• A nárcisztikus személyiségzavar

        Szerző:
        WEBBeteg

        A nárcisztikus személyiségzavar létező rendellenesség, amely a beteg önmaga iránt érzett erőteljes szégyen- és elégedetlenségérzetéből táplálkozik - olvasható a Medbroadcast internetes portálon.

        Annak érdekében, hogy a betegek megbirkózzanak szégyenérzetükkel, védekezésként saját érzéseik másokra való kivetítését, az ellentámadást, mások okolását használják, illetve mindent elkövetnek, hogy bebizonyítsák maguknak különleges mivoltukat.

        A nárcisztikus embereket általában kora gyermekkorukban éri a sérülés, mely az egészséges énkép kialakulását gátolja. Valószínűleg azt éreztették velük, bármit is tesznek, nem elég jók, alkalmatlanok.

        A nárcisztikus düh

        Ezek a korai tapasztalatok okozzák a "nárcisztikus szégyenérzet" kialakulását mely a "nárcisztikus düh" kiváltója, valahányszor úgy érzik, hogy nem tisztelik őket eléggé, vagy valaki viselkedése rossz fényt vet rájuk, s ezzel felszakítja a régi sebeket.

        Hirdetések

        Bárminemű kritikára, tiszteletlenségre túlérzékenyen, időnként dühkitöréssel reagálnak. Leginkább azok lesznek ezeknek a kitöréseknek a szenvedő alanyai, akik a legközelebb állnak hozzájuk, együtt élnek velük, hiszen a nárcisztikus személy mindenkitől, de leginkább tőlük várja el mindazt a szeretetet, melyet gyerekkorában nem kapott meg. Házastársukkal, gyermekeikkel elhitetik, hogy nem elég jók, értéktelenek, így vetítve a körülöttük lévőkre saját érzéseiket.

        Szokatlanul önzőek

          Narcissus


        Történelmi érdekesség, hogy a nárcisztikus szó a görög mitológiából származik. Narcissus egy önmaga szépségébe szerelmes ifjú volt, aki órákat töltött a folyónál saját tükörképének csodálatával. Önteltsége annyira felbosszantotta az isteneket, hogy mérgükben virággá, nárcisszá változtatták.

        Másik fontos jellemvonásuk, hogy szörnyen arrogánsak, önelégültek és látszatra nagyon magabiztosak. Ez mind a védekező mechanizmusuk része. Magukat különlegesnek tekintik, és úgy érzik csak más hasonlóan tehetséges emberek képesek megérteni őket, vagy kapcsolatot kialakítani velük. Folyamatosan úgy érzik, hogy nem kapják meg az őket megillető figyelmet és tiszteletet, mindezt pedig azzal magyarázzák, hogy a többiek túl buták és tudatlanok ahhoz, hogy őket elismerjék.

        Sokszor irigyek másokra, akikről azt hiszik, többet kaptak az élettől, noha szerintük ők sokkal inkább megérdemelnék. Gyakran fantáziálnak sikerről, hírnévről, ismertségről, mivel szükségük van arra, hogy így töltsék ki a lelkükben keletkezett érzelmi űrt, vagy tereljék el az elégedetlenségérzetükről a gondolataikat.

        A nárcisztikus emberek szokatlanul önzőek. Bármi, ami érdekes számukra, elsősorban róluk szól. Egyszerűen nincs elég energiájuk ahhoz, hogy mások igényeit vagy érzéseit figyelembe vegyék, mivel az ő igényeik sincsenek kielégítve. Nem meglepő ezek után, hogy túlságosan is el vannak foglalva azzal, hogy megszerezzék saját lelki szükségleteiket, s nem a másokéra figyelnek. Gondoljuk csak végig: képtelenek bármit is adni, amit ők maguk sosem kaptak meg.

        A másik ember csak addig fontos a számukra, amíg az pozitív hatással van rájuk. Ez lehet akár úgy, hogy valamilyen pozíciót köszönhetnek neki, vagy csak egyszerűen csodálja a nárcisztikus beteget. A lényeg, hogy ismételten csak róluk szóljon a történet.

        Csak védekezés - értsük meg őket

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt


        Természetesen a nárcizmusnak is különféle fokozatai vannak, és nem mindegyik mutatja az összes jellemvonást. A nárcisztikus betegek védelmében, illetve annak érdekében, hogy terápián együtt lehessen dolgozni velük, sosem szabad elfelejtenünk, hogy a viselkedésük az alacsony önbecsülés és a túlzott önmegvetés eredménye. Nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy mindez a védekező mechanizmusuknak köszönhetően gyakran rejtve marad, és hosszú időbe telik, míg olyan terápiás légkört sikerül kialakítani, ahol eléggé biztonságban érzik magukat ahhoz, hogy igazán megnyíljanak.

        Mindez elég nehézséget okoz magának a terapeutának is, ám együtt élni velük még ennél is sokkal nehezebb. Egy kapcsolat ugyanis csak akkor tud igazán működni, ha a partnerek kölcsönösen elvárhatnak egymástól bizonyos dolgokat és mindkét fél igényei egyformán ki vannak elégítve. Sajnos azonban a nárcisztikus személyiség képtelen állhatatosan szeretetet adni.

        (WEBBeteg - Cs.K. fordító, lektorálta: Dr. Jóna Angelika, gyermekorvos)
        Legutóbb frissült:
      • PharmaPlaza - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA
      • Legfrissebb cikkek
      • Önök ajánlották
      • Kiemelt hírek

        Petefészek daganatok - Petefészekrák

        Mi okozhat petefészekrákot? Mik a kockázati tényezők? Hogyan lehet felismerni?

        Mi okozhat májgyulladást?

        Melyek a májgyulladás tünetei? Hogyan diagnosztizálható a betegség?

        Hogyan fertőz a calicivírus?

        Milyen tüneteket okoz a calicivírus-fertőzés? Hogyan kezelhető, és mit tehetünk a megelőzés érdekében?

        Mennyit és mit igyunk?

        Nézze meg videó-összeállításunkat, válaszoljon helyesen a kvízkérdésekre és nyerjen!

      •  





        Hozzászólások (27)
        Írta: Lajos
        2015-07-29 20:06
        Sziasztok! Én is a kilépést javaslom, ha van rá lehetőség. Ha nincs, akkor lehetőleg kikerülni a belső köreiből egy elfogadható, érzelmileg kevésbé terhes távolságra. A beszélgetéseket érdemes teljesen érzelemmentesre és a lehetséges minimumra szorítani (talán heti 1-2 mondatra). Kérni pedig csak a végső esetben szabad tőle bármit, mert akkor érzi magát igazán nyeregben. Ha ő kér tőletek valamit (ami szerinte természetes, hogy megcsináljátok), akkor mielőtt válaszoltok, nagy levegőt venni, és átgondolni, hogy kell e a nyakatokba még ez a feladat is, aztán nemet vagy igent mondani. Köszönet egyikben sem lesz, maximum még több ugráltatás. Ha nem tudtok nemet mondani, akkor könnyű bekerülni a szolga szerepbe. Nekem még gyerekkoromból van egy félelem érzet, összerezzenés, ami ilyenkor végigfut rajtam, amikor kér (követel) valamit, de megtanultam ezt figyelmen kívül hagyni és nemet mondani. Elég erős akarat kell, hogy nemet tudjon mondani valaki, de megéri dolgozni rajta, ha függetlenedni akartok. Bármit is tesztek, ne akarjatok megfelelni neki! Nem tudtok. Sajnos egy idő után ez beég, és zsigerből jön, azért az embernek maga ellen is küzdenie kell. Nem reménytelen, de fáradságos, annyi szent. Anyám is átment ugyanezen, azt hiszem talán ő találta meg előbb az ellenszerét a hallgatással, én pedig csak rá pár évre jártam végig ugyanezt az utat. Van még egy testvérem, ő inkább elköltözött, ami ugye a másik (jobb) megoldás. Hát kitartást, ha valaki közületek éppen egy nárcisztikussal küzd!Valamennyit én is átvettem ezekből a viselkedésmintákból (tökéletességre törekszem és másoktól is azt várom el). Eleinte mindig magamban kerestem a hibát, ha valami nem úgy jött össze kapcsolat építés terén, aztán egy idő után rájöttem, hogy nem mindig bennem van a hiba, és tudat alatt építem le az önbizalmamat. Mostanra már inkább úgy látom a dolgokat, hogy inkább azokkal van a gond, akik meg akarnak alázni a saját lelki nyomoruk miatt, és nem velem. Pár tucat ilyenbe belefutottam már (vagy inkább bevonzottam őket). Szóval volt min megtanulni. Sajnos ezeket az eseményeket képtelen vagyok elfelejteni, belém égtek, és évtizedek után is eszembe jutnak, emésztenek. Érzelmileg megvédeni nehezen tudom magam, nincsenek meg az eszközeim hozzá, sérülékeny vagyok, és hajlamos vagyok mindent túlreagálni. Egyesek szerint arrogáns meg egoista lettem, de nem zavar, ha így meg tudom védeni magam tőlük. A kapcsolatépítés semmilyen téren nem jön össze, barátokat nem tudok igazán közel engedni, zárkózott vagyok. Értelemszerűen a párkapcsolatok sem jönnek össze, és belefáradtam már abba is, hogy megpróbáljak beilleszkedni valahova, mert egy idő után kihullok. Egyszerűen nem tudom, hogy hosszú távon hogyan lehet fenntartani kapcsolatokat, erre sincsenek meg az eszközeim. Nem kell sok idő, és kifogyok a beszédtémából, vagy megunom a másik szórakoztatását. Onnantól meg erőltetettnek tűnik az egész. Magányos vagyok és kevés esélyét látom, hogy ez megváltozzon. Hát ez így elég keserű, de ez van. Nem mondom, hogy minden a rossz gyerekkorom miatt, vagy az apám miatt van, valszeg ketten, vagy még többen hoztuk össze ezt a földi poklot. Még szerencse, hogy 100 év alatt lepereg egy élet, ezért nem kell agyalnom az öngyilkosságon, elég kivárnom a halált. Türelmes vagyok. Legyen ez tanulság azoknak, akik egy nárcisztikus személlyel akarnak családot alapítani...

        Írta: énisbelefutottam
        2015-05-31 23:03
        Sziasztok! Igen, kilépni minél előbb, ezt az is tudja, aki ki akar lépni, de amikor szeretsz és függő-kapcsolatban vagy, akkor olyan lehetetlennek tűnik. Annyira függővé tudnak tenni. Körülötted már mindenki látja, mindenki mondja, de nem... egyszerűen meg kell várnod míg teljesen a földbe tipor. És még talán utána is hajlamos vagy benne meglátni a jót, mert amikor "jó" akkor nagyon jó tud lenni. Én sokáig gondolkodtam azon, hogy mi a baja a srácnak, akinek sikerült érzelmileg teljesen szétszednie. És igen, ő rá is szinte szóról szóra illik, az itt leírtak, főleg a kommentekben találtam rengeteg hasonló dolgot. Nekem két év után sikerült őt az életemből "száműznöm", de a mai napig gondolok rá és azt hiszem, hogy ha találkoznák vele újra képes lenne manipulálni, azt hiszem mivel tényleg nem lehet őket megváltoztatni az egyetlen megoldás a teljes kapcsolatmegszakítás. Én ahányszor esélyt adtam, utána mindig sírás-rívás lett a vége, persze csak a részemről. Nagyon szomorúan olvastam itt egyes kommenteket, hogy hányan élnek át hasonlót. Kívánom nekik, hogy sikerüljön felépíteni újra az életüket az illető nélkül és találják meg azt az embert aki építi és nem rombolja őket, akik vissza is adnak, nem csak elvárnak...

        Írta: egy_valószínűleg_társfüggő_lány
        2015-05-22 20:28
        Sziasztok! Jó rég írtam ide utoljára, azonban azóta rengeteg minden megváltozott. Kezdeném azzal, hogy véget vetettem az elnyomó "kapcsolatnak", betelt a pohár teljesen. Fájt, és még mindig fáj, pedig már 3 hete külön vagyok. A legnehezebb része az, hogy újra meg kell találnom önmagam, így 5 év önbizalomeltipró párkapcsolat után. Büszke vagyok magamra (családom és közeli barátaim is, akiket utólag beavattam volt párkapcsolatom legsötétebb részleteibe is), hogy erős tudtam lenni, nemet tudtam mondani mindenféle kérésnek, hogy kezdjük újra, megváltozik, csak én maradtam neki. Ahogy John is írta, kutyából nem lesz szalonna, ez lebegett a szemem előtt. Ha 5 év alatt nem változott meg miattam (pedig nem egyszer kértem rá), akkor most mégis mi a fenéért tenné? Szóval azóta élem az életem nélküle, próbálom felépíteni önmagam újra, hogy ne egy önbizalom hiányos nő legyek. Most már én is csak tanácsolni tudom, hogy ha nagyon szenvedtek/rengeteg megaláztatást kaptok, hagyjátok ott a francba!!

        Lapozzon a hozzászólások között!