"Fáj a derekam!" - minden magyar elmondja ezt a mondatot életében legalább egyszer, de inkább többször. Egy kisebb szúró vagy húzódó fájdalom, azonban teljesen normális és hamar elmúlik.
Összeszedtünk néhány téves beidegződést a gerinctáji fájdalmakról, amelyben nem kell hinnie:
Cikkünk a hirdetés után folytatódik
Butaság. Az esetek 95 százalékában a fájdalmat a gyenge hátizomzat, megrövidült, rugalmatlan szalagok, vagy a csigolyák közötti ízületek problémái okozzák. Ez ellen helyes mozgással védekezhetünk, melyek segítségével a hát mélyizomzata stabilizálható, és így a fájdalom megelőzhető. A megfelelő szakember által végzett rendszeres masszázs is hatékony. Tipp: aki fitten akarja tartani porckorongjait, az végezzen nyújtó és lazító mozdulatokat.
Mítosz. Azok a székek, melyeknek idomulnak hátunkhoz, passzívvá teszik annak izomzatát. A hátnak azonban ülés közben is mozgásban kell maradnia, tehát változtassa gyakrabban ülőpozícióját. Ugyanis nem az ülés az, ami a hátra rossz hatással van, hanem az, hogy közben keveset mozog. Tipp: Napi 10 perc gimnasztika vagy egy félórás séta, segít egészségesen tartani a hátat.
Nem teljesen igaz. Németországban, például a hátfájások 60 százaléka 14 és 29 éves kor között jelenik meg. Ennek legfőbb oka a rossz tartás, mozgáshiány, a munkahelyen és szabadidőben is túl sok ülés.
Helytelen. Ezzel csak tovább gyengül a hát izomzata és nő az ízületi károsodás veszélye. Jobb, ha visszatérünk a hétköznapokhoz. A hátfájdalmak 80 százaléka azért alakul ki, mert a hátat nem terhelik, és nem azért, mert túlterhelik.
|
Nem. A túl kemény fekhely, deréktájon a gerinc homorodásához és az izomzat túlzott feszüléséhez vezethet. A következmények: állandó fájdalom, ami miatt rosszul alhat. A túl puha matracok sem ajánlottak, mivel nem támasztják alá kellő mértékben a gerincet. A leginkább bevált a közepesen keménységű matrac. Ezek alátámasztják az érzékeny derekat és ritkábban alakulnak ki görcsök. Matracvásárlás esetén érdemes kipróbálni azokat, mielőtt megvásároljuk.
Legtöbbször nem szükséges. A fájó hát éppúgy hozzátartozik az élethez, mint a nátha. Kímélje egy kicsit, de nem kell túldramatizálni. Inkább tanuljon a fájdalomból és aktívabb lesz.
(WEBBeteg, forrás: bild.de)
Egészség? Betegség?
Nézze meg a WEBBetegen!
Robottechnika Svédországból, a legprecízebb fogpótlásért: Procera szkenner. (x)
Az orvosi mezoterápia helyreállítja bőrünk feszességét és segít a sejtmegújító anyagokat...
Dr. Csuth Ágnes
Orvos tanácsadó
Regisztráljon és kérdezzen!
Regisztráció Kérdés feltevés Válaszaim megtekintése Összes orvos válaszol kérdésGyakori kérdések Mozgásszervi megbetegedések témában:
Csípő protézis Lábikra görcs Fájnak a térdeim