Szilveszteri légszennyezés: A tűzijáték növeli a szálló por koncentrációját

szerző: Bak Marianna, biológus szakfordító - WEBBeteg
megjelent:

Bár sokaknak tetszik ez a látványosság, a tűzijátéknak számos negatív hatása is van az emberekre, az állatokra és a környezetre is.

A pirotechnikai eszközök, beleértve a tűzijátékot is, égési sérüléseket, szemsérüléseket, halláskárosodást, végtagroncsolódást okozhatnak, emellett anyagi veszteségeket is, hiszen kárt tehetnek járművekben, épületekben, műanyag jut velük a környezetbe, óriási mennyiségű hulladék képződik, a háziállatokból és a haszonállatokból rettegést váltanak ki, ártanak az ökoszisztémának és megzavarják a vadon élő állatokat.

Az európai államokban évente több ezer tonna szálló por (PM10) kerül a levegőbe tűzijátékkal (elsősorban szilveszter éjjel), aminek legnagyobb hányada finom por (PM2,5). Ez az országok éves szállópor-kibocsátásának (PM10) hozzávetőleg 1%-át teszi ki. Mérések alapján az év első napján a finom por koncentrációja sok helyütt magasabb a levegőben, mint az év bármely más napján.

Mi is az a szálló por?

Szálló pornak (PM10) nevezzük a levegőben szálló, 10 µm-nél (mikrométer) kisebb átmérőjű szilárd vagy folyékony halmazállapotú szennyező részecskéket. Ezen belül megkülönböztetünk úgynevezett finom port (PM2,5), ami az egészen apró, 2,5 µm-nél kisebb átmérőjű részecskéket jelenti.

A PM10 napi átlagkoncentrációja újév napján

A szilveszteri tüzijátékozással kibocsátott PM10-terhelés már aznap éjjel megugrik. Tüzijátékot követően a káros anyagok koncentrációja gyorsan emelkedik a levegőben. Különösen az éjfél utáni órákban akár több ezer mikrogramm is mérhető m3-enként. Ezek a magas óránkénti átlagértékek beleszámítanak a PM10 napi átlagértékébe, amire vonatkozóan hazánkban egészségügyi határérték van megszabva, ez 50 μg/m³.

Az, hogy az emberi tevékenységgel kibocsátott szennyező anyagok mennyire tudnak feldúsulni és meddig maradnak meg a levegőben, kismértékben függ ugyan az elmúlt 10 nap időjárási viszonyaitól is, de az újév napján mérhető napi szállópor-átlagértékek általában – bármilyen is az időjárás – túl szokták lépni az egészségügyi határértéket.

A COVID-19 járvány miatti korlátozások hatása az újévi levegőminőségben is megmutatkozott

Németországban mért adatok alapján: 2021. és 2022. szilveszterén a pandémia miatti lezárások következtében tűzijátékozásra sem került sor, és ez meg is mutatkozott a levegőminőségben, ugyanis elmaradtak a január 1-jén egyébként jellemző P10 csúcsértékek. Ezzel szemben a korlátozások megszüntetésével 2023. újév napján már ismét tipikusan kiugróan magas szállópor-értékek voltak mérhetők.

Tovább

WEBBeteg logóSzerző: WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Forrás: Feinstaub durch Silvesterfeuerwerk (Umwelt Bundesamt)

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Belgyógyászati leletértelmezés 24h

Belgyógyászati leletértelmezés 24h

Dr. Szabó Roxana belgyógyász szakorvosjelölt

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Varga Dóra

Varga Dóra

Dietetikus

Budapest

Cikkajánló