Az első

Már régóta gondolkodtam azon, hogy írok valahol, valahogy, valamiről blogot. Hát most itt az idő és a lehetőség.Témának meg mit is választhatnék, mint azt amivel valószínűleg egész hátralévő életemben foglalkozni fogok: az Orvostudomány.

Azért nem olyan véresen komolyan. Inkább élményeket, gondolatokat szeretnék megosztani, amik nap mint nap érnek az egyetemen. Természetesen ügyelve a diszkrécióra, hiszen a hamadév minden előadásán legalább 5 perc azzal telik el, hogy felhívják a figyelmünket arra, hogy ne az egyes villamoson beszéljük már meg amit láttunk, hallottunk, szagoltunk. Merthogy ez a legrosszabb az egészben. A SZAG. Amit nem lehet körülírni, érezni kell...

Na nem akarok rögtön elsőre ilyen nagyon gusztustalan témával kezdeni. Inkább az egyik előadáson elhangzotthoz fűznék kommentárt. És előre leszögezem, hogy nem vagyok feminista.

Konkrétan azt hallhatta a kb 80 fős előadó (megjegyzem az évfolyam kb 180 fős, de ez most nem ide tartozik), hogy majd a kedves kolleginák, akik családorvosok lesznek...
Mi van???? Csak a nők lehetnek családorvosok? Vagy hogy van ez? Vannak női meg férfi szakok?
Szerintem ha már vannak rendőrnők és katona nők, akkor nincs az a szakterület, amelyikben ne tudna helytállni egy női orvos. Szerintem ez sokkal inkább testalkat és lélek kérdése, nem a fizikai képességeké. Csak elméleti síkon, vajon lenyomná szkanderben Woody Allen Janics Natasát?
De az örök érvényű igazságot Joey barátunk mondta ki a Jóbarátokban arra a kérdésre, hogy "...és egy nő sem lehet... péniszmodell."

No elsőre ennyi, folyt. köv.