Egyéb pánikhelyzet

Blog: Pánikbeteg vagyok 2 - Szerző: Maja

Először is köszönöm Kriszti, sokat segítettél jó látni és tudni, hogy van aki figyelt rám, míg olvasta a soraimat. Most elég nagy pácban vagyok, először is gondolkodnom kell, hogy miért sír körülöttem mindenki, s miért segítettem az elmúlt pár napban több titkolt pánikosnak, miért hozzám fordultak segítségért? talán tudnak valami? Szóval a munkatársaim között a múlt héten három síró hölggyel sikerült beszélgetnem és lekitámaszt nyújtanom. Mindegyik előttem sírta el magát, s egy jó vezető eziránt nem közömbös és segít ahol tud. Nos, közel egy órát beszélgettem velük, bár semmi időm de meglátogattam őket, valóban jobban vannak-e, s egymástól függetlenek egyébként a munka területén.

Egyik sem tudja mi a sírása és rossz kedve oka, de mivel ilyen járványról nem tudok, feltételezem, hogy az ősz okozta ezt a hangulati változást. Na mindegy, ma már jobb kedvűek voltak.

A másik kolléganő aki az előbbiektől is független, a folyosón sétált fel s alá, ami feltűnő volt, hogy hófehéren. Mellette sem mentem el, s megfogtam a pulzusát-nem hazudok-170-el vert neki. Azonnal kivetettem a gyógyszereit a táskájából, ahol csak Frontint és Betaloc Zok volt. Persze egyből rájöttem mi baja és keményen feltettem a kérdést: Ön pánikbeteg? Igen az vagyok, már szóltam a férjemnek. Bevetettem vele fél Betalocot, amit bár felírtak számára, de azzal a szokással bírt, ha gyógyszert vett be, minden mellékhatását produkálta, így inkább hagyta a szívét pörögni. Nos tájékoztattam mekkora kárt okoz ezzel magának így bevette és jobban lett idővel. Megköszönte a támogatást és a segítséget a pár megértő szót, s a honnét jöttem rá kérdésre azt válaszoltam, hogy a családban jelen van. Nem szeretek hazudni, így inkább "vetítettem" válaszoltam is és nem is. Azonban elgondolkodtam., vajon biztosan tudom-e titkolni amikor saját magam élem át ezt a szenvedést? a sápadság remegés velejárója a tüneteknek. Lehet, hogy csak naív vagyok, de bízom benne, hogy az én titkom!

Megállapítom, hogy tömegbetegséggel van dolgunk, főként a menedzser világban. Nem találkozhatok hirtelen ennyi beteggel..sírásuk mellett egyébként változó egyéb tüneteket produkáltak. Szédülés, fulladás, szívszorítás. Meglepő és nem tesz boldoggá!

A nagy pánik pedig az a konferencia, mely kb 740 km-re kerül megrendezésre légvonalban. Egyszerűen rettegek, kibírom vagy sem? Mindent megpróbáltam, hogy ne legyek ott, de nem jutottam semmire. Gyűlölöm a pénzpiaci válságot, úgy ahogy van. Mindenesetre bevásárolok, minden földi jóból pánik ellen...