Betegségek történetei

Szerző: WEBBeteg

A BLOG LEÍRÁSA

Amennyiben Ön is meg szeretné osztani történetét másokkal, küldje el azt az info[kukac]webbeteg.hu e-mail címre.

Látogatás: 130969 alkalommal

A blogban írottak nem képezik a WEBBeteg orvosi tartalmának részét, azok igazság-, és valóságtartalmáért portálunk felelősséget nem vállal.

Bölcs hegyi guruk a városba költöztek

2010.04.15.

Elmúltak már azok az idők, amikor több évre el kellett búcsúzni a családtól, ha az ember egy Mestertől szeretett volna tanulni. Most már nem kell Himalájai barlangok mélyére, szent remeték társaságába költözni, ha a spiritualitás gyökeréig szeretnénk hatolni, ha az élet mélyebb tanulságait szeretné az ember felfedezni. Hogyan értük ezt el, és mi is ennek az ára? Erről szól ez a mostani cikk.

Változnak az idők. Benne, mi emberek is. Az életstílusunk, a környezetünk, a problémáink, és a spiritualitáshoz való viszonyunk is. Sok minden történt velünk az elmúlt évtizedekben. A világ nemcsak hogy felgyorsult, de szinte minden egy karnyújtásnyira került tőlünk. A tér, az idő, mintha összement volna, az információ áramlás pedig olyan sebességre gyorsult fel, hogy alig győzzük követni. Ezeknek a folyamatoknak természetesen bőven van előnye és hátránya is. Hogyan kapcsolódnak mindehez a bölcs hegyi guruk tanításai?

A megváltozott világ könyörtelen stressze és elvárásai, szinte kikényszerítették egyre több emberből azt, hogy a felszínesség helyett, most már mélyebbre nézzen, a káoszból a béke felé forduljon. Elindult egy erős vágy, egy kollektív keresés az emberekben. Miért is vagyunk mi itt? Kik is vagyunk mi egyáltalán? Ennyi lenne csupán az élet, hogy örökösen, őrült módjára tekerünk egy mókuskerékben? Miért csak zenélő, csillogó-villogó netes, Power Pointos Bemutatóban örül az emberek nagy többsége, egy cseresznyefa virágzásának? Megéri egy életen át hajszolni magunkat kissebb-nagyobb technikai vívmányokért, és különböző divatos trendvezérek elképzeléseihez való alkalmazkodásért? Hol siklottunk ki, és hogyan találhatnánk vissza a belső békénkhez és harmóniánkhoz?

Sztómás világnapra gondolva

2009.10.14.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete, a WHO október 2-át a sztómások világnapjává nyilvánította. De kik is ezek a személyek? Hogyan válik (válhat) valaki sztómássá? Mekkora csoportról van szó, hány sztómás él Magyarországon, és a világban? Mit tud a társadalom a sztómásokról? Milyen körülmények között élnek, dolgoznak?

Megannyi kérdés - és még sorolhatnánk a kérdéseket - de ki válaszol rá? És megismételve: minden év október elején ünnepli a világ a sztómásokat. Ünnepeljük őket, de igazából nem tudunk róluk semmit.

Aki most tudományos értekezést vár tőlem, téved. Jelen sorok írója is érintett, 2000 november óta sztómás. Írásomban saját tapasztalataimat szeretném összefoglalni. Előre elnézést kérek mindazoktól akik viszolyognak attól, hogy a dolgokat nevükön nevezzenek, sajnos sok esetben nem tudok eltekinteni a naturista megnevezésektől.

Paget-kór - egy fájdalmas betegség története

2009.03.05.

Az én problémám egy festékes anyajeggyel kezdődött, ami születésemtől kezdődően a jobb mellemen volt. Emlékszem, többször mondták, hogy erre vigyáznom és figyelnem kell, de nem értettem miért.

Sokáig tényleg semmilyen problémám nem volt vele, aztán egyszer csak viszketni kezdett. Majd azt vettem észre, hogy zuhanyzásnál, ha erősebben megdörzsölöm, vagy egy idő után már akkor is, amikor vetkőzésnél levettem a melltartómat, lejött vele a bőröm. Mintha csak hámlanék, de csak ott, az anyajegy helyén.

Megijedtem és egyből onkológushoz fordultam. Mint kiderült, jól tettem. Az orvos ugyanis első ránézésre megállapította, hogy egy ún. Paget-kór nevű betegségem van. Azonnali műtétet javasolt.

Bőrdaganatom története

2009.03.02.

Egy egyszerű anyajeggyel indult a combomon. Tény, korábban nem volt ott az a folt, tehát nem egy olyan anyajegyről volt szó, amit születésemtől kezdve ismerek. Ez apró barna folt volt, ami viszketett. Nyilván ennek köszönhető az is, hogy egyáltalán észrevettem, mert másként nemigen tűnt volna fel.

Figyelni kezdtem, és azt vettem észre, hogy azon túl, hogy viszket, növekszik is. Kezdetben egy rózsaszín "udvar" vette körül a barna foltot, ami aztán bebarnult. Így a kerülete egyre nőtt. Ráadásul egyszer, amikor kíváncsiságból nagyítóval is megvizsgáltam, azt láttam, hogy apró lábai vannak. De ekkor még nem tudtam, mi is ez?

?aztán utána olvastam? akkor derült ki számomra, hogy itt valószínűleg nagy a baj. De ekkora már fél év telt el. És én csak ekkor fordultam orvoshoz. Az orvos megerősítette a rossz érzésemet. Egyből sebészhez küldött, és ki is vágták.

Méhnyakrákom története

2009.02.28.

A betegségem történetét egy fontos üzenettel kezdeném: bármi, a normálistól eltérőt tapasztalsz a saját testeden, ne várj sokáig! Mielőbb fordulj orvoshoz! A történetemből kiderül, miért mondom ezt?

Az én esetemben az első jel a havi vérzések sűrűbbé válása volt? bár még fiatal voltam, 34 éves, de már nem a szokott időben, havonta menstruáltam, hanem gyakorlatilag 2-3 nap kivételével állandóan véreztem. Persze valószínű, hogy ez a vérzés már nem is menstruáció volt, hanem az előrehaladott rák egyértelmű jele.

Bár a nővéremnél is hasonlóan kezdődött a méhnyakrák, mégis sokáig halogattam az orvoshoz fordulást. Csak akkor mentem el rendelésre, amikor már tényleg nagyon erős vérzésem volt.

Májdaganatom története…

2008.12.11.

2008 januárjában kezdődött a kálváriám. Egy egyszerű influenzával indult, ami magas lázzal járt. Ez azt hiszem, szokványosnak mondható, nem gondoltam semmi igazán rosszra, bár volt egy furcsa tünetem. A hasamon megjelent egy nagyobbacska dudor? Mivel magas lázam is volt, kihívtam a körzeti orvost és kértem, ne csak a torkomat vizsgálja, nézze meg a hasamat is. Ő, miután alaposan megnyomkodott, azt kérte, mindenképpen menjek el egy alaposabb hasi kivizsgálásra.

Még mindig nem ijedtem meg igazán, bár eszembe jutott, hogy az évenkénti munkahelyi szűrővizsgálatok eredménye már jó pár éve mutat valamiféle vírusos betegséget a májamon, és a háziorvos is azt mondta a vizsgálat után, hogy ott lesz a baj, de mivel kérdéseimre a szűrést végző orvos mindig azt mondta, hogy ne foglalkozzak vele, hát nem gondoltam, hogy most ebből lesz a nagyobb probléma? pedig ebből lett?

És ha azt nézem, még szerencsés is vagyok, hiszen ha a hasi dudort nem épp az influenzával egy időben veszem észre, csak emiatt biztosan nem megyek orvoshoz? És a háziorvosomnak is sokat köszönhetek! Minden orvos, akivel azóta találkoztam, azt mondta, legyek hálás neki, hogy ilyen alapos és lelkiismeretes, és hogy azonnal tudta, hogy nem szabad halogatni a további vizsgálatokat. Ő egy olyan orvos, aki nem kuruzsol, hanem kimondja, amire gondol és szakorvoshoz küld! Nem csinál presztízskérdést abból, hogy más véleményét is meghallgassa!

Ízületi gyulladás fiatal korban

2008.10.16.
Épphogy betöltöttem a 13. életévemet, épphogy beléptem a tinédzserkorba, amikor elkezdődött egy olyan folyamat a testemben, ami egy életre megváltoztatta az életemet. Juvenilis polyarthritist (fiatal kori ízületi gyulladást) diagnosztizáltak nálam, de mire idáig eljutott az orvosom, már elég súlyos állapotban voltam.
 
Első tünetek a kezeim ujjain jelentkeztek. Reggelente egyre több ujjam fájt, bedagadt, meleg volt, alig tudtam mozgatni. Először nem gondoltunk semmi komolyra. A rovarcsípést kizártuk Anyukámmal, aztán arra is gondoltam, hogy testnevelés órán üthettem meg  labdajáték közben nagyon az ujjaimat, és attól ilyenek.
 
Ha a tüneteim alapján azonnal orvoshoz fordultam volna, illetve ha a háziorvosom tudta volna mi a bajom, és azonnal a megfelelő helyre utal, akkor még abban a kezdeti stádiumban elkapva örökre kikezelhettek volna ebből a betegségből. Azt mondták, hogy a nagyon kezdeti stádiumban teljesen gyógyítható. De mire eljutottam a megfelelő orvoshoz a szegedi gyermekklinika immunológiai ambulanciájára, addigra már a testem számos ízülete fájdalmassá, duzzadttá vált, nagyon nehezen tudtam járni, mozogni. Ott aztán befektettek góckeresésre, aminek az volt a célja, hogy olyan gyulladásos gócot keressenek a szervezetemben, ami ezt kiválthatta, de semmit nem találtak.
 
Azt mondták, hogy talán gyermekkoromban, amikor három évig rendszeresen jártam úszni, a hideg vízben megfázhattam. Ez volt az egyik lehetséges ok, a másik pedig hogy pszichoszomatikus betegség. Ebben is lehet valami, hiszen a szüleim válását, apukám hiányát nem tudtam feldolgozni hosszú ideig.
 
Elkezdődött a gyógyszeres kezelésem, ami szteroidból és ún. citosztatikum származékból állt, és persze fájdalomcsillapítókból. A betegségem hullámokban hol jobb, hol rosszabb stádiumban volt, általában ha front közeledett, vagy időjárás-változás, főleg ha csapadékos idő volt, akkor mindig fájdalmasabb időket éltem meg.
 
Sajnos a gyógytornára elég későn tanítottak meg, mert a kéz- és lábízületeimen a deformitás visszafordíthatatlanul jelentkezett. Ha sokkal hamarabb megtanulom, és alkalmazom a különböző reumatoid artritiszeseknek javasolt gyógytornákat, akkor a deformitás sokkal később, vagy talán nem is jelentkezett volna. Ezt már visszafordítani nem lehet, de lelassítani a további deformitást rendszeres gyógytornával lehet csak. Ha már gyermekkoromban tudtam volna ezt, mindig alkalmaztam volna.
 
Ez a betegség nemcsak testileg tört meg, hanem lelkileg is nagyon. Sokkal befelé fordulóbb, visszahúzódóbb, bizalmatlanabb lettem a társadalommal szemben. Nem szerettem emberek közé menni, pedig muszáj volt, hiszen iskolába járni kellett, ha azt akartam, hogy az életben valahogy pénzt tudjak majd keresni. Hiszen tisztában voltam azzal, hogy ez a betegség felnőttkoromban is meglesz, és nem lesz könnyű ezzel bármilyen munkát elvégezni. Tanulnom kellett, a saját érdekemben. Olyan életet kellett élnem, amelyet nem én választottam, de kénytelen voltam, nem volt más lehetőségem. Egyre inkább tudatosult bennem, ebből nincs kiút. Pedig próbálkoztam én az alternatív módszerekkel is, a természetgyógyászaton át az elme ráhatáson keresztül sok mindennel. De sajnos semmi nem vált be, talán mert nem voltam elég kitartó.
 
22 éves koromra annyira súlyos lett az állapotom, hogy éjszakánként már nem tudtam aludni, mert minden mozdulatnál fájt mindenem. Ha nappal meg nagy nehezen fel tudtam kelni az ágyból, alig tudtam megcsinálni a napi teendőimet. Fájdalomcsillapítót szedtem ugyan, de már teljesen felesleges volt. Már nem hatottak, csupán annyit értem el velük, hogy tönkretették az emésztőrendszeremet. De hiába mondtam én az orvosomnak, hogy nagyon rosszul vagyok, nem tudott rajtam segíteni. Ekkor döntöttünk úgy a vőlegényemmel, hogy elhagyjuk Szegedet, elköltözünk nyugatabbra, Veszprémbe, hátha ott tudnak valamit, amit itt az Alföldön nem.
 
És valóban tudtak. Részletes kivizsgálásokat követően elkezdtek kezelni egy akkor még újnak számító módszerrel, biológiai terápiával. Remicade infúziót kaptam 2 évig. Ez alatt az idő alatt semmi panaszom, semmi fájdalmam, semmi bánatom nem volt. Úgy élhettem, mint bárki más. Fantasztikus időszak volt. Aztán gyermektervezés miatt nem kaphattam többet, csak a gyógyszereim maradtak, és bő fél év után újra kezdtem rosszabbul lenni. Újra fájtak az ízületeim, bedagadtak, újra nehezebb volt megfogni a fésűt, felöltözni, kulccsal ajtót zárni. Kezdtem kétségbeesni, hogy megint rosszul leszek, fájdalmakkal kell újra együtt élnem. A babaprojekt pedig nem sikerült?
 
Pár hónappal ezelőtt újra kezdtük a biológiai terápiát, de mivel a babavállalásról továbbra se mondtunk le teljesen, az orvosom egy másik fajta szert, az injekcióban kapott Enbrelt javasolta. Ez is nagyon jó, de a hatása nem 100%-os, mint a Remicade volt. Az Enbrel mellett csak nagyon kevés szteroidot szedek, semmi mást nem. Nagyon jól vagyok, bár a bokám és az ujjaim szoktak picit fájni, de ez még az elviselhető kategóriába tartozik. Nagyon bízom benne, hogy idővel még jobban leszek.
 
Amióta jobban vagyok, a munkámban is sokkal könnyebben boldogulok. Volt egy olyan munkahelyem, amit éppen azért kellett otthagynom, mert már nagyon nagy fájdalmaim voltak, és nem volt kielégítő a fizikai teherbírásom. A mostani munkahelyemen is szükség van a jó erőnlétre, de most annyira jól vagyok, hogy nincs probléma velem a munkámban. Az ujjaim is igencsak igénybe vannak véve, mert sokat gépelek, de nem okoz gondot.
 
Ez alatt a pár év alatt az étrendem is átalakult, nem eszek meg bármit, mert tudom, hogy ártalmasabbnál ártalmasabb ételek vannak számomra. Nagyon fontos odafigyelnem a táplálkozásomra, és a megfelelő folyadékbevitelre. És nem mellesleg nagyon fontos, hogy lelkileg jól legyek, de mindenben segít életem értelme, a férjem. Mindenben számíthatok a segítségére. Segít, ha szükségem van rá az öltözködésben, a tisztálkodásban, a házimunkában. Bármiben, ha tud, szívvel-lélekkel segít nekem. Ez nagyon sokat jelent abban, hogy könnyebb életet tudjak élni, támogatása és segítsége nélkül sokkal nehezebb lenne minden?

Alzheimer - a társ szemével

2008.06.17.
A férjem 81 éves, és valószínűleg Alzheimer kórban szenved. Megrázó látni, hogy hová jut egy élet, ahogy visszafordíthatatlanul leépül az ember.
 
A kezdetek..

Policisztás petefészek szindróma

2008.06.09.
21 éves vagyok és mióta az eszemet tudom, mindig baj volt a hormonháztartásommal.ezt eleinte nem is értettem, hogy mit jelent, csak azt tudtam, hogy a vizsgálatokon az egyik hormonértékem sem ott áll, ahol kellett volna. A menzeszem sose volt rendszeres, mi az, hogy rendszeres, leginkább teljesen véletlenszerűen vérezgettem. 17 évesen megelégeltem a dolgot, és elmentem nőgyógyászhoz, ahol közölték velem, hogy nyugodjak meg, fiatal vagyok még, majd beáll.hát nem nyugodtam meg.
 
A sokkhatás igazából akkor ért, amikor egyszerűen nem akart elállni a vérzésem, nem túlzok kb. 1 hónapig egyfolytában menstruáltam, na, ekkor váltottam nőgyógyászt. Vizsgálat követett vizsgálatot és mint kiderült policisztás petefészek szindrómám van - csak erre az előző orvos nem figyelt fel. Elég döbbenetesnek tartottam, hogy ezek szerint, ha nem váltok orvost, ki se derül?! Addig úgy voltam vele, hogy a nőgyógyász, nőgyógyász.de ettől a betegségtől meddő is lehet az ember, és nem vette észre?!

Allergiás asztma - fele se tréfa

2008.06.02.
Erőm teljében lévő harmincas férfiként mindig is úgy gondoltam, a betegségek, nyavalyák annyira távol vannak tőlem, mint Makó Jeruzsálemtől. Nem vagyok egy "hisztis" típus, ha ledönt a lábamról valamilyen betegség, igyekszem rajta minél hamarabb és minél kevesebb nyűggel túl lenni. Nem is igazán tudtam átérezni, milyenek egy krónikus beteg mindennapjai - valahogy mindig úgy gondoltam, az emberek szeretik magukat sajnáltatni, szeretnek panaszkodni, hogy egy kicsit többet foglalkozzanak velük.