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.