Desztillált víz alkamlas-e emberi fogyasztásra?

Mostanában érdekes könyveket és cikkeket olvastam a vízről. Teljesen egyetértek ezekkel, hiszen a szennyezettségről szólnak (nehézfémek, mindenféle káros vegyület), amik nem tesznek jót az emberi szervezetnek (mondhatni ez is okoz (hat) sok betegséget). Nos érdekes tanácsot írtak: fogyasszunk, desztillált vizet, hiszen az teljesen tiszta, lényegében nincs benne semmi, úgymond "holt víz". Néhány egyéb oldal azt írta erre, hogy így rengeteg ásványi anyagtól megfosztjuk magunkat és akár szívritmus zavar, szívleállás is bekövetkezhet a, desztillált víztől. Nos engem ez nem igazán győzött meg. Hiszen ásványi anyagokhoz és nyomelemekhez gyümölcsökből, zöldésgekből kell alapvetően hozzájutnunk tudtom szerint (plusz táplálékkiegészítők is szóba jöhetnek). Ugyanakkor régebbi korokban és még ma is sok civilizálatlan terülten is az emberek esővizet isznak. Ugye ez is desztillált víz, mégsincs bajuk tőle. Tehát a kérdésem a következő: alkalmas-e a, desztillált víz arra, hogy rátérjek fogyasztására, ezzel elkerülve rengeteg nemkívánatos szervetlen anyagot (normál étkezés mellett persze)? Válaszát előre is köszönöm!

WEBBeteg Szakértő válasza desztillált víz témában

Tisztelt Kérdező! A, desztillát vizet nem emberi fogyasztásra készítik, hanem olyan ipari és háztartási alkalmazásra, mikor káros a víz ásványianyag tartalma. Az esővíz természetesen tartalmaz ásványi anyagokat, így téves lenne a, desztillált vízzel azonosítani. Nem ismert a, desztillált víz fogyasztásának semmilyen pozitív hatása, kizárólag a só-víz háztartásunk károsítására alkalmas. Fogyasztását nem javaslom! Dr. Boros Miklós Vital Balance Életmód Centrum

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
 WEBBeteg Szakértő
WEBBeteg Szakértő Webbeteg
Megválaszolva: 2011. augusztus 09.

Kérdések és válaszok: Egészséges élet

Vérkép eltérések
Tisztelt Doktornő! Az alábbi eltéréseim vannak a vérképemen: Trombocitaszám: 152-348, az enyém: 150 Mpv: 7,4-11.4, az enyém: 11.7...
Gamma Gt csökkentése
Tisztelt Doktornő! Hány alkoholmentes nap alatt csökkenthető a 121-es Gamma Gt érték normál értékre?
ASA + Nattokináz
ASA Protectet szedek régebbi Bypass műtét és 1db stent miatt. Kérdésem szedhetem-e a Nattokináz enzimet mivel annak is van vérhígító...
Extra systole magnézium hiány?
Kedves Doktornő! Áprilisban sokszor szapora szívverésem volt, és éreztem extra ütéseket. Háziorvos csinált egy gyors EKG-t, eltérést nem...
Labor eredmény értékelése
Tisztelt Doktornő! Szeretném, ha ránézne a laborleletemre és segítene megérteni, hogy a három bejelölt érték vajon mi miatt tér el a...
Vérvételi eredmény
Kedves Doktornő! Van egy pár eltérés az eredményekben, szeretném tudni, hogy mi lehet az oka. És hogy van e szükség további vizsgálatokra...