Valóban tovább és egészségesebben élnek az optimisták

MTI
megjelent:

Az optimisták tovább élnek és egészségesebbek, mint a borúlátók - állapították meg amerikai kutatók, ám az ok-okozati összefüggés még kérdéses.

A Pittsburgh-i Egyetem kutatói a 100 ezer, ötven év fölötti nő egészségi állapotát 1994 óta követő nagyszabású tanulmány, a Nők Egészsége Kezdeményezés (Women''s Health Initiative) adatait elemezték. A halálozás és a krónikus egészségi problémák arányát hasonlították össze optimista és pesszimista hozzáállású nők között.

Akik inkább jó, mint rossz dolgok bekövetkeztére számítottak a kikérdezéskor, 14 százalékkal kisebb valószínűséggel haltak meg a vizsgálat nyolcéves követési ideje alatt, a szívbetegség miatti halálozás kockázata pedig 30 százalékkal csökkent. Az optimisták körében ritkább volt a magas vérnyomás, a diabétesz és a dohányzás is.

Hilary Tindle kutatásvezető elmondta, hogy a cinikusan ellenségesnek minősített csoport tagjai 16 százalékkal nagyobb valószínűséggel haltak meg a tanulmány ideje alatt, mint a legkevésbé ellenségesek. A rákban való elhalálozásra 23 százalékkal volt nagyobb a kockázata az előbbieknek.

Tindle hangsúlyozta, a tanulmány nem azt igazolta, hogy a negatív hozzáállás váltja ki a káros egészségügyi hatásokat, hanem azt, hogy valamiféle kapcsolat áll fenn. Úgy véli, érdemes lenne olyan vizsgálatot megtervezni és lefolytatni, amelyben megtanítják az embereket hozzáállásuk megváltoztatására, majd megnézni, lenne-e egészségügyi haszna.

A tanulmányt Chicagóban, az American Psychosomatic Society éves találkozóján csütörtökön ismertették a szerzők.

(MTI)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.