Életem az SM-el

Zsuzsinak

Kedves Zsuzsi! Én csak támogatni tudom a gyermekvállalásod még ismeretlenül is.De ha olvastad a blogom, akkor tudod, hogy amikor terhes lettem, még nem tudtam ,hogy mi a bajom.Persze ha tudom, akkor sem döntöttem volna másképp.A terhességem első hónapjában volt shubom.Az kezelés nélkül elmúlt.Az ezt követő időszak tünetmentes volt, és tele voltam energával.Nem is értettem, hogy mások mitől vannak annyira kikészülve.A szülés után azonban rögtön kezdődtek a súlyosabb tünetek.Látás vesztés, kettőslátás, izomgyengeség stb.Viszont!Hozzá kell tennem, császármetszéssel szültem, majd elkaptam a kórházban egy fertőzést.Ezek után jöttek csak a tünetek.Azóta utána jártam a dolgoknak és úgy gondolom, ha rendesen megszülök és nem kapok el semmit, lehet, hogy tovább lappangot volna bennem a betegség.De sajnos ez már soha nem derül ki.Viszont kaptam az élettől cserébe egy gyönyörű kisfiút, az én "Ajándékomat".Ez a legfontosabb.Mivel nem ismerlek, nem tudom, hogy a Te álapotod milyen sem a korod, de a szakirodalom és az orvosok elmondása alapján annyit tudok, hogy a terhesség jó hatással van a betegségre.Ez dő alatt nem szoktak tünetek jelentkezni.De az orvosod is elmondja ezt!Utólag én is megbeszéltem az enyémmel.A másik nagyon fontos dolog szerintem, hogy a családod és a környezeted tartsa tiszteletben az igényeid.Menjetek el együtt a férjeddel a kezelőorvosodhoz és beszéljétek meg.Az én ismerettség körömben is vannak olyan sm betegek akik babát várnak.Sok szerencsét!

Elvárások

Még mindig semmi munka.Most már unom.Kezdek újra magamba fordulni.Ráadásul még a családi nézeteltérések is engem terhelnek.Persze nagyon szivesen meghallgatok mindenkt, de véleményt ne várjanak.Most egy picit próbálok elvonulni.Imádom a családomat, de beteges ez a közelség.Szeretném úgy élni az életem, ahogy nekem jó.Felnőtt ember vagyok, saját elképzelésekkel és olyan tervekkel, amik az én igényeimnek felelnek meg.Nem az anyáménak a bátyjáménak és sorolhatnám.Nem vagyok köteles kikérni a véleményüket.Most vettem észre, hogy mennyire meg akarják szabni az életemet.Főleg az anyám.Úgy gondolja mindnben ő a szuper és mindenkinek az ő normái szerint kellene élni.Na nem!Lassan 30 leszek és nem érdekel, hogy ki mit mond.Senki ne tervezze meg az életemet.Persze attól meghallgatom a véleményét, hiszen mindig is fontos volt, de nem kell efogadnom.(Na erről még őt is meg kell győznöm.)Ettől még ugyan úgy szeretem és fontos nekem.Tudhatná, hogy milyen önfejű és konok vagyok.Most újra túl sok minden.Át kell lépnem a megfelelni akaráson.Meg kell tanulnom, hogy elsősorban magamnak kell bizonyítanom.Eddig életemben próbáltam a családom elvárásai szerint élni.De már nem vagyok gyerek.Most dühös vagyok és lázadok.Persze csak normáls kereteken belül.Itthon vagyok és élvezem a csöndet.

Winetou

Újra elnyomás alá kerültem.Baba téma lezárva.Nem a saját döntésem.Párom (nevezzük Winetou-nak, mert így könnyebb és még illik is rá) egyszemélyben döntött.Most is.Elmondta az érveit sokadszor, és úgy gondolta bölcs volt.Már csak az "Uff!Én beszéltem!" hiányzott a végéről.Abba már bele sem gondolt, hogy milyen fájdalmat okoz ezzel.Most vagy belenyugszom, vagy pedig folytatom a kapcsolatunk leépítését.Ha lehet ennél jobban.Persze nem szándékosan.Mert ennyi év után rá kellett jönnöm, hogy nem én vagyok a megfelelő pár a szmára.Szerintem már Ő is tudja.Persze még most is szeretem.Nagyon!!!De így nem lehet leélni egy életet.Elmaradtak a nagy nevetések, a hosszú és tartalmas beszégetések, a spontán ötletek.Pedg a fiunk már nem olyan kicsi, hogy ne lehetne őt is bevonni az ilyen dolgokba.Azon veszem észre magam, hogy elnyomás alá kerültek a terveim, álmamim.Céltalan az életem.Nem az életcélom, hogy a többi magányos anyukával csevegjek az ovodai problémákról.Persze jók ezek a duma partik délelőttönként.Ott legalább szívből nevetek.De kevés.Be szeretném bizonyítan, hogy többre vagyok képes.De Winetou elnyom.Mindenre csak nem a válasz.Ez így nem jó!!!Ki akarok törn.Tanulni, dolgozni akarok.De ami a legfontosabb...Hasznos része akarok lenni a társadalomnak.

Baba projekt

A napokban arra a döntésre jutottam, hogy szeretnék újra kisbabát.Próbáltam mérlgelni a döntésem és megállapítottam, hogy ugyan annyi érvem van mellette mint ellene.A párom hallani sem akar róla.Persze nem azért mert nem vágyik még egy apróságra.Azzal érvel, hogy túlságosan félt.Nincs rá semmi garancia, hogy nem leszek ugyan abban a ramaty állapotban mint az első szülésnél, de az biztos, hogy másképp csinálnék mindent.Ráadásul, mivel már tudom, hogy milyen betegségem van, sokkal átgondoltabban fognék bele.Biztos vagyok benne, hogy az orvom is mellettem állna.Kértem, hogy beszéljük meg.De hajthatatlan.Nagyon rosszul esik, hogy ennyire nem bízik abban, hogy ezt jól átgondotam.Ráadásul a kisfiam is az ellentáborhoz csatlakozott.Fogalmam sincs, hogy mit tegyek, mivel érveljek.Én is félek a következményektől, de még így is vállalnám.Nem csak a saját vágyaim miatt.Ismerem a párom.Tudom, hogy mennyire vágyik még egy babára.Attól tartok ha nem én, akkor megadja neki valaki más.Na ezt nem élném túl.

Válasz "Angyalomnak"

Kedves "Angyalom"! Köszönöm a kedves szavakatIsmerem a könyvet, de sajnos még nem olvaszam.Viszont a könyv alapján készült filmet, melynek a címe megegyezik a könyv címével, sikerült megnéznem.Az ezoterikus dolgok nagyon érdekelnek.Tapasztalatból tudom, hogy a meditáció segít a lelket egyensúlyban tartani.Ajánlom mindenknek!!!

Karesz!!!

Drága Karesz! Köszönöm, hogy kiváncsi vagy rám és elfogadsz a hibáimmal együtt.Nagyon örülök, hogy a BATÁTUNK lettél!Remélem ez így is marad.

Még élek

Csak jelzem, hogy még élek.Látok, hallok, járok, és még most is emberi lény vagyok.Tilos félbehajtani, összetekerni, kifacsarni, kihasználni, vagy bármi módon megrongálni.Vagyis jól vagyok. Az elmúlt hónapokban nem éreztem úgy, hogy bármit is írnom kellett volna.Pedig lett volna mesélnivalóm.Voltam jól és rosszul.Sírtam és nevettem. Sírtam, amikor fáradt voltam és tehetetlen, és úgy éreztem nem ért meg senki.Dühös voltam mert jelzett a testem, hogy vegyek vissza a tempóból.(Erről talán egy kicsit részletesebben;Az egész január közepén kezdődött.Gyakran éreztem magam levertnek és ingerültnek.Ha kicsit aktívabban töltöttem a napot, estére kettőslátásom lett.Reggelre persze elmúlt, ezért nem csináltam belőle ügyet.Később észrvettem, hogy a jobb oldalam érdekesen viselkedik.Minden kiesett a kezemből, az írás nehezen ment, és ami a legszörnyűbb volt, a lábam időnként elfelejtett lépni.Majd később, egy rendezvényen azt vettem észre, hogy nem mozognak a lábújjaim és a lábfejem szörnyen fáj.Hazajöttem, és pihentem.Napokig.Persze ezt az orvos is észrevette.Jelenleg nincs fájdalmam, de a lábújjaim még most sem tökéletesek.Minden nap tornáztatom.Ennyi) Boldog voltam amikor esett a hó.Szánkóval vittem a gyereket oviba.Az udvaron Hóangyalt építettünk.Hármasban(apa, gyerek,én).Jókat nevettünk! Jutkának neveztük el, mert kisértetiesen hasonlított az egyik Jutka nevű ismerősömre.(Még most is mosolygok rajta.)Még rengeteg hasonló jó emlék maradt a télből.Az éjszakába nyúló beszélgetések.Kártyázás, társasozás stb...Lényegében klassz volt ez a tél, és örülök, hogy ilyen emberek vesznek körül.

Másodfokon...

Újra itt vagyok.Szörnyű, hogy nincs időm gép elé ülni. Megkaptam az idézést másodfokra.Nahgyon izgulok.Most Miskolcra kell mennem.Jó volna már elfelejteni ezt az egészet.Természetesen nincs új orvosi papírom.Sajnos nem azért mert tünetmentes vagyok.Egyszerűen fölöslegesnek tartottam, hogy közöljem az orvosommal.Úgy sem csinál velem semmit.Még egy normális papírt sem ad.Inkább munkába állok.A suliról lemaradtam.Már csak jövőre kezdhetem el.Fogalmam sincs, hogy mhez kezdjek.Úgy érzem, hogy semmire sem vagyok jó.Ráadásul a környezetemben nincs olyan ember, akire számíthatok ha esetleg a gyereket el kell hozni az oviból.Akkor persze sorban állnak, ha ki kell oktatni.Ugrásra készen figyelnek, hogy mikor hibázom.Na akkor aztán...A minap véletlenül meghallottam, hogy a boltban rólam beszélnek, nem épp kellemes hangnemben.Nagyon rosszul esett.Szerintem én sem vagyok rosszabb ember mint más.Az ilyen apróságok miatt romlik az állapotom.

Vissza a suliba

Szerencsére most jól vagyok.Végre elkezdtem komolyan megtervezni az életemet.A bátyjámnak hála, merek nagyot álmodni.Erőt adott, hogy olyanba foglyak bele, amibe eddig nem mertem.Tudom, hogy sikerülni fog.Köszönöm neki!Így visszaülök az iskolapadba.Már alig várom.

Nehéz...

Végre sikerült megírnom a fellebbezést.Azon gondolkodtam, hogy mi értelme van elküldeni.A fáradtságon kívül semmi nem látszik rajtam, ezért "nem is vagyok beteg".Az érzéseimet senki sem ismeri, csak aki átéli.Nem azt akarom, hogy mindenki tudja.Sőt!Csak azt, hogy a közvetlen környezetem elfogadja, tisztában legyen vele, hogy ez így milyen nehéz.Jó lenne már elfogadni a betegséget.Megtanulni együttélni a gondolattal a tudattal.De nem megy.Egyedül nem.A minap eldöntöttem, hogy betegség ide vagy oda, úgy fogok élni, mint a velem egykorú, egészséges társaim.Úgy is gondolkozom.De be kellett látnom, hogy nem megy.Nem tudok már régi önmagam lenni.Nem barátkozom senkivel, ha mégis, akkor is csak felületesen.Régi barátaimmal sem olyan jó a kapcsolatom mint rég.Nehezemre esik a kedvesség.Szeretnék felszabadultan nevetni, vagy szórakozni.Meg is próbálom, de nem az igazi.Megkeményedett a lelkem.Fölépítettem egy falat magamköré és nagyon nehéz lerombolni.