Arany öregkor

" A gyermek dolga, hogy a szülőt temesse, és nem fordítva". Mondta a háziorvos, amikor az idős-gondozás felvállalt terheiről beszélgettünk. Az erőn felüli gondozás, törődés, de főleg az aggódás az idős szülő állapota miatt nagy mértékben megterheli a gondozó hozzátartozót. Mi lehet az optimális megoldás? 

A demenciával küzdő idősember gondolkodását, reagálását, viselkedését csak nagyfokú tolerenciával szabad kezelni. Nem szó szerint értelmezni. Hisz tudjuk, olyan mint a gyerek. Tehát hasonló képen kell kikerülni az akaratosság, a dac, az ellenszenv általi megnyilvánulásait. Megpróbálni a külső megfigyelő ( a hivatásos ápoló) magatartását felvenni. Még akkor is, ha a közvetlen szeretett hozzátartozónk. Mert csak így tudjuk a saját egészségünket megóvnia pszichés terheléstől. Vigyázzunk az egészségünkre, hogy a gondozás ne a mi megbetegedésünk miatt érjen véget. És vigyázzunk magunkra a gyermekeink miatt is. 

Örülök, hogy gondolataimat a "hét blogja" megtisztelő jelzővel illették.  Szeretném néhány további írásomra felhívni szíves figyelmét, remélve, hogy hasznos segítséget adhatok az időskor problémáival foglalkozó, vagy arra felkészülni akaró kedves barátaimnak.

Kérem klikkeljen a Beteg blog- összes-  ben az " öregember nem vénember" sorra, ahol  (mesterkarika bejegyzés-néven ) az alábbi témákat olvashatja.       "Késő bánat" , "Simogasd mint a gyereket",  "Ellenségkép" "Végállomás átszállás", Technikai felkészülés", "Agymankó", "Hidd, vagy legalább akard".       Köszönöm megtisztelő érdeklődését, hiszem, hogy általa saját időskori éveit is könnyebbé teheti.

Továbbá az "ép testben ép lélek. Vagy fordítva? " írásomat is szívesen ajánlom.

Az időskori elmagányosodás ( jobb szó híján) olyan folyamat, amelyet csak megelőzni lehet fiatalabb korban. Amikor már benne él az időskorú, nincs rá enyhítő megoldás, mert a tudatába olyan erősen beépül, hogy szinte ragaszkodik ehhez az állapothoz. Pedíg nem egyszerű elmagányosodva élni. Ha nincs kinek kedveskedjünk, nincs kinek segítsünk, nincs kiért dolgozzunk, akkor a magunk dolga iránt sincs igényünk. A bezárkózottság, befelé fordulás pedig idővel depresszióhoz vezet, amelyből éppen a magányosság miatt nehéz a visszaút. A megoldás, mint mindenben a megelőzés. Elsősorban tanulással, tájékozódással felismerni az egyedüllét veszélyeit, buktatóit. Ha ezt felismertük, akkor tenni kell ellene, érte, hogy elkerüljük a magányosság (érzésének) kialakulását. Például megfelelő életcélt, életprogramot, társasági kapcsolatokat kell kialakítani. Méghozzá ezt több ágon és irányban. Ha az egyik megrekedne, (és ha csak egyetlen célprogramunk lenne), az ne vigyen bennünket az elmagányosodásba. Mindezeket az időskor beállta előtt kell elkezdeni kialakítani, mert a kialakult szokásokon az idős ember már nem tud változtatni. Ne bízzuk el magunkat, hogy majd ha szükségessé válik, akkor majd megteszem. Időben kell elkezdeni az egyedül élés magányosság-elhárító eletmódjának kialakítását. Jó egészséget, tartalmas öregkort kívánok.

Amikor módunk van egy kicsit pihenni, agyunkat kikapcsolni a napi hajsza, a folyamatos versengés alól, azt vesszük észre, hogy öt percen belül újra pörög az agyunk. Képtelenek vagyunk kikapcsolni. Aztán eltereljük valamivel a gondolatuk, olvagatunk, a gyerekkel játszunk, hobbi tevékenységet végzünk. De kis idő után megint azon kapjuk magunkat, hogy az agyunk megint a napi problémákon pörög. " mit mondott a főnököm?, mit igértem x-nek, észrevette-e y, hogy valótlant mondtam neki ? , ha ő azt mondja én mit válaszolok majd? " Szóval lehetetlen kikapcsolni! Lehetetlen ? Vannak erre relakszációs technikák! De az sem működik, ha az alapok nem tiszták. Elsősorban a napi élet tevékenységet kell helyes irányba terelni. Pl: Amit mondok, az úgy is van. Igyekszem szándékosan másokat nem megbántani. Nem majrézok a főnökömtől, hisz ő csak a saját munkakörét, feladatát végzi, mint emberek egyenrangúak vagyunk. Este nyugodt lelki ismerettel felszem le, mert a tőlem telhető legjobbat próbáltam mindenkinek adni.

Relax: behunyom a szemem, és arra gondolok. Mindenki megkapta tőlem a lehető legjobbat, nem tartozom senkinek elszámolással. Amit ma nem tettem meg azt holnap majd megteszem. Ma nincs vele dolgom!  Így fejem, agyam tisztán, nyugodt lelkismerettel pihentetem. Nics benne gondolat, nincs elintézni való. Üres sötét képet látok magam előtt, mely a térben egyre nő, egészen a végtelen univerzumig.

Ha ezt megtapasztalod, eléred a pihentető, boldog, tiszta lelki ismeret állapotát. De ne feledd, a boldogság alapja "a napi élettevékenység helyes iránya"

Az élet szép, hát neked magyarázzam? Na de mi benne a szépség? Ennek megítélése nagyban függ az egyén szellemi ( erkölcsi, spirituális?) beállítottságán. Sokan az élet szépségét a mérhető tartományban keresik. Jól éljek, esetleg gondtalan boldogságban lépecoljak. Vagy van egy másik út is a boldogság, szépség megtapasztalására! Mások segítése, önzetlen szeretete. Kérdezhetnénk, hát mi ebben a boldogság? Nem jobb, ha az ember (ember?) jómódú, akit tud átvág, hogy gyarapítsa vagyonát? Évente a tengerparton töltse a nyarat. Jól működjön a biznisz. Császár lehessen a maga szemét dombján! Valóban, látszólag jobban él önzetlen barátunknál, aki meglátja, meghallja Embertársai segítségkérő szavát. Harmónikus kapcsolatra törekszik.És saját értékrendjével is tisztában van. Nem kell állandóan magyarázkodnia tetteiről.

Hol itt a baj? Mi a probléma a jóléttel? Természetesen nem bűn jól élni. A kérdés csupán az, hogy kinek, minek az árán. Jólétünk érdekében hány embert tapostunk a sárba. A pénz, a vagyon igérete, a fösvénység, az önzés hányszor homályosította el agyunkat, csukta be szemünket, hogy segítő kéznyújtás helyett saját várunkat (szemétdombukat) építgessük. 

Az időskor beköszöntével, amikor az ember csak a napi egészségi, mentális problémáinak megélésével, túlélésével foglalkozik a fontossági sorrend megváltozik. Megérkezik az átszálló előszobájába. A földi (Ön)elszámoltatás emlékeink mezsgyéjén barangol nap mint nap. Lelki ismeretünk kérdéseket tesz fel. És a válasz védi énünket! Ha tetteink ellenünk szólnak, menekülő utat keresünk, és a hibákat áthárítjuk másra. Mivel, tudjuk, (érezzük), hogy ez a megoldás nem helyes, újra és újra ezek a kérdések előtérbe kerülnek. Nem tudunk szabadulni a(kínzó) gondolattól. Hogyan éljük meg ezt a gyakorlatban? Aki harácsoló, fösvény volt életében, az azzal küzd, hogy valaki meg akarja lopni. El akarja csalni a vagyonát. Ez a gondolat nem hagyja nyugodni, nem képes szabadulni tőle. ( Ne ringassuk álomvilágba magunkat, mert nem kevés ennek a tábornak a száma !!)  Mi a másik tulajdonságú, hozzá állású ember szerencséje? Pénzért pénzt! Szeretetért szeretettet! Ez itt lényeg. Amit életed során (az univerzum) kalapba beletettél, azt kapod vissza.

Kedves Barátaim van még egy cseppnyi időnk, hogy a kasszát helyes arányba hozzuk! Üdv Mindenkinek.