Szivbetegség? infartus?

A szegycsont alatt, szorító, nyomó fájdalmat éreztem. Ez a fájdalom a mellkast is érintette, egészen fel a nyakig. Többször is éreztem, -Kb 2 héten át-majd egy reggel nagyon erősen elkapott. Alig bírtam levegöt venni, erős ájulási inger és forróság érzet kísérte.Éppen, hogy be támolyogtam az ágyig. Nagyon nehezen kaptam levegöt, Úgy éreztem összeszoritja a görcs a mellkasomat, és a szívemet. Kb. 10-15 percig tartott-Utánna egész nap rosszul éreztem magam, gyenge voltam, szédültem. Azóta is folyamatossan érzek nyomást a mellkasomban. Gyakran szédülők, nehezen kapok levegőt.kozhatja ezt a szív? Lehetett ez egy kisebb infartus esetleg? Elöre is köszönöm válaszukat, és segitségüket. A körzeti orvosom erre gyanakszik. Kiirt egy gyogyszert -Nitromiint-de ez olyan erős fejgörcsöket okozott, hogy abba kellett hagynom a szedését. Azóta semilyen gyógyszert nem kapok, és a tüneteim továbbra is meg vannak.nagyon félek, hogy egyszer még erősebben fog elkapni, ez a görcs, vagy nem is tudom micsoda.

Dr. Tomonkó Magdolna válasza mellkasi fájdalom témában

Tünetei lehetnek szív eredetűek is, reflux-os betegnél a gyomorsósav nyelőcsőbe áramlása is kiválthat ilyen tüneteket. Kifejezett stressz szituációban az idegrendszer is tud ilyen panaszokat előidézni. Részletes kivizsgálás nélkül nem lehet ezeket az okokat kizárni vagy bebizonyítani és korrekt módon kezelni sem. A Nitromint tabletta nem megoldás, amíg a kiváltó ok nincs megnyugtatóan tisztázva. Kardiológiai vizsgálattal lenne célszerű kezdeni, ha ott nem találják panaszai okát, akkor gastroenterológia. Azt gondolom, ha erősebb fájdalom, légszomj vagy mellkasi szorítás, verítékezés ismét előfordulna, kórházi kivizsgálás indokolt. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. május 11.

Kérdések és válaszok: Szív- és érrendszeri betegségek

Mellkasfájdalom, quantiferon pozitív...
Tisztelt doktornő! 2019-Ben igazolt, nem fertőző tbc-s beteg voltam. Pár hónapnyi gyógyszeres kezelést követően gyógyultnak nyilvanítottak, közben. 1.típusu...
Nyelőcső és hát fájdalom
Jonapot . Kb 5 eve lassan elkezdodott egy nyelési fájdalom. 3 szor voltam endoszkopon. nem reg ct-en es MR -in. sehol semmi komolyat nem lattak. azt hittem...
Szívprobléma
Tisztelt Belgyógyász doktor úr! 32 éves férfi vagyok. 6-12 havonta járok kardiológiai kivizsgálásra, ahol eddig ekg, terheléses EKG, szív Uh rendben volt....
Szívinfarktus, puffadás?
Tisztelt Doktor Úr! Egészséges 35 éves férfi vagyok. Sajnos merevedési zavarok miatt Tadalafil 5 mg ot kell szednem. (Urológus irta fel). Nagyon tartok a...
Mellkasi fájdalom
Tisztel Doktornő! Kb 3 hónapja jelentkezett először a fájdalom a mellkasomban. Kissé balra orientálódik a szívem környékére. Nem köthető sem napszakhoz, sem...
MR vizsgálat ?
Kedves Laki Doktor Úr! A segítségét szeretném kérni. A tél folyamán felvetődött egy vékonybél Crohn betegség lehetősége, amit márciusi szövettani eredmény...