• Ócsai Gabriella: Sherlock Holmes vagyok a Kenézyben

        Szerző:
        WEBBeteg

        Negyven év szolgálati idővel hivatalosan jövőre megy nyugdíjba Ócsai Gabriella, a Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Infektológiai Intézet intézetvezető főnővére, aki mint mesélte: az infektológián kívül az infekciókontroll a legnagyobb terület, amelyet felügyel.

        Békésben született, aztán a gimnáziumi éveit már Székesfehérváron és Hajdúböszörményben töltötte. Nem éppen a szomszédban található.

        Békéscsabán kezdtem el az általános iskolát. Édesapám lelkész volt, áthelyezték Székesfehérvárra, most volt 50 éve. Én ott fejeztem be az általános iskolai tanulmányaimat, majd egy évet ott jártam gimnáziumba. Onnan Hajdúböszörménybe költöztünk, szintén édesapám hivatása miatt. A Bocskai István Gimnáziumban érettségiztem.

        Hirdetések

        Egyenes út vezetett az egészségügy irányába?

        A gimnáziumban részt vettünk a Magyar Vöröskereszt szervezésében az Országos Elsősegélynyújtó Versenyen, az utolsó évben mint felkészítő diák segítettem a csapatot. Országos első helyezettek lettünk. A szervezők azt sejtették, én vagyok a tanáruk. Az akkori Vöröskereszt Hajdú-Bihar megyei szervezetének elnöke, aki egyben a kórház igazgatója is volt, megkérdezte, hogy hol dolgozom. Én azt feleltem, még sehol, mert tanuló vagyok, de szeretnék az egészségügyben elhelyezkedni. Ez 1979-ben volt, jövőre lesz 40 éve.

        Kezdetben segédápoló voltam, majd egy hónap elteltével beiskoláztak. Elvégeztem az általános ápolóképzőt, később a felnőtt szakápolói képzést. Akkoriban csak az mehetett egészségügyi főiskolára, aki rendelkezett ötéves szakmai gyakorlattal, és a kórház vezetése jóváhagyta, hogy tanuljon. Így kerültem Budapestre, az intézetvezető képző szakra, ami ma már nem létezik. Munka mellett tanultam. Tíz év múlva Nyíregyházán szereztem végzettséget a nozokomiális fertőzések (kórházi fertőzések) megelőzése és felügyelete témakörben, majd egészségügyi jogi szakoklevelet szereztem a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán.

        Utóbbit miért tartotta fontosnak?

        Úgy gondolom egy intézetvezető tudjon jogszabályt értelmezni, legyen képes a sorok között is olvasni. A mindennapi munkámban nagyon hasznos, ugyanis amennyiben minden dokumentálva van a betegekkel, azok kezelésével, illetve ápolásukkal kapcsolatban, minden nyilatkozatot aláírt a beteg, akkor az előírások betartásával elkerülhetőek az etikai és jogi vétségek.

        Annak idején tanultak egészségügyi jogot az iskolában?

        Akkoriban nem, most már igen, és az egyetemi általános orvosképzésben is vannak ilyen tárgyak. Fontos, hogy rálátása legyen az egészségügyben dolgozóknak, hogy kinek, mihez van joga, és kinek mi a kötelessége.

        Napi szinten vezetünk ápolási feljegyzést a betegek állapotáról, sőt, még az is belekerül, hogy ki látogatta, milyen volt a közérzete előtte, majd utána. Odafigyelek arra, hogy precíz, pontos dokumentálás történjen kollégáim részéről, amely mindenre kiterjed.

        Visszatérve a főnővéri kinevezésére: tapasztalható, hogy úgy lehet valaki főnővér, hogy nyugdíjba megy az elődje. Ez egy megtiszteltető felkérés, amit nem illik elutasítani?

        Harmadéves voltam a főiskolán, amikor behívtak az igazgatóságra, és megkérdezték, hogy vállalnám-e. 1986-ban neveztek ki főnővérnek. Igen, megtiszteltetés volt.

        Dr. Dalmi Lajos osztályvezetésével 2000-ben átköltöztünk az akkor épült Bartók úti, 50 ágyas infektológiára. 2006-ban az infekciókontroll (kórházi fertőzések) átkerült hozzánk, az intézetbe.

        Önmagukban is hatalmas területek...

        Ennél jóval több is tartozott hozzánk... Például a Jerikó utcai allergológia, az összes gyermek szakrendelés, valamint a Bajcsy-Zsilinszky utcai Bőr- és Nemibeteg Gondozó. Működött sebkezelési centrum, ahol a krónikus sebeket kezeltük, itt asszisztensi feladatokat láttam el a saját munkám mellett. A fertőzőbeteg ellátáson belül speciális területek is működnek itt: a fertőző májbetegek megyei hepatológiai központja, a megyei védőoltási tanácsadás, nemzetközi oltási szakambulancia, 2014-től pedig országos HIV Decentrum vagyunk.

        A legnagyobb terület az infekciókontroll (kórházi fertőzések megelőzése és felügyelete), amely az egész kórházra kiterjed, sőt, a kollégáink külső területekre is járnak ellenőrizni. A takarítástól, a textilkezelésen át az élelmezésig számos terület, valamint a betegszállítás higiéniája is hozzánk tartozik.

        Sherlock Holmes vagyok az egész intézményben, ugyanis, ha felmerül egy járvány lehetősége, ki kell derítenünk, van-e összefüggés az esetek között, honnan indult, és ha szükséges, be kell lépni a kritikus pontokba, javítani kell az állapotokon, el kell különíteni az érintett betegeket, fertőtlenítést kell elrendelnünk.

        Van olyan eset, amit nem tudunk kivédeni a meglévő megelőző intézkedések ellenére sem, ilyenkor a legfontosabb cél, hogy megakadályozzuk a fertőzés, a járvány továbbterjedését.

        Kritikusabban szemléli a hétköznapi életben is az eseteket, legyen szó bevásárlásról vagy egy sétáról?

        Azt tapasztalom, hogy betegen viszik a gyermekeket az óvodába és az iskolába, indokolatlanul antibiotikumot alkalmaznak a szülők. Problémát okoz a mindennapi életben az antibiotikumok hatásának ellenálló multirezisztens baktériumok elterjedése. A fertőzések megelőzésében kulcsszerepe van a kézfertőtlenítési, kézmosási gyakorlatnak, nem csupán az intézményekben, hanem otthon is.

        Csak néhány példa... Nem gondolunk arra, hogy az áruházakban a bevásárló kocsikat vagy a kosarakat megfogjuk, aztán kézmosás nélkül elmajszolunk egy csokit vagy egy kiflit, vagy hogy a dobozos söröket vagy üdítőket kibontás után, törlés nélkül megisszuk. Ezek apróságok, de nagyon fontosak.

        Jövőre megy nyugdíjba. Meg van már az utód?

        Keressük a megfelelő embert. Sokan bele sem gondolnak, milyen feladatai vannak egy intézetvezető főnővérnek. Én már itt vagyok hajnali 5 órakor, mert amire megérkezik a nappalos műszak, az osztályon fekvő minden betegről tudom a fontosabb információkat.

        Mikor végez?

        Változó, régebben este 5 vagy 6 óráig is bent maradtam, most már korábban elmegyek, de otthon sem tudom letenni a munkát, az adminisztrációs feladatokat nyugodtan szeretem elvégezni.

        Az intézetben 56 kolléga tartozik hozzám, rengeteg ember. Annak idején a tanítókhoz hasonlóan családlátogatásokon vettem részt, hogy közelebbről megismerjem a kollégáim szociális hátterét, kikkel, milyen körülmények között élnek. Nem avatkoztam be az életükbe, hiszen ehhez nincs jogom, de érdekelt, vannak-e problémái, ha bent vannak, miért vibrál a levegő körülöttük. Amennyiben megoldható volt, más beosztást kapott az adott kolléga, vagy nem kellett bejönnie hétvégére. Lehet, már az is segített neki.

        Egy intézetvezető főnővér mikor mehet el szabadságra?

        A pünkösdi hosszú hétvégén is pihentem, meglátogattam a szüleimet Budapesten. A kertészkedés, a kutyámmal, a macskámmal való időtöltés maximálisan kikapcsol.

        Annak idején kirándulásokat szerveztünk a kollégákkal, hogy jobban megismerjük egymást, a családokat, erősítsük a közösségi létet.

        Oktat is
        Két éve oktató intézményként is funkcionál az intézet, így orvostanhallgatókat, rezidenseket, szakorvosjelölteket, illetve szakdolgozókat fogadnak, és aminek nagyon örül Ócsai Gabriella, hogy egyre többen választják gyakorlati helyül az infektológiát. Itt minden nap feladatok vannak, betegekkel foglalkoznak. Van olyan szakorvos, aki annak idején hozzánk járt orvostanhallgatóként ápolási gyakorlaton, majd itt volt rezidens - meséli a főnővér.

        A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) által akkreditált ún. STOP a nyomási fekélynek! elnevezésű továbbképzés oktatója is. Járjuk az országot, különböző klinikákon, kórházakban tartunk képzést szakdolgozóknak. Sok mindent látok, van összehasonlítási alapom, milyen állapotok uralkodnak az intézetben. Az első utam mindig a mellékhelyiségbe vezet, ami sok mindent elárul egy intézetről - mondja.

        Hiába tesznek ki mindenhová toalettpapírokat, kéztörlőket, ha még a csaptelepeket is leszerelik és elviszik. Szeretnék kifejleszteni egy olyan WC-papírtartót, amit nem lehet ellopni. Szemléletváltásra van szükség az orvosok, szakdolgozók és a betegek részéről, ami nem pénz kérdés - hangsúlyozza Ócsai Gabriella.

        WEBBeteg Forrás: WEBBeteg
        T.A., újságíró

        Kép forrása: Magánarchívum

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Gabonaallergia

        Dr. Szigeti Nóra

        A tünetek kiváltásáért felelős gabonát kell kiiktatni az étrendből.

        Operációra várva

        Cs. K. fordító

        Hogyan segítsen gyermekének a műtéttől való félelme leküzdésében?

        Az ápolók ott vannak életünk kezdetén...

        Közel négyezer ápoló hiányzik az egészségügyi intézményekből, a teljes létszám mintegy 100 ezer fő. Fontos az ápolók munkájának...

        Ápolók kézhigiénés compliance-nek...

        A cikk Bétéri Csabáné Ápolók kézhigiénés compliance-nek vizsgálata című pályaművének rövidített változata, amely a Kecskeméten...

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA
      • Hirdetések
      • Partnereink hírei
        Tekintse meg infografikánkat, és tudjon meg többet az ajakherpeszről!
      • Orvos válaszol
      • Infografika és videó
      • Hirdetések
      • Szavazás

        Korábbi szavazások