Betegségek történetei

Elmúltak már azok az idők, amikor több évre el kellett búcsúzni a családtól, ha az ember egy Mestertől szeretett volna tanulni. Most már nem kell Himalájai barlangok mélyére, szent remeték társaságába költözni, ha a spiritualitás gyökeréig szeretnénk hatolni, ha az élet mélyebb tanulságait szeretné az ember felfedezni. Hogyan értük ezt el, és mi is ennek az ára? Erről szól ez a mostani cikk.

Változnak az idők. Benne, mi emberek is. Az életstílusunk, a környezetünk, a problémáink, és a spiritualitáshoz való viszonyunk is. Sok minden történt velünk az elmúlt évtizedekben. A világ nemcsak hogy felgyorsult, de szinte minden egy karnyújtásnyira került tőlünk. A tér, az idő, mintha összement volna, az információ áramlás pedig olyan sebességre gyorsult fel, hogy alig győzzük követni. Ezeknek a folyamatoknak természetesen bőven van előnye és hátránya is. Hogyan kapcsolódnak mindehez a bölcs hegyi guruk tanításai?

A megváltozott világ könyörtelen stressze és elvárásai, szinte kikényszerítették egyre több emberből azt, hogy a felszínesség helyett, most már mélyebbre nézzen, a káoszból a béke felé forduljon. Elindult egy erős vágy, egy kollektív keresés az emberekben. Miért is vagyunk mi itt? Kik is vagyunk mi egyáltalán? Ennyi lenne csupán az élet, hogy örökösen, őrült módjára tekerünk egy mókuskerékben? Miért csak zenélő, csillogó-villogó netes, Power Pointos Bemutatóban örül az emberek nagy többsége, egy cseresznyefa virágzásának? Megéri egy életen át hajszolni magunkat kissebb-nagyobb technikai vívmányokért, és különböző divatos trendvezérek elképzeléseihez való alkalmazkodásért? Hol siklottunk ki, és hogyan találhatnánk vissza a belső békénkhez és harmóniánkhoz?

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete, a WHO október 2-át a sztómások világnapjává nyilvánította. De kik is ezek a személyek? Hogyan válik (válhat) valaki sztómássá? Mekkora csoportról van szó, hány sztómás él Magyarországon, és a világban? Mit tud a társadalom a sztómásokról? Milyen körülmények között élnek, dolgoznak?

Megannyi kérdés - és még sorolhatnánk a kérdéseket - de ki válaszol rá? És megismételve: minden év október elején ünnepli a világ a sztómásokat. Ünnepeljük őket, de igazából nem tudunk róluk semmit.

Aki most tudományos értekezést vár tőlem, téved. Jelen sorok írója is érintett, 2000 november óta sztómás. Írásomban saját tapasztalataimat szeretném összefoglalni. Előre elnézést kérek mindazoktól akik viszolyognak attól, hogy a dolgokat nevükön nevezzenek, sajnos sok esetben nem tudok eltekinteni a naturista megnevezésektől.

Az én problémám egy festékes anyajeggyel kezdődött, ami születésemtől kezdődően a jobb mellemen volt. Emlékszem, többször mondták, hogy erre vigyáznom és figyelnem kell, de nem értettem miért.

Sokáig tényleg semmilyen problémám nem volt vele, aztán egyszer csak viszketni kezdett. Majd azt vettem észre, hogy zuhanyzásnál, ha erősebben megdörzsölöm, vagy egy idő után már akkor is, amikor vetkőzésnél levettem a melltartómat, lejött vele a bőröm. Mintha csak hámlanék, de csak ott, az anyajegy helyén.

Megijedtem és egyből onkológushoz fordultam. Mint kiderült, jól tettem. Az orvos ugyanis első ránézésre megállapította, hogy egy ún. Paget-kór nevű betegségem van. Azonnali műtétet javasolt.

Egy egyszerű anyajeggyel indult a combomon. Tény, korábban nem volt ott az a folt, tehát nem egy olyan anyajegyről volt szó, amit születésemtől kezdve ismerek. Ez apró barna folt volt, ami viszketett. Nyilván ennek köszönhető az is, hogy egyáltalán észrevettem, mert másként nemigen tűnt volna fel.

Figyelni kezdtem, és azt vettem észre, hogy azon túl, hogy viszket, növekszik is. Kezdetben egy rózsaszín "udvar" vette körül a barna foltot, ami aztán bebarnult. Így a kerülete egyre nőtt. Ráadásul egyszer, amikor kíváncsiságból nagyítóval is megvizsgáltam, azt láttam, hogy apró lábai vannak. De ekkor még nem tudtam, mi is ez?

?aztán utána olvastam? akkor derült ki számomra, hogy itt valószínűleg nagy a baj. De ekkora már fél év telt el. És én csak ekkor fordultam orvoshoz. Az orvos megerősítette a rossz érzésemet. Egyből sebészhez küldött, és ki is vágták.

A betegségem történetét egy fontos üzenettel kezdeném: bármi, a normálistól eltérőt tapasztalsz a saját testeden, ne várj sokáig! Mielőbb fordulj orvoshoz! A történetemből kiderül, miért mondom ezt?

Az én esetemben az első jel a havi vérzések sűrűbbé válása volt? bár még fiatal voltam, 34 éves, de már nem a szokott időben, havonta menstruáltam, hanem gyakorlatilag 2-3 nap kivételével állandóan véreztem. Persze valószínű, hogy ez a vérzés már nem is menstruáció volt, hanem az előrehaladott rák egyértelmű jele.

Bár a nővéremnél is hasonlóan kezdődött a méhnyakrák, mégis sokáig halogattam az orvoshoz fordulást. Csak akkor mentem el rendelésre, amikor már tényleg nagyon erős vérzésem volt.

2008 januárjában kezdődött a kálváriám. Egy egyszerű influenzával indult, ami magas lázzal járt. Ez azt hiszem, szokványosnak mondható, nem gondoltam semmi igazán rosszra, bár volt egy furcsa tünetem. A hasamon megjelent egy nagyobbacska dudor? Mivel magas lázam is volt, kihívtam a körzeti orvost és kértem, ne csak a torkomat vizsgálja, nézze meg a hasamat is. Ő, miután alaposan megnyomkodott, azt kérte, mindenképpen menjek el egy alaposabb hasi kivizsgálásra.

Még mindig nem ijedtem meg igazán, bár eszembe jutott, hogy az évenkénti munkahelyi szűrővizsgálatok eredménye már jó pár éve mutat valamiféle vírusos betegséget a májamon, és a háziorvos is azt mondta a vizsgálat után, hogy ott lesz a baj, de mivel kérdéseimre a szűrést végző orvos mindig azt mondta, hogy ne foglalkozzak vele, hát nem gondoltam, hogy most ebből lesz a nagyobb probléma? pedig ebből lett?

És ha azt nézem, még szerencsés is vagyok, hiszen ha a hasi dudort nem épp az influenzával egy időben veszem észre, csak emiatt biztosan nem megyek orvoshoz? És a háziorvosomnak is sokat köszönhetek! Minden orvos, akivel azóta találkoztam, azt mondta, legyek hálás neki, hogy ilyen alapos és lelkiismeretes, és hogy azonnal tudta, hogy nem szabad halogatni a további vizsgálatokat. Ő egy olyan orvos, aki nem kuruzsol, hanem kimondja, amire gondol és szakorvoshoz küld! Nem csinál presztízskérdést abból, hogy más véleményét is meghallgassa!