• Megfigyelő

        megfigyelo blogja

        Olvasom, hogy a kormány hamburgeradót vezetne be az egészségtelen élelmiszerekre. Azt is olvastam, hogy az elhízás jelentős anyagi többletterhet jelent a társadalom és az egészségügy számára. Azt pedig idelátogató külföldiektől hallom rendszeresen, hogy a magyar éttermi adagok túl nagyok, kétszer akkorák, mint ami náluk megszokott. Az orvosok meg arról panaszkodnak, hogy a betegeik nagy részének hiába beszélnek az egészséges táplálkozásról, mintha a falnak beszélnének.

        A magyarok legtöbbje sokat eszik, és egészségtelenül, ami korai betegségekhez és korai halálhoz vezet. Mind a krónikus megbetegedések számát, mind az 50 és 60 év közötti aktív férfi népesség halálozási adatait tekintve borzasztó helyen állunk a világ országai között. A végeredményt tekintve az ország egy tekintélyes része halálra zabálja magát. Amikor megbetegszik, egyre nehezebben mozog, és egyre több egészségi problémája van, azt várja, hogy az egészségügy rakja rendbe a szervezetét, gyógyítsa meg. Ami ebben a formában sajnos lehetetlen.

        Ezeket figyelembe véve valóban jogos, hogy aki rendszeresen egészségtelenül étkezik, az vállaljon többletterheket az egészségügyi költségekből, és fizesse meg előre a biztosan bekövetkező egészségügyi ellátásának egy részét.


        A minap üzemorvosnál voltam, ahol EKG vizsgálat is volt többek között. A doktornő elkomorodva tanulmányozta a felvételt, hümmögött, és végül az mondta, feltétlen menjek el kardiológushoz. Kérdeztem, miért, mit lát, mondjon valamit arról, amit gondol. De csak annyit válaszolt, ezt látnia kell kardiológusnak is. Azonnal elkezdett pörögni az agyam. Mi bajom lehet? Nagyapám is, anyám is szívinfarktusban halt meg. De korábban semmilyen problémám nem volt. Magamban tépelődtem, és azonnal bejelentkeztem egy kardiológushoz. Kiderült, minden a legnagyobb rendben, az EKG alapján még sokáig élhetek.

        De az a néhány nap szörnyű volt. Eszembe jutott, hogy az emberek többsége nálunk nem megy el szűrővizsgálatra. Nem szeretjük, mert óriási bizonytalanságot érzünk előtte és közben, amíg meg nem tudjuk az eredményeket. Sok esetben kellemetlen is maga a vizsgálat. Olykor a szokatlansága miatt, de olyan is van, ami fájdalmat okoz. Ráadásul gyakran azt érezzük a vizsgálatok közben, hogy a vizsgálat tárgyai vagyunk. A félelmeink, aggodalmaink alig számítanak valamit. Ritkán törődnek az érzéseinkkel, gondolatainkkal, de a legjobban attól félünk, hogy valamit találnak, és gyökeresen átalakul az életünk. Rendszeresen orvoshoz kell járunk, gyógyszert kell szednünk, amit igyekszünk elkerülni.


        Két hír és téma együtt ütött szöget a fejembe a múlt héten. Az egyik téma az otthonszülés volt, Geréb Ágnes őrizetbe vételével, a másik, a nőgyógyászoknak kifizetett hálapénz mértéke, merthogy ők kapják a legtöbb hálapénzt Magyarországon. Talán az utóbbi miatt ágálnak ennyire a nőgyógyászok az otthonszülés ellen? Esetleg kiderülne, hogy még sincs olyan nagy szükség rájuk a szülés során. Vagy, ha szükség is van, biztosan nem így, ahogy most csinálják. Hiszen most sincsenek ott a szülés teljes folyamata során, csak a szülés legutolsó mozzanatához érkeznek meg, demonstrálva, hogy a lényeg az ő kezükben van. Ettől még igaz, hogy a szakmai előírások, az orvosi tudás, a szakértelem és a nagy gyakorlat az élet védelme szempontjából kiemelten fontos, de ez még nem egyenlő azzal, hogy kórházakban kell mindezt megvalósítani.

        Ha belegondolunk, életünk két kiemelten fontos mozzanata, a születésünk és a halálunk ma jellemzően a kórházakban történik. Nagyüzemi körülmények között, ami azért nincs rendben. Nagymamám világ életében azt képviselte, hogy kórházba csak egyszer lehet kerülni. Aki oda bekerül, vissza már nem jön. Vele így is történt, egy combnyaktörést követően kórházban fekve elszállt minden életereje, és meg is halt. A kórház persze nem egyenlő a halállal, de drasztikusan kiszakít mindenkit a természetes élet közegéből. Talán mindannyian bölcsebbek lennénk, ha az életünk nem egy kórházban kezdődne.


        Közeleg az influenzaszezon, és megjelentek az első hírek az oltásokról. Örülhetünk, mert idén már kombinált vakcinákat kaphat mindenki, aki úgy dönt, beoltatja magát. Ezzel egy gondom van. De az aztán jó nagy. Mi alapján döntse el egy köznapi halandó, hogy igen vagy nem? Egyfelől azt hallom, hogy az összes, betegségben eltöltött napok számát tekintve igenis kiugróan súlyos járvány volt a H1N1, és az újabb sem lesz másképp. Másrészt a WHO is foglalkozik azzal, hogy túlzott mértékben fenyegették az embereket a járvány várható veszélyeivel, és ismét a gyógyszergyárak jártak jól. A környezetemben sokan vannak olyanok, akik oltás nélkül is megúszták a betegséget, de olyan is, aki súlyos betegként a fertőzés következményeként halt meg. Igen vagy nem, igen vagy nem?

        Nem csak ebben a témában, de sokszor érzem azt, hogy nincs elég információm az egészséggel kapcsolatos döntéseimhez. Egyfelől rengeteg adat, tény, vélemény ér el, másrészről nagyon kevés hiteles iránymutatás. Nem tudom, kiben higgyek, és miben nem. Alig van olyan forrás, amiben teljesen megbízhatnék, amire azt tudnám mondani, ezt értem, elfogadom, el is hiszem, és tudom, mint kell tennem. Az oltásra visszatérve, tavaly beoltattam magam, de ma még nem tudom, hogy igen vagy nem…


        Az életmód szótól borsódzik a hátam. Az jut eszembe róla, hogy okos emberek dodonai hangvételben ecsetelik, milyen öngyilkos életmódot folytatok, és mennyi mindenen kell változtatnom. Hosszú évek óta járok mindenféle orvoshoz, és az életmódot rendszeresen megemlítik. Tessék többet mozogni! – (Minél is többet? Nála vagy saját magamnál?) Több zöldséget és gyümölcsöt enni!, stb, stb, stb. Én mindig megkérdeztem, mire gondol, hogy kezdjem, mit csináljak pontosan. Az első kérdésemre még kaptam választ, de a harmadik-negyediktől láttam, az orvos egyre feszültebb, kezdi rosszul érezni magát, és röviden, ingerülten válaszol. Túlléptem a rám szánt időt és olyanokat kérdeztem, amire nem volt kész válasza. Kellemetlenné váltam, és nekem is az egész.

        A múlt héten találkoztam egy olyan orvossal, aki nem akart megváltoztatni minden áron. Ötleteket adott különböző témákban, bemutatta mások tapasztalatait, és arról is szó volt, mit nyerhetek, ha úrrá leszek a lustaságomon, kényelmességemen. A kérdéseimre nyugodtan, érthetően válaszolt, és azt is elmondta, hol tudok mindannak utánanézni, amiket elmondott. Bevallom időbe telt, amíg elmúlt a szokásos, jól megszokott ellenállásom, de hazafelé már azon gondolkodtam, mit fogok másképp csinálni.


        A teljes egészség egyre fontosabbá válik személyes életünkben, és egyre több lehetőségünk van arra, hogy tegyünk saját egészségünkért. Egészséges termékeket vásárolhatunk, egészséges életmódot támogató szolgáltatásokat vehetünk igénybe, és egyre több egészséggel kapcsolatos hírt, információt érünk el. Az egészség egyre inkább az egyén felelősségi körébe kerül az állami egészségügy felelősségéből. Mit tegyünk saját egészségérdekünk védelmében? Mit tehetünk saját egészségünk kézben tartásáért? Ez blogom témája.

        Álljon itt elsőként saját személyes tapasztalatom mint példa annak érzékeltetésére, miért kell mindezzel foglalkoznunk, és miért van teendőnk bőven.

        Mivel fontosnak tartom saját egészségemet, tinédzser korom óta, rendszeresen járok szűrővizsgálatokra. Legutóbb egy alapos szűrővizsgálatra fizettem be egy magán egészségügyi szolgáltatónál. A hasi ultrahangnál felfeküdtem a vizsgálóágyra félmeztelenül, majd bejött a főorvosnő, aki korábban már bemutatkozott, hogy a vizsgálatot elvégezze. Vele érkezett egy fiatal fiú, és végig mögötte állt az ultrahang képernyőjét vizsgálva. A főorvosnő – hangsúlyozottan mindenki így szólította – magyarázott a fiúnak a szerveimet vizsgálva, megállapította, hogy a húgyhólyag szépen tele van, és így tovább. Egy szó sem esett arról, hogy ki ez a fiú, miért van itt, és egyáltalán hozzájárulok-e, hogy bámulja a belső szerveimet. Egy munkadarabként feküdtem ott, ráadásul nagyon kellett fülelnem, hogy a fiúnak szóló magyarázatot és a nekem szóló kéréseket – forduljon meg, lélegezzen mélyet – el tudjam különíteni egymástól. A vizsgálat nagyon szakszerűen és alaposan zajlott, de egy pillanat alatt fosztottak meg emberi méltóságomtól.

        A másik végletet is megtapasztaltam, amikor kíváncsiságból elmentem egy jósnőhöz. A bevezető beszélgetés alatt barátságosan elbeszélgetett velem, és a teljes szeánsz alatt nagyon szívélyes, barátságos volt. Érezhettem a csak nekem szóló személyes figyelmet és törődést, miközben nagyon gondosan megtervezett koreográfia szerint zajlott a jóslás. Az ókori ősök hagyományaihoz híven számos homályos pontot fogalmazott meg, köztük az egészségemre vonatkozóakat is. Kiderült, hogy a hasi szerveim a legsebezhetőbbek, és a betegségek közül a rák veszélyeztet a leginkább. Arra a kérdéseim ellenére sem kaptam, tanácsot, hogy mit tegyek ezután, mire kell a mindennapokban figyelnem. A szakszerűség és a gyakorlati használhatóság alig jelent meg a jósnő által megfogalmazottakban.

        Az egyik oldalon szakszerűség, megalapozottság és ellenőrzött minőség az emberi érzések minimális figyelembe vétele mellett, a másik oldalon fokozott figyelem az emberi érzésekre, jóval nehezebben kiszámítható és nyomon követhető szolgáltatástartalommal. Pedig a saját egészségünk érdekében nekünk olyan szolgáltatásokra van szükségünk, ahol mi vagyunk emberként a középpontban és a szakmai tartalom is kiszámítható.



      • Blog leírása
        "Időnként elmegyek az orvoshoz, és megvizsgáltatom vele magam, mert az orvos is élni akar. Aztán elmegyek a gyógyszertárba, és kiváltom az orvosságot, mert a patikus is élni akar. Aztán a gyógyszert a csatornába öntöm, mert én is élni akarok." De nem kell, hogy így legyen. Ezért írom ezt a blogot.
        Látogatás: 2031 alkalommal

        A blogban írottak nem képezik a WEBBeteg orvosi tartalmának részét, azok igazság-, és valóságtartalmáért portálunk felelősséget nem vállal.

      • Saját oldal
      • Hirdetések
      • Archívum
      • Tünetellenőrző