• Íme, a WHO új ajánlása

        Szerző: MTI

        Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) új ajánlása szerint kétéves koruk előtt ne ültessék semmilyen képernyő elé passzívan a gyerekeket a szülők, gondviselők.

        A nemzetközi szervezet szerint kettő és négy éves kor között is legfeljebb napi egy órát, de inkább kevesebbet engedélyezzenek a szülők a gyerekeknek a tévé vagy más képernyő előtt, ideértve a számítógépes játékokat is.

        A WHO új ajánlásai arra irányulnak, hogy a szülők ne ültessék passzívan a képernyők elé a kicsiket, ne adjanak a kezükbe tabletet vagy mobiltelefont szórakoztatásul. A szervezet ezzel a gyermekkori mozgásszegénység ellen küzd, mivel a kevés mozgás, testedzés globálisan vezető kockázati tényezője az idő előtti halálozásnak és az elhízás okozta betegségeknek.

        Hirdetés

        Először fogalmaztak meg ajánlást öt év alattiaknak

        A BBC News kiemelte, hogy a WHO először fogalmazott meg öt év alatti gyermekek számára ajánlást a fizikai aktivitással, mozgásszegény viselkedéssel és az alvással kapcsolatban. Az új irányelveket a WHO Glasgowban, az elhízással foglalkozó európai kongresszuson ismerteti részletesen.

        Az ajánlások között szerepel, hogy a kisbabák egyáltalán ne töltsenek időt képernyő előtt, sokat mozogjanak, és legalább harminc percig a hasukon feküdjenek. Az újszülöttek számára fontos a 14-17 óra alvás, négy és 11 hónapos kor között pedig a 12-16 óra alvás ajánlott. Ebben a korosztályban egyszerre egy óránál többet ne töltsön a gyerek bekötve babakocsiban, ülésben vagy babahordóban - figyelmeztetnek a szervezet kutatói.

        Az egy és két év közötti kisgyerekek számára napi legalább három órás fizikai aktivitást, legfeljebb egy órai képernyőidőt és 10-13 óra alvást ajánl a WHO. Ebben a korcsoportban szintén nem ajánlott egyszerre egy óránál több időre korlátozni a gyerekek mozgását, például a kocsiülésbe bekötve.

        A WHO az ajánlásokat a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján fogalmazta meg

        A képernyő előtt töltött idővel kapcsolatban azonban továbbra sem született olyan meghatározó kutatás, amely egyértelműen megállapítaná, milyen károsodásokat okoz, illetve milyen haszna lehet.

        Juana Willumsen, az ajánlások egyik kidolgozója azt tanácsolta a szülőknek, hogy a passzívan a képernyő előtt töltött időt változtassák inkább értékes együttlétté: például olvassanak a gyerekeknek, mert az fejleszti a nyelvi készségeiket. A szakértő szerint az olyan tévés gyermekprogramok, amelyek arra bíztatják a kicsiket, hogy mozogjanak közben, nézhetők, de ezeket is jobb, ha a szülő vagy gondviselő együtt nézi velük, és segít a feladatokban vagy abban, hogy be tudjanak kapcsolódni a tevékenységbe.

        Az Egyesült Államokban 18 hónapos kor előtt nem ajánlják a gyerekeknek a képernyőnézést, Kanadában kétéves kor a határ - ismertette a BBC News hozzátéve, hogy Nagy-Britanniában nincs ilyen hivatalosan ajánlott limit.

        Olvasson tovább! Gyermekkori elhízás - Diéta helyett egészséges életmód

        (MTI)

        Módosítva: 2019.04.25 11:06, Megjelenés: 2019.04.25 09:00
      • Cikkajánló

        Férfi meddőség

        Férfi meddőség

        Lőrincz-Erdélyi Krisztina

        Egy férfit is bánthat, ha a nemzőképességével probléma van.

        Rheumatoid arthritis

        Rheumatoid arthritis

        Dr. Zsuga Judit

        A rheumatoid arthritis a mozgásszervi betegségek egyik legsúlyosabb formája.

        Huszonhat új gyógyszer kap társadalombiztosítási támogatást

        Huszonhat új gyógyszer kap társadalombiztosítási (TB) támogatást január 15-étől - közölte az emberi erőforrások minisztere.

        Elrendelték a szmogriadó tájékoztatási fokozatát Budapesten

        Elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatát Budapesten Karácsony Gergely főpolgármester, miután a szálló por légszennyezettségi szintje január 8-án és 9-én is három mérőponton meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.