A nárcisztikus személyiségzavar

Nekem ma hívták fel a figyelmem, hogy ez van. Hihetetlen, amit olvasok tőletek. Hogy lehet ebből kimászni? Hogy kerülhettem ebbe a helyzetbe? Most este sokat gondolkozom. Annak idején azt mondta, hogy azért tetszettem meg neki, mert hogy erős, határozott voltam. Most már tudom, hogy nem azért, hanem, mert elmondtam olyan dolgokat magamról, amiből kiderült, hogy sok-sok szeretetre, és megértésre van szükségem, különben elgyengülök. Pár hónapig úgy voltam istennő, hogy azért kaptam a finom beszólásokat, hogy gyáva, meg gyenge. De istennő voltam. Hirdetve volt nagy betűkkel mindenhol, hogy neki milyen aranyos és okos párja van. Közben persze, megkaptam, hogy beteg vagyok. Addig csinálta ezt, amíg totál belezúgtam, de úgy ahogy kell. Aztán eljött az ő ideje. Mindenkit ellenem fordított. Akit nem tudott, arról addig beszélt, beszélt, amíg elhitte, hogy meggyűlöltette velem. Mindenért én voltam, vagyok a hibás, de mindenért, mint a nyuszika a viccben. Tönkre tette szabályosan a kapcsolatot, amiért persze én voltam a hibás. Önigazolást keresett magának, hogy én beteg ember vagyok, amitől ő szenved. Áldozat! :) Majd hirtelen eljegyzett. Közben látványosan unta az együttléteket. Én nem írhattam ekkora neki, nem hívhattam, még csak rá sem gondolhattam. Viszont persze, ha nem fogadtam a hívását, stb, akkor hol vagyok, mit csinálok. Majd jöttek a nagyon csúnya szavai. Nem tudom szabad-e ide. Mit bánom én, ha 500-an b.. meg. És hasonlók. Közben persze állandóan én voltam a hibás, és nekem kellett visszakúsznom, bocsánatot kérnem. Egyszer láttam sírni, de azt sem tudom megmondani miért. Voltak krokodil könnyei, amiért nagyon haragszom rá. Mert látszott, hogy erőltetett, és gúnynak veszem. De az sincs. Az enyémeimért meg kinevet. Gyenge vagyok, lelkileg gyerek. Őhozzá nem érek fel. Hazudott, becsapott, elárult, és én örüljek, hogy még szóba áll velem. És az én ostoba szívem meg nem ám ezekre emlékszik, hanem arra, amikor minden happy volt. Istenem, milyen buta is az ember szíve....

Feleségül mentem egy ilyen típusú férfihoz. Amíg ő volt a mindenem, segítettem a munkájában és mindenben támogattam őt, a tenyerén hordozott. Gyermekünk születése után minden megváltozott. A lelki bántások egész skáláját kaptam, a minden napos veszekedésektől kezdve a kiabálás, megalázás, megcsalás stb. Mindenért én voltam szerinte a hibás.Rengeteget gondolkodtam, mit csinálhatok rosszul, hogy ezt kapom tőle. Kezdtem elveszíteni a józan eszem. Állandóan sírtam és pánikrohamokat kaptam. Abban reménykedtem, hogy szeretettel tudok rajta segíteni, de rá kellett jönnöm, hogy csak magamon tudok segíteni és elváltam tőle. Nehéz döntés volt.Ha vele maradok, teljesen tönkre tett volna engem is és a gyermekem életét is, aki még nincs 3 éves.

Sziasztok, megint én! Köszönöm a kedves szavakat, meg a biztatást elsőként! Jelzem, még mindig együtt élünk, és szerencsére még nem bolondultam meg (vagy ki tudja)...Kedves Ibolya! Hihetetlen, hogy mennyire hasonlítanak ezek a nárcisztikusok, nem csak jellemvonásaikban, hanem abban is, amiket mondanak! Ez a "felnőttek nem sírnak, szóval te még gyerek vagy, mert csak azok sírnak" dolog nem egyszer elhagyta már az én párom száját is. Most ott tartok, hogy elkezdtem magamnak naplóba írogatni, hogy melyik nap éppen milyen "kedvességeket" vágott a fejemhez. És emiatt kezdem én úgy érezni magam, mint egy többszörös személyiséggel rendelkező ember - ugyanis az utóbbi 1-2 napban kedves volt velem (csoda...), és ha ilyenkor visszaolvasom, amiket eddig írtam róla, hogy miket mondott, egyből megpróbálom elfolytani. Mintegy felmentem őt, hogy biztos ezért meg azért mondta, satöbbi. Holott az énem kisebbik része tudja, és szinte ordít, hogy nem igaz, ő ilyen és sose fog megváltozni.A gyermekkoráról sajnos nem tudok sok mindent, az évek alatt, mióta együtt vagyunk, próbáltam már feszegetni ezt a témát, idáig nem sok sikerrel. Egyértelmű, hogy neki is volt valami súlyosabb problémája, különben nem alakult volna ki nála ezt a nárcisztikus jellem, mint énvédő-mechanizmus. A szüleit amennyire ismertem, nagyon jó emberek voltak, és ezért nem bírok napirendre térni efölött, hogy valóban ők tehetnek-e erről, hogy a gyermeküknél ilyen személyiség alakult ki.Reménykedem abban, hogyha már betelik a napló, vagy akármi, elérek egy olyan szintet, hogy végigolvasom, és azt mondom, elég volt.

Újra én vagyok, mert most az összes előttem szólót végigolvastam, és megerősítenék pár dolgot. Ha sírunk: akkor a csak színészkedésből lehet, és gyerekes dolog is, mert egy felnőtt ember nem így intézi a dolgait.Nem szereti a hullámzó lelkiállapotokat és a kiszámíthatatlanságot! Ha megígérünk valamit az alól nincs kifogás, ha ő nem tartja a szavát, akkor sajnos közbejött valami. Ha mások előtt szeretetet nyilvánítunk, pl megsimogatjuk a fejét, akkor ragadunk, és akkor az nem helyes, mert a belső érzéseink nem tartoznak másra. Ha bocsánatot kérünk, az nem segít, hiszen "ha egy szöget a falba vertünk, és kihúzzuk, attól még a lyuk ott marad, nem lehet teljesen újra fallá tenni sosem." És ő tudja, hogy egy felnőtt ember már csak ilyen marad, mint én, ebbe neki bele kell törődnie, ez van, ezt kell szeretni ezt dobta a gép...Ha mások előtt ellentmondunk neki, akkor "csináljuk a feszkót" ezzel égetjük őt, hogy milyen ....menyasszonya is van neki. Ha otthon mondunk neki ellent, akkor dühös lesz, órákra elvonul, pofákat vág, vagy pókerarcra vált, és van, hogy mérgében megveri a kutyát!!!, vagy olyat tesz, amit utálunk, pl. órákig telefonál a haverjaival. Másnap sokat késik, de nem szól előtte, hogy késni fog, és nem kér bocsánatot, ha hazaér. Csak nagyon súlyos esetben kér ő bocsánatot, általában a másik a hibás. Pl: leesett a pohár a kezéből, kidőlt a kedvenc itala. Ez azért volt kérem szépen, mert nem a legújabb mosogatógép téglácskával, mosogattam el, a réginek meg lejárt a szavatossági ideje ( ilyen hülyeséget!) így nem tapadt annyira az üvegfelület mint amire ő számított, ezért lehet ez...ilyenkor azt sem tudtam sírjak vagy nevessek, mint amikor azért kaptam, hogy nem tudtam mi a Caramell gyerekkori neve, ugyanis ezt minden felnőtt embernek tudnia kell, hiszen hozzátartozik az általános műveltséghez, neki nem kell hülye nő! Mindez egy csodálatos kirándulás után amikor gurultunk pár órával az előtt a röhögéstől lefelé a hasunkat fogva együtt a domboldalon, mint a gyerekek. Egyszer besokalltam, azért amikor összepakoltam, visszaimádkozott az ajtóból, majd 6 órán keresztül a karjaiban ringatott és többször elsírta magát megígérte hogy majd jobba odafigyel rám hogyan kell a szeretet jobban kimutatnia és....1 hétig a tenyerén hordott. De amikor megsérült a lábam, rendszeresen le rokkant lábamazta ( nem is lettem rokkant)és amikor kiderült, hogy valamiben tévedett, akkor mi értettük félre, ő azt nem úgy mondta, mint ahogy mi értettük,megint nem figyeltünk eléggé, főleg én, akitől a legjobban elvárta volna. Van hogy nyíltan hazudik, de olyan élethűen, hogy elhiszem hogy akkor ő azt úgy is gondolja, egyszerűen nem emlékszik arra, amit mondott. Technikailag teljesen kiszolgált engem, a kocsimat javíttatgatta, a fűtést megfelelőre csavargatta,a legfinomabb ételek alapanyagát megvette. Majd mindig felhánytorgatta, hogy lássam, milyen tehetetlen is volnék nélküle. Amikor kértem a biztosítótól egy jogos kártérítést akkor "ebből látszik milyen számító is vagyok". És sajnos még mindig nem vagyok elég tiszta, pedig a múltkor szépen megkért, hogy fogkefével pucoljam meg a radiátor kanapé mögötti alsó csövét, mert ha poros, akkor kevésbé melegít! És egyszer rajtakapott, hogy nem a kifejezetten erre a célra vett TV tisztítóval hanem Viledával poroltam a TV-t, kérem szépen én rongálom az értékeinket, pedig az egy 3D s TV és jobban kellene vigyáznom rá... Elestem a biciklivel, nem sajnált, megérdemeltem, merthogy ő szólt, hogy ne menjünk arra. És dühöngött, hogy letört a lámpa, az, hogy a bokám kificamodott, azt megérdemeltem. Amikor a barátai jöttek látogatóba mindennek csillogni- villogni kellett akkor ő is ablakot pucolt, függönyt mosott, és a világ legelőzékenyebb férfijává változott. Rendszeresen ő mosott otthon géppel, hogy elmondhassa, milyen háziasan segít nekem, mert én gyenge vagyok, nem bírnék mindent még, de már járunk edzőterembe. Bár mindenkinél lassabban futok, hát igen a terheléses aszthmám...ez már nem is fog javulni, tudom- e. Kozmetikushoz nem érdemes menni, nem jöttem- e rá, hogy nem segít semmit. Ha társaságban csendben maradtam javarészt nehogy "megint hülyeséget beszéljek". És így tovább . Ám amikor a jó oldala volt ( emiatt én valamiféle skizofrénnek gondoltam) nem tudtam elképzelni nagyobb boldogságot, mint amit vele éltem át.Pár napig, vagy óráig, majd a szurka piszka beszólásai. Annyira odavolt magától, hogy megsértődött amikor nem akartam elolvasni azt a könyvet aminek a főszereplője alapján a nagyapja a nevét adta neki!!! És mindig mindent jobban tudott. Kéretlen tanácsokat osztott pl. hogy szerinte másik banknál kellene vezetnem a folyószámlámat. Kapcsolatunkat 21 hónappal megúsztam, én jöttem el egy beszólása után. Utána szenvedtem mint egy állat, ronggyá nem aludtam magam, és lefogytam. Ám pár hónapra elmúlt a kezdődő ízületi gyulladásom. Megjegyzem rettenetes gyerekkora volt, egy veszett kutyának sem kívánnám, és nagyon mélyről küzdötte fel magát saját erőből magas társadalmi pozícióba, játssza is az agyát emiatt amikor csak teheti, a falunak ahol él mindenféle szívességeket tesz, nagyon szeretik. Közeli barátja csak 2 van, akiket még magánál is erősebbnek tart, és csodál. Egyik gyerekkorija milliárdos lett, a másik meg megmentette egyszer az életét...Igen sok megaláztatáson és nélkülözésen és szeretetlenségen ment át 18 éves koráig. Mégis nagyon meg lehet szeretni.Hogy mitől? A Jóég tudja, ép ésszel nekem ezt nem sikerült felfognom. Nagyon nehéz megszabadulni tőle, olyan mint a drog ( szerencsére erről csak hallottam, de el tudom képzelni milyen lehet) Az ember egyszerűen nem hiszi el, hogy amennyi figyelmet, törődést szeretet, megértést, a hosszú szövegelései és sirámai meghallgatását, stb adja neki, abból ilyen kevés vagy semmi nem jön vissza ( alkalmi cumi, hogy bírd tovább) és az hogyan tud másodpercek alatt semmivé foszlani. Ám nem lehet tartósan együtt élni vele, és együttélés alatt is csak megbolondulni lehet lassan és alattomosan. Szóval nagy ívben kerülni kell, mert a magam részéről egy nitroglicerines palackkal is szívesebben és biztonságosabban zsonglőrködnék, és lennék inkább a barátja egy viperának, mint neki. Bár ez nem volt fair egy becsületes viperával szemben, mert ott legalább tudod, hogy mikor mire számíthatsz. Vele meg: hol a mennyben, hol a pokolban.

Nos, sajnos van tapasztalatom. Az Én emberkém kérlek szépen Benneteket az elején annyira elvarázsolt, hogy 6 hét ismeretség után floridai 5 csillagos hotelbe vitt, csilli- villi, tél, ragyogó ég, szép a élet. Ott meglepetésszerűen megkérte a kezemet, és pedig igent mondtam, mert még a vallási Központunkba is elvitt, pedig neki más a vallása. Szóval virításban kiváló, az tuti. Aztán- pedig volt pénze - egyre többször hallottam a vonatkozó költségekről, pedig egy fillért sem kértem tőle soha, de mindig költött rám egy keveset, amit aztán hetekkel később ugyan, de mindig felhánytorgatott. Ezt csak azért írom, mert már 47 évesek voltunk, én ennyire ....tudtam lenni.Az óta sem tudom megmagyarázni a gyerekeimnek.... Majd egyre rosszabb lett minden, ez a baja, az a baja, itt maradt a hosszú hajszálam, meg emegint elfelejtettem ezt azt, ill. miért kell 8 szál gyufával meggyújtani a 3 gázégőt, és az hogyan lehet, hogy függöny csücske ( kb 1 mm az aljából 2 cm- en) belelóg a kacsazsírba, én nem becsülöm meg az ő munkáját.Majd 14 hónap után egy hülyeség miatt eltanácsolt, én egy napig fel sem tudtam kelni az ágyból, majd szíveskedett hazahozni autóval és kifizettette az árát!!! Lényeg: 3 hónap alig evés, alig m alvás után jól lefogyva (végre!:)munkamániába menekültem, nyertem a Cégemnél versenyeket, de autóbalesetet szenvedtem a háza közelében este 10 kor, péntek, eső, kanyar, nincs elakadós háromszögem...és nem volt kit hívnom. Szo, szo...épp szakított 2 napja az addig utánam egy héten belül a netről megtalált "álmai nőjével," akiről addig a környezetének áradozott, hogy csak rá várt... és negyedóra alatt megint úgy elvarázsolt, hogy lehúztam vele még 7 hónapot, mely az előzőnél már sokkal jobb volt, mert egy kicsit visszafogta magát. Amikor jó fej volt, akkor a mennyországban éreztem magam, amikor meg tudálékoskodott szőrszál hasogatott, stb akkor meg a pokolban. Aztán úgy beszólt, hogy megint eljöttem tőle. Az előzőnél még rosszabbul voltam, kapkodtam a D vitamint, Kalmagot, Melatonint, rakás vitamint, hullára gyúrtam magam a konditeremben,stb stb.Ő egy héten belül meg is a neten találta soros kapcsolatát, akit 6 hét után eljegyzett, és 50 évesen 5 hónap után el is vett!!No, nemcsak én voltam ekkora ....másnak is ugyanúgy virít! Én ezt 2 barátnő elfogyasztása és további munkamánia árán ( megint verseny nyerés) meg konditerem, meg művészklub, meg drogpreveció (Narkonon) Stb. stb hevertem ki. Közben persze minden h... séggel megtalálgatott, én eleinte felvettem pedig mindenkinek megfogadtam hogy nem állok vele többet szóba. Eleinte imádnivaló, segítőkész dolgokat tett és mondott, majd pedig felhánytorgatta..ezek közben a szótár összes negatív jellemzőjét megkaptuk egymástól hónapokon át. Csak most, hogy - sok imádkozás után van egy jóóóó kapcsolatom, tudom nyugodt szívvel kinyomni, ha pár hét szünet után hívogat, rendszeresen, és X- edszer elhárítani.És egy ilyen kapcsolatért már az út túlsó oldalára sem mennék át, most, hogy tudom végre, hogyan kell bánni velem, és van akit őszintén szerethetek mert viszontszeret. Mindez dióhéjban.És mindenkinek azt tanácsolom, hogy ahogy lehet, nyúlcipő, de lehetőleg tegnap!!!Vagy MOST! Lehet éjjel egy óra, és mínusz 15 fok, akkor is!! Ha kedves az ép eszed vagy egészséged vagy az Életed!!

Kedves "társaim", akik ilyen emberrel éltek együtt! Csak azt tudnám tanácsolni, hogy mielőbb szabaduljatok ebből a kapcsolatból, addig, amig tudtok. A nárcisztikus ember SOHA nem fog megváltozni. Egyrészt, mert lételeme, hogy tönkretegye a társát, sőt, az egész családját, másrészt meg nem érzi, hogy neki változnia kéne. Ő a tökéletes ember, mindenki más, az egész világ hülye. Ő ezt komolyan így gondolja, ezért esze ágában sincs változni. És még egy, amit már többen is jeleztek az előttem szólók közül: SOHA ne kérjetek bocsánatot, mert máris igazolva van a TI bűnösségetek. Én 20 évvel ezelőtt, egy el sem követett bűnért kértem bocsánatot, mert az hittem, ezzel majd le tudom csillapítani. Óriási hiba volt! Azóta, 20 éven át, minden egyes dühkitörésekor visszakapom ezt, hogy csak a bűnös ember kér bocsánatot. Sajnos én az egyéb körülményeim miatt benneragadtam ebben a kapcsolatban, és mondhatom, nekem nincs életem. Mert ami van,az nem élet.Szóval ne reménykedjetek semmiben, olyan isten nincs, hogy ők megváltozzanak.

Kedves előttem szóló! Nem tudtam megállni, hogy leírjam neked, nem vagy egyedül ezzel a problémával. Én szóról-szóra pontosan ugyanebben a cipőben járok. 6 éve szenvedek egy nárcisztikus pszichopata körmei között. Számtalan esetben porig rombolta a lelkemet, önérzetemet, emberi méltóságomat, de én is mindig reméltem, hogy felébreszthetek benne bármiféle empátiát, megbánást vagy csak legalább az állandó bocsánatkéréseim hatására kegyelmez nekem és nem bánt meg folyton. Én is pontosan tudom, hogy menekülnöm kellett volna már tőle régen, mielőtt még tönkretesz idegileg, lelkileg és sajnos anyagilag is, de függtem tőle, függtem a kapcsolattól és képtelen voltam meglépni, hogy elhagyjam. Végül most karácsonyra ő hagyott el, mondván elviselhetetlen vagyok számára, szerethetetlen vagyok és keressek mást mert ő nem kér belőlem többé. Idegösszeomlást kaptam és most már 6 napja nyugtatókkal szedálnak, öngyilkossági gondolataim vannak. Ő nem is igen hajlandó velem kommunikálni és ha mégis akkor abban nincs köszönet. Én egy lelkileg még gyermek korban megnyomorított, gyenge ember vagyok, nagyon kevés önbizalommal. Engem könnyű volt kizsákmányolni és végül tönkretéve eldobni, de szeretném minden sorstársamat figyelmeztetni, akik a nárcisztikus pszichopaták hálójába kerülnek, hogy minél előbb, amikor már az első jeleket tapasztalják meneküljenek el az ilyen kapcsolatokból, mert bele fognak nyomorodni vagy esetleg az öngyilkosságba lesznek kergetve. Egy nárcisztikus személyiség soha sem fog jobbá válni és soha semmi sem fogja meghatni, ami nem az ö saját dicsfényéről szól. Gátlástalanul és érzéketlenül tipor végig emberi életeken és ha valakit már teljesen tönkretett akkor lecseréli, túl lép rajta. Nem ismer irgalmat, nincs a szívében egyetlen szikra szeretet és jóság sem. Ő csak önmagát szereti, soha senki mást nem képes.

Sziasztok!Az a helyzet, hogy én már régóta gyanítom, hogy a párom nárcisztikus. Ma reggel azonban teljesen megbizonyosodhattam róla. Minden igaz rá amit a cikkben, illetve kommentekben írtak/írtatok. A problémám az, hogy most jutottam el addig, hogy már ténylegesen nem bírom. Több éve vagyunk együtt, mostanában költöztünk össze, és hát így sokkal többször előjön a "gonoszabb, megalázós" énje. Az évek alatt rendesen eltiporta mindenféle önbizalmamat - ami előtte se volt túl nagy, de neki sikerült a 0ig lerombolnia. De mégis kitartok mellette, mert egyfajta csodát várok, hátha egyszer ő "omlik össze" és tör ki belőle minden hogy miért is viselkedik így. Tudom hogy felesleges ezt várnom, mert ilyen nem lesz. Azonban annyira a nullán érzem magam, hogy többször eszembe jutott az öngyilkosság is - hozzátenném, hogy sose jutottam el addig, hogy megtegyem, és nem ez nem fog változni. Hogy miért? Mert gyáva vagyok, azonban olykor annyira "jó érzés" eljátszani ezzel a gondolattal, hogy akkor talán neki is fájdalmat okoznék, vagyis észrevenné magát, és hogy hogy bánt velem. Tudom hogy nem lenne megoldás, és hogy sose tenném meg tényleg, a családom ugyanis felülírja ezeket a gondolatokat (hozzátenném nincs gyerekünk, itt a szüleimre és testvéremre gondolok). Ma reggel azonban olyan szintű megalázást kaptam tőle, igaz csak négyszemközt, de úgy éreztem betelt a pohár (tipikus: az én problémám nem probléma, bezzeg az övé, mennyire életképtelen vagyok és ha így viselkedem egyedül fogok meghalni, ilyen és ehhez hasonló kedvességek...). Azonban itt is előjön az, hogy gyenge vagyok, vagy a csodára várok...nem tudok vele szakítani egyszerűen, vagy még csak az se megy hogy összepakolom a cuccaimat és mire hazaér már köddé válok. Szóval nem tudom mit tegyek, egyre jobban kezd előjönni bennem az, hogy nem akarok életem végéig lelkinyomorék lenni, aki már mivoltából adódóan is állandóan bocsánatot kér, és ezzel mintegy halálos fegyvert ad a "párja" kezeibe. Nem tudom mit tegyek, tudom a legkönnyebb út az lenne, ha szakítanék, de nem megy...

suni, majd ha volt egyszer egy párkapcsolatod egy nárcisztikussal akkor nem fogod annyira lehülyézni ezt a betegséget, hanem örülsz hogy megusztad ép ésszel. nekem egy 3 honapos kapcsolat egy ilyen beteg emberrel másfél évembe került mire talpra álltam, ugyhogy csak ovatosan az ilyen okos beszolásokkal

Nárcisztikus személyiségzavar. Ez tök jó. Tehát akkor ha mondjuk elüt egy autó, vagy kirabolnak vagy agyonvernek, akkor azt szélles mosollyal kel fogadni. Vagy amit mi nem értünk el, de más elérheti ha segítünk neki, akkor segíteni kell neki. Mert nehogy már ne segítsünk neki, csak azért mert mi az egész életünket arra tettük és az volt a célunk de nem sikerült. Hát persze hogy segíteni kell. Sőt az egész életünket arra kell szentelni hogy másnak tök jó legyen, mi meg nem számítunk. Jó komoly aki ezt a betegség elméletet összehozta. Valószínűleg ő szenved, de ő ennél milliószor jobban. Ezt nem is tudom hogy minek nevezik. Mert persze azt sem, aki ezt elfogadja mint tényt hogy létezik ilyen betegség. Én szerintem az alap hogy elsőnek saját magunkon segítsünk, és ha elértük a célunkat, csak után segítsünk másoknak. Ez a normális dolog. Meg még le van írva itt a cikkbe az is hogy túlzottan lebecsülik magukat. Ki nem becsüli le saját magát? Mert ez még csak nem is pénzkérdés. Képzeljünk csak el egy példát. Le akarunk fogyni, de amikor elsétálunk egy bolt mellet akkor mégis a chips mellet döntünk. Ekkor akkor ezek szerint még plusz meg is kéne jutalmazunk magunkat, hogy telezabáltuk magunkat? Vagy hogy ha már 20x elolvastunk egy angol szót, de mégse tudjuk megjegyezni, akkor az csak jó? Nem. Az első esetben a totális bélpoklosság a válasz. A másodikba meg az hogy hülyék vagyunk. Nem. Igen is tudatnunk kell magunknak hogy mik a problémáink és hogy hol állunk a láncban. De ugyan akkor azért mindig van egy kis lelki fröccs. Nem kell folyamosan magunkat sanyargatni, mert mondjuk egy senkik vagyunk. Nem. Mindig arra kell gondolnunk hogy jó nem tudjuk megcsinálni a célunkat, de ez úgysem számít, mivel úgyis meghalunk. Ott van a csutka tervezője. Szegény emberke. Ő volt a föld leggazdagabb embere, de mégis. Jött a halál és kész. Pedig ő aztán elérte azt amit akart. De mindhiába, míg a térben vagyunk. És még csak annyit a rossz hangulatról, hogy mindig viszonyítsunk! Pl oké nem tudok megtanulni egy szót sem, de legalább teli ehetem magam, míg egy indiai ember épp most hal meg attól hogy nincs egy gramm kenyere sem. Ez természetesen szomorú és nem is azért írtam ezt mert ez jó, csak mégis azért viszonyítunk. Még ott van hogy irigyek. Ki az aki nem irigy arra akinek több van? Van olyan aki nem irigy egy olyan emberre akinek egy full nője van? Vagy ami gyakoribb probléma a pénz. Távol áll tőlem a rosszindulat. De mondok egy sajnos valós példát. Van egy gyerek. Ez a gyerek a szülei melle szépen cseperedik és felnő. Oké. Mivel kezdni mondjuk a 18-adig évét? Ó hát kap egy kis full autót! Ó? Kap hozzá egy full kis házat. Na ezt még lehetne sorolni. És megérdemli? Lehet, miért is ne érdemelné meg. De akkor mi van azzal az emberrel aki szintén betölti a 18-adig évét és utána kettő választása van. Egyik az hogy megkeresi a legközelebbi vonatot, és megvárja hogy felgyorsuljon előtte, vagy pedig elmegy talicskát tolni, hogy meglegyen az éhbérre. Na ez igazság? Nem ez nem az. Ezért alap hogy minden normális ember aki nem szerencsés valamiben, az irigy másra akinek megadatott az ő célja.