MIBEN EGYEZÜNK?

Manapság "divatos" lett a pánikbetegség.Sokkal többen szenvednek tőle, mint amennyien beszélnek róla. A kibeszélés, a sorstárskeresés viszonylag egyszerű alternatívája a terápiának.

Érdekes lenne összeterelni a világ össze pánikbetegét, és alaposan kifaggatni az életükről. Vajon hány közös vonás lenne bennük? Lenne-e olyan momentum, ami mindegyiknél, kivétel nélkül meglenne? Ami mindenkiben közös?

Valószínű, nincs ilyen. Mint ahogy elég nagy variabilitást mutatnak a betegség megnyilatkozásai, úgy a hozzá vezető út is elég sokszínű lehet.

"Csak" egy rossz élet, egy örökös egzisztenciális pánikolás nem alapja a pánikbetegségnek. Hisz ott van a rengeteg sztár a művészvilágból, akiknek ilyen jellegű gondjaik nincsenek, mégis bevallottan húzzak ugyanazt az igát, mint sok pénztelen sorstársuk.

A fizikai betegségek megléte sem vezet törvényszerűen  a pánikbetegséghez, hisz egy csomó komoly traumán átesett ember van, aki még csak hírből sem ismeri ezt a nyavalyát.

Én mindig úgy gondoltam erre, mint valami járványra, ami az adott kor velejárója. Ahogy a pestis volt a középkorban vagy a spanyolnátha a század elején. A gyengébbeket, az alultápláltakat, az immunhiányosakat (mind konkrét, mind szimbolikus értelmében)bekebelezi a kór. Erről egyébként a doki szavai jutnak eszembe, aki azt mondta(talán Popper Pétert idézve), hogy az emberek két út közül választhatnak: vagy depisek lesznek vagy hülyék maradnak.

Mostanában egyébként más bajok is "gazdagítják" repertoáromat. Gyakran ébredek zsibbadásra, az egyik lábam már totál káros, és a szemem is könnyezik napok óta. Ezek csak habok azon a tortán, amitől csak öklendezni tudok, finomnak érezni sohasem.

Hozzászólások (1)