• Kilökődést is okozhat, ha a beteg nem ismeri, hogy éljen együtt az átültetett szervvel

        Szerző: WEBBeteg, Magyar Szervátültetettek Szövetsége

        A szervátültetés életet ment, azonban keveset beszélnek arról, hogy az új szervvel meg kell tanulni élni. Az élethosszig tartó gyógyszerszedés, szigorú szabályok betartása, életmódváltás szükségessége - ez jellemzi a szervátültetettek életét, cserébe az egészségesekkel hasonló, minőségi életet élhetnek.

        Mindehhez tudni kell, hogy mit kell, mit lehet és mit nem szabad tenni. De ki magyarázza el és ki figyel oda, hogy a beteg megértette-e, és mindezt meg is teszi-e a való életben?

        Ami nekünk kimaradt, de jó lett volna tudni a szervátültetés előtt, után­ – így indult el 2015-ben a „Rajtad is múlik!” Képzett Beteg program szervátültetettek és hozzátartozóik számára. Három nap alatt a testtől a lélekig minden sorra kerül. Ezt a teljesítményt ismerte el a Medicines for Europe konferencia Brüsszelben átadott fődíja 2018 őszén. A program döntős a jelenleg még zajló „legnagyobb hatású program” kategóriában a CIVIL 2019 versenyben is.

        Hirdetés

        A tét óriási: a vágyott beültetett szerv elveszítése a betegnél, 100 milliós költségek az egészségbiztosítónál. A siker 50 százalékban az orvoson, 50 százalékban a betegen múlik. Ezen segít 5 éve a Magyar Szervátültetettek Szövetségének háromnapos ingyenes képzése. 5 év, 18 program és 700 oklevelet nyert képzett beteg a mérleg, most mégis fel kell függeszteni a támogatás elmaradása miatt – közölte portálunkkal Dr. Grózli Csaba a szövetség képviseletében. „Minden döntéshozónak tudnia kell, hogy a Szövetség úttörő munkája sokszorosan megszolgálja a befektetett támogatást, de anélkül, sajnos nem tud működni.”

        Nagy értékű beavatkozás
        A szervátültetés költsége 5,5 és 20 millió forint között változik szervektől függően és 2018-ban mintegy 4,6 milliárd forint volt a beavatkozásért kifizettet díj. Mindezek nem tartalmazzák az élethosszig tartó gyógyszerszedés költségeit. Nagyon nem mindegy tehát, hogy egy ilyen nagy értékű beavatkozással nyert új élet meddig tud működni.

        Élethosszig tartó terápia

        Az élethosszig tartó gyógyszeres terápia nagy odafigyelést és rendszerességet, az új szerv hosszú működése új életmódot igényel. Ez pedig már a betegen múlik, az orvosnak kicsi a ráhatása. Ezt oktatással, közösségi élettel, életmódra neveléssel lehet javítani. „Erre a felelősségre oktatjuk sorstársainkat, ezért a program neve: Rajtad is múlik! Bizony, az új szervvel meg kell tanulni élni. Célunk, hogy az információ hiánya vagy téves információ ne okozhassa egyetlen szerv vagy sorstársunk elveszítését sem.”

        A képzési program hatását, a szervátültetettek informáltságát, egészség értését 2018-óta kérdőív segítségével a szervezet is méri. Mindez rendkívül fontos a szakma, a kezelőorvosok számára, hiszen így olyan visszajelzésekhez juthatnak, amely bemutatja azt a szürke zónát, amelyben két kontroll között a szervátültetett él.  Ezek valós, a mindennapi életről nyert adatok szemben a klinikai vizsgálatokon, ideális körülmények között nyert tapasztalatokkal.

        Szervátültetettek

        „Az eddigi eredmények fontos megállapításokat adnak és ezzel lehetőséget a kezelőorvosnak, hogy a tényleges problémákra fokozottan hívja fel a figyelmet. Ezzel a programmal Szövetségünk a szakmával együttműködve nagyban képes hozzájárulni sorstársaink hosszabb és minőségibb életéhez. A Magyarországon különösen fontos program sikerét jelzi, hogy az ötfokozatú skálán 85 % ötösre, 14 % négyesre ítélte a programot. Szervátültetés előtt kapott információkkal 47 %, míg azt követően is csak 70 % volt elégedett. Mindez nem feltétlen azt jelenti, hogy ennyire kevés információt kapnak, hanem sokkal inkább azt, hogy ennyire kevéssé értik a kapottakat.  85 % értékelte úgy, hogy új információkkal gazdagodott a képzés során. Ennek örülünk, mivel a program hiányt pótol, de szomorúak is vagyunk, mivel egy évvel a szervátültetést követően jobb lenne a magasabb tudásszint.”

        Orvosi vélemények a programról

        „Van idő a gyakorlati, pl. gyógyszerekkel kapcsolatos ismeretek megbeszélésére, ami jelentősen javítja a compliancet és a biztonságosságot.” - Prof. Müller Veronika, klinikai igazgató, Pulmonológiai Klinika Semmelweis Egyetem

        „Megmutatjátok nekik, hogy miként hozhatják ki az új életükből a legtöbbet” - Dr. Gieszer Balázs mellkas sebész, Semmelweis Egyetem

        „Az intenzív információcsere és tájékoztatás lehetőségének látom ezt a fórumot, mely nemcsak az egyes páciens, hanem egyben az egész közösség számára is tanulságos lehet.” - Dr. Wagner László docens, utógondozó orvos, Transzplantációs és Sebészeti Klinika

        „Úgy éreztem, hogy  kórházi körülmények okozta feszültség, és kiszolgáltatottság érzés a Képzett beteg program jótékony hatására megszűnt, így a páciensek bátrabban, és konkrétabban mertek kérdezni,  partnernek tekintettük egymást” - Dr. Nemes Balázs docens, központvezető, Vesetranszplantációs Központ, Debreceni Orvostudományi Egyetem

        „Fontos a kapcsolattartás, a közös programok, új  ismeretek szerzése, hogy érezzék is hogy nincsenek egyedül” - Stefán Yvette, dietetikus,, Pécsi Orvostudományi Egyetem

        „.. pácienseink mertek kérdezni, látják az összefogás erejét, és hogy mindenkinek van feladata saját sorsa alakításában” - Csernus Katalin, főnővér, Pulmonológiai Klinika Semmelweis Egyetem

        A “családiasabb” hangulat miatt ezen a napon olyanokat is mernek kérdezni betegeink, amit egy hivatalos “fehér köpenyes” kontroll alkalmával talán nem.” - Dr. Rokszin Richárd transzplantáló sebész, Szegedi Orvostudományi Egyetem

        Néhány példa

        • Miközben szinte mindenki fontosnak tartja a testmozgást, mindössze a szervátültetettek 48 százaléka mozog legalább hetente 3x30 percet. A kívánt szint a WHO ajánlása alapján ez hetente 3x50 perc lenne, ami már bizonyítottan javítja a szervezet tartalék kapacitását, edzettségét, és amivel életéveket lehetne nyerni.
        • Influenza elleni védőoltást csupán a szervátültetettek fele, a hozzátartozók harmada adatná be magának. Márpedig szervátültetett számára egy valódi influenzás megbetegedés szövődménye halálos is lehet.
        • A résztvevők 62%-a tudja pontosan, hogy melyik gyógyszerét mire és hogyan kell szednie. Márpedig ennek a tudásnak a hiánya csökkentheti a várható életévek számát.

        Dr. Grózli Csaba szerint fontos, hogy mindezeket a veszélyeket megismerjék az egészségügyért felelős döntéshozók és hathatós, célzott támogatással segítsék ezt a fajta munkát. Fejlettebb országokban erre külön szakszemélyzet, bentlakásos képzési lehetőség van. Nálunk a betegek komplex, tudatos képzése és a megszerzett tudás visszamérése, a betegek motiválása csak részleteiben vagy sehogy nem valósul meg. Ezzel sajnos életéveket veszíthetnek betegek.

        „Ezt az űrt igyekszik kitölteni a Magyar Szervátültetettek Szövetségének programja. Serkentjük az egyéni felelősség érzetét, ne várd, hogy majd minden megtörténik, tégy magadért! Tudatos, önmagáért tenni akaró és a szükséges információkat értő képzett betegeket akarunk, akik az új életet megtanulva hasznos és aktív tagjai lehetnek a társadalomnak. Szeretnénk, ha a képzésen mindenki részt tudna venni és a döntéshozók ennek fontosságát felismerve megfelelő módon támogatnák ezt.”

        Szervátültetettek véleménye

        „…szinte teljesen idegen emberekből álló társaság már az első napon megszerette egymást. Rengeteget nevettünk, őszintén meg mertünk nyílni egymás előtt, ezt eddig el sem tudtam volna képzelni… sok pozitív megerősítést kaptam a szakemberektől, sokkal jobban érzem magam azóta” - Sz.K. Rita

        „Látni azt, hogy nem vagyok egyedül a félelmekkel és lelki nehézséggel…. Ezen a hétvégén egy csoport idegen érkezett , de az utolsó napra családdá kovácsolódtunk…. kaptunk segítséget, hogyan tudjuk feldolgozni lelkileg azokat a problémákat, amiken átmegyünk” - H.Miklós

        „Transzplantációs Klinika legveszélyesebb helye a folyosó! Itt hangzik el a legtöbb badarság, a legtöbb szomszédtól hallott jó tanács, a legkülönfélébb túlélési, kezelési módok….. nagyszerű szervezéssel, nagyszerű ellátással igazán értékes és tanulságos hétvége volt” - K.Nándor

        „Nekem különösen tetszett a táplálkozásról, életmódról szóló előadás, amit nyomtatásban is megkaptunk….köszönöm, hogy ott lehettem” - T.Lászlóné

        „Eddig ki sem léptem a jól megszokott maszk és fertőtlenítő párosa nélkül. De ez a hétvége igazán felszabadított. Az októberi műtétem óta most először éreztem magam igazán szabadnak, itt már nem viseltem a maszkot, nem ragaszkodtam az állandó kézmosáshoz….Néha sírtam is, de ez már nagyon kellett…Fantasztikus élmény volt!” - J.Júlianna

        „Végtelenül boldog vagyok, hogy – élődonorként – a lányommal együtt vehettem részt a programon, segített abban is, hogy megfogalmazzam: vigyáznom kell magamra… már hetente hatszor járok sportolni a közeli parkba… energikusabban érzem magamat” - J.Józsefné

        (WEBBeteg.hu, Magyar Szervátültetettek Szövetsége)

        Módosítva: 2019.04.12 15:09, Megjelenés: 2019.04.12 14:24
      • Nyomtatás
      • Cikkajánló

        Kenőcs a száraz bőr ellen

        Kenőcs a száraz bőr ellen

        WEBBeteg - Szponzorált tartalom

        Ez az ápoló kenőcs használható a test bármely részén, egész évben, akár mindennap. (x)

        Bepisil, rohan a WC-re

        Bepisil, rohan a WC-re

        Dr. Sándor György

        Hogyan előzhetők meg a húgyhólyag és az alsó húgyutak funkcionális zavarai?

        Növekedett a gyógyszereknek ellenálló HIV-megbetegedések száma

        Aggasztó mértékben észlelték a HIV vírus gyógyszereknek ellenálló fajtáját Afrikában, Ázsiában és Amerikában - olvasható a Nature című tudományos folyóirat honlapján.

        Szülői ágyakat kap harminckét kórház

        A beteg gyerekükkel kórházban tartózkodó szülőknek szerzett be az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) 379 ágyat, amelyeket 32 intézményben osztanak szét - jelentette be az ÁEEK főigazgatója.

        A két Rita és veséjük esete

        A szervátültetések száma hazánkban az utóbbi két évtizedben folyamatosan nőtt, bár még mindig körülbelül dupla annyi szervre lenne szükség, mint amennyi adódik. Az összes transzplantálható szerv (szív, máj, vese, hasnyálmirigy és tüdő) átültetésére van itthon is mód.

        Szervátültetés Magyarországon és a világ többi részén

        Több esemény is aktuálissá teszi, hogy a szervátültetés témájáról beszéljünk: 2017. december 3-án volt 50 éve, hogy Christiaan Barnard elsőként végzett a világon sikeres szívátültetést a dél-afrikai Fokvárosban. Komoly vita alakult ki 2017. év végén Kínában a tervezett fejátültetésről, amelyet végül nem engedélyeztek. A népszerű amerikai énekesnő, Selena Gomez gyulladásos betegsége (lupusz) miatt pedig veseátültetésen esett át.

        Évente akár hússzal több szervátültetés várható a keresztdonációval

        Már nem csak családtagnak vagy szoros érzelmi kapcsolatban álló személynek, például barátnak, társnak, távoli rokonnak adhatunk szervet, a keresztdonációt lehetővé tevő új szabályozás értelmében, ha a felajánlott szerv nem megfelelő a betegnek, úgymond cserélhetnek szervet egy olyan donor-beteg párossal, akinél szintén fennáll ez a probléma.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.