• Elkerülhetetlen az elpirulás?

        Szerző: WEBBeteg - K. J. fordító

        Vörös, mint a paradicsom, illetve fehér, mint a fal – a két véglet, amely között arcunk színe rengeteg árnyalatot képes felvenni, s ezzel többet árul el pillanatnyi érzelmeinkről, mint azt legtöbbször szeretnénk.

        Az elpirulók többsége szívesen megszabadulna ettől a „szokásától”, ám a kivörösödés ördögi körként működik: minél inkább koncentrálunk arra, hogy ne piruljunk el, arcunk attól élénkebb árnyalatot vesz fel. Mit tehetünk?

        Hirdetés

        Félelmet kiváltó szituációban szimpatikus idegrendszerünk (is) aktivizálódik, amely során az  úgynevezett noradrenalin elnevezésű stresszhormon termelődése indul be. A folyamathoz hozzátartozik ereink összehúzódása, s bőrünk is kevesebb vérhez jut.

        Szervezetünk ezzel a módszerrel aktivizálja minden vértartalékát izmaink számára, hogy az esetleges harchoz vagy meneküléshez oxigénnel és tápanyaggal a lehető legjobban ellátott szervezettel fogjunk hozzá.

        Az evolúció praktikus vívmányaként bőrünk ekkor mérhető minimális vérkeringése az esetleges sérülések esetén fellépő vérveszteség csökkentésekor is előnyünkre szolgál.

        Testünk előre felkészül a várható fizikai erőfeszítésre és a nagy hőtermeléssel járó izommozgásokra, s ennek következtében bőrünk is lehűl. A vérkeringés ilyen jellegű átalakulásának köszönhető a „falfehér” arc.

        Az elpirulás fiziológiája

          A leggyakoribb formák


        Az állatoktól való félelmet a zoofóbiának nevezzük, legismertebbek a pókok (arachnofóbia), hüllők (batrakofóbia), kutyák (künofóbia), macskák (ailurofóbia), madarak okozta fóbia. Természeti jelenségek közül leggyakoribb a sötétségtől és a villámlástól való félelem (szkotofóbia, illetve asztrapofóbia), de alakulhat ki fóbia a naptól (heliofóbia), tűztől (pirofóbia), éjszakától (nüktofóbia) is.
         A fóbiákról>>

        „A ki- és elpirulásnak pontosan ezzel ellentétes a fiziológiája: a bőrünkben futó erek kitágulnak, élénkül a vérkeringés” – magyarázza Doris Wolf, mannheimi pszichológus – „s mindez annak eredményeképpen történik, hogy agyunk bizonyos hormonokat termel, amely a vérnyomás növekedését hozza magával.” Ereink kitágulása következtében vérünk hőmérséklete csökken, s ez arra szolgál, hogy hőháztartásunk egyensúlyba kerüljön, s szervezetünk hőmérséklete viszonylag állandó legyen.

        Az kivörösödés teljesen egészséges és természetes reakció. Altala akaratlanul is olyan jelzéseket adunk a külvilág felé, amelyeket nem minden esetben szeretnénk közhírré tenni: „bizonytalanságot sugároz, és sokszor olyankor is érintettségünket kelti egy-egy téma kapcsán, amelyhez nem sok közünk van” – részletezi a pszichológus.

        A pirulás tudatalatti folyamat

        Az elpirulás tudat alatti folyamatként működik: amikor számunkra kellemetlen, vagy kínos esemény következik be, belső feszültség keletkezik testünkben, amely sok ember esetében paprikavörös arccal jut kifejezésre a külvilág felé.

          Folyton hideg végtagok


        A végtagok külső hőmérséklettől független, állandó hideg tapintása betegség jele lehet, amit érdemes kivizsgáltatni.
        Folyton hideg végtagok>>

        Szervezetünk ekkor – az elsápadással ellentétben – nem harcra vagy menekülésre készül; sokkal inkább arról van szó, hogy agyunk vérellátása növekszik, hogy kellő mennyiségű energiája legyen a szituációból kivezető út megtalálására.

        Akármennyire természetes és egészséges folyamatról is van szó, az elpirulás pillanatnyilag kiszolgáltat minket a velünk szemben állónak, aki ilyenkor szinte nyitott könyvként olvasva belőlünk számos érzésünkről tudomást szerezhet.

        „Nagyon sokan ’szenvednek’ attól, hogy lépten-nyomon elpirulnak” – mondja Wolf – „s ezzel ördögi körben találhatják magukat: idegesek lesznek a pironkodás miatt, s egyre jobban koncentrálnak arra, hogy elkerüljék a jelenséget, s állandóan figyelik magukat, vajon ezúttal sikerült-e. Egyre inkább megpróbálják elkerülni az ’arcpirító’ szituációkat, ám a folyamatos koncentráció miatt mind gyakrabban fordul elő velük” – részletezi a pszichológus.

        Ki is rekeszthet a gyakori pirulás?

        Sok esetben figyelhető meg, hogy az elpirulás – amennyiben negatívan élik meg – akár szociális izolációhoz is vezethet.

        Az érintettek nagyon érzékenyen tudnak reagálni, ha szóvá teszik elpirulásukat. Azokat a perfekcionistákat, akik azt szeretnék, hogy mindenki kedvelje őket, de ugyanakkor csökkent önértékeléssel rendelkeznek, különösen nagy arányban zavarja a színváltó jelenség.

          "Mire utalhat a lila száj?" - Az orvos válaszol


        "Gyakran ha fázom, nagyon lila lesz a szám, nem tudom, hogy ez mennyire normális. Mi lehet ennek az oka?" - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatából.>>

        Szerencsére egy egyszerű terápiás fogással változtathatnak mindazok, akik tarthatatlannak élik meg az elpirulást.

        „A pironkodástól való félelem leépítéséhez meg kell tanulni az elpirulást nem katasztrófaként megélni, hanem testük ártalmatlan reakciójaként felfogni” – ajánlja Wolf. Minél magabiztosabban kezeljük ugyanis fejünk vörösödését, annál lazább lesz reakciónk, s így még a színváltás mértéke is csökkenhet.

        (WEBBeteg - K.J., lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos)

        Legutóbb frissült: 2015.05.14 11:07
        Címkék: Elpirulás,
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Alzheimer-kór kezelése

        Alzheimer-kór kezelése

        Dr. Zsuga Judit

        A nyugodt és stabil otthoni környezet csökkenti a viselkedési zavarokat.

        Ízületi fájdalmak

        Ízületi fájdalmak

        B. M., szakfordító

        A reuma összefoglaló név, gyulladásos és degeneratív folyamatokat foglal magába.

        A szőlő egészségre gyakorolt hatásai

        A szőlő (a gabona mellett) az egyik legősibb kultúrnövényünk. Kezdettől fogva szent és isteni növénynek, életfának tekintették az emberek. A sumér ékírás az élet szót szőlőlevél alakú jellel ábrázolta.

        A vashiányos vérszegénység - Melyek a vashiány tünetei?

        A vashiány a leggyakrabban előforduló hiánybetegségek egyike, melynek változatos tünetei olykor megnehezítik a felismerést. A vashiány azonban számos probléma kiváltó oka lehet, amik közül a vashiányos vérszegénység fordul elő legtöbbször.

        Az ősz leggyakoribb betegségei

        A forró nyári napok után üdítően hat a nyár végi, ősz eleji hűvösebb idő. Megkezdődött az iskola, és itt van az őszi kirándulások, majd a szüret ideje is.

        Hogyan erősítsük immunrendszerünket?

        Az őszi hónapok beköszöntével egyre többen fáznak meg, lesznek betegek, vagy rosszabb esetben az influenza miatt esnek ágynak. Mindez betudható az időjárás megváltozásának - a lehűlésnek, esőknek, nyirkossá vált levegőnek -, amely hozzájárul a kórokozók számának növekedéséhez.

        Hamarosan indul a fűtési szezon - Ellenőriztesse a fűtőeszközét

        Minden évben október 15-én indul a fűtési szezon. Az addig hátralévő egy hónap elegendő ahhoz, hogy mindenki felülvizsgáltassa és kitisztíttassa fűtőeszközét. Fűtési technológiától függetlenül komoly veszélyt jelenthet ugyanis a készülékek szabálytalan kivitelezése, illetve a karbantartásnak és a rendszeres műszaki felülvizsgálatnak az elmulasztása.

        Egyre többen eszik, jól teszik? A zab szervezetre gyakorolt hatása

        A zab és a zabkása több országban rendkívül elterjedt, például az Egyesült Államokban az emberek jelentős része rendszeresen fogyasztja, elsősorban reggelire. Hazánk étkezési szokásait figyelembe véve érdemes lenne növelni az étrendben betöltött súlyát, mivel rendkívül egészséges, és rendszeres fogyasztása számos hosszú távú előnnyel jár. Ezeket tekintjük át a következőkben.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.