Végső vallomás

azt hiszem, nem voltam jó ember

négyévesen megszöktem otthonról apám papucsában csoszogtam át a városon mely kihalt volt csak a piactér előtt

torpantam meg egy pillanatra nagy volt a kocsi és félelmetes pedig csak

egy trabant volt

kiugrott vezetője káromkodva aztán látta egy kislány

csak egy kislány negyvenes mamuszban

mamájához tart

mamánál kopott repedezett széken faltam a mákos tésztát,mama zt mondtad

hagyjak papának is, ugyan mennyit tud enni egy négyéves-

apám értemjött

akkor egyszer nem sokszor ez fáj

tenyere nyoma sokáig megmaradt.

sok mindent hordozok magamban-

anyám megbocsájtasz hogy

tizenévesen olyan voltam amilyen a többi kamasz

-rám vártál egyáltalán?...-

én azt hiszem nem véletlenül választottalak magamnak odaföntről.

tudod már nem fáj

 a lavór, amiben lefürdettél évekig,kicsi voltam, pőre, a víz hideg

a nagybátyám,aki-

már ő sem, nyugodjon békében, kívánom, otthon, mama mellett

a kisvárosban, ahonnan eljöttem, s ahova hazatérek egyszer.

azt hiszem nem voltam jó anya sem de tudom Kicsim egyszer

megbocsájtasz nekem ezért.

és hát-nem láttam még a tengert

nem mentem vágyaim után nem ugrottam repülőből,hídról nem mentettem életeket őserdőben nem írtam meg életem könyvét nem feküdtem csillagok alatt csak súlytalanul szememet tágra nyitva

hátha beleesik egy csillag s leszek csillagszemű

gonosz vagyok

azt hiszem nem vagyok jó ember.

én csak öleltem

dobogott a szívem valakiért

s nem egy emberért talán ez bűnöm örökké

azt mondják döntenem kell

itt vagytok vagy nem

nem érdekel