• Májrák: a betegség és tünetei

        Anatómiai helyzete miatt más szervek daganatai gyakran okoznak áttétet: sok esetben a májban található áttét okoz először tüneteket, ami a beteget orvoshoz viszi, majd a részletes kivizsgálás során derül fény az elsődleges daganatra.

         A máj szerepe


        A máj az egyik legnagyobb hasi szervünk, amely kiemelkedően fontos szerepet tölt be az emésztési folyamatban. A máj termeli az epét, amely a táplálkozással bekerült zsírokat az emésztőenzimek számára lebontható állapotban tartja. A májnak központi szerepe van a méregtelenítésben, a szervezet számára fölösleges vagy káros anyagok vérből történő kiválasztásában, lebontásában, ezen kívül az emberi test számára nélkülözhetetlen fehérjéket is előállít.

        A máj sejtjeiből elsődlegesen kiinduló daganatot hepatocelluláris carcinómának, májráknak nevezzük. Az elsődleges májrák gyakoriságban férfiakban az 5., nőkben a 7. helyen áll a rosszindulatú daganatok között, a daganatos halálozás tekintetében azonban a 3. helyet foglalja el. Előfordulási gyakoriságában azonban lényeges földrajzi, etnikai és életkori különbségek észlelhetőek.  Európában a többi daganatos betegséghez viszonyítva ritka az előfordulása, öt eset jut évente 100 000 lakosra. A férfiak háromszor gyakrabban betegszenek meg, mint a nők, a betegség előfordulása 50 éves kor felett halmozódik. A világ más tájain - elsősorban Afrikában és Ázsiában - a betegség jóval gyakoribb.

        A májrák legfontosabb kockázati tényezője a májzsugor (cirrhosis), az esetek 80 százalékában ennek talaján alakul ki a tumor. A májzsugor oka lehet a hosszú ideig tartó, túlzott mértékű alkoholfogyasztás (a krónikus alkoholisták 15 százalékánál alakul ki cirrhosis); a vírusos májgyulladás idült formája (hepatitis B, C, D vírusok esetén); ritkábban egyes anyagcsere-betegségek illetve hosszan tartó gyógyszer- és méreghatások.

        Magyarországon az alkohol indukálta májzsugor és az ennek következtében kialakuló májrák a leggyakoribb. Sajnos az alkoholizmus nálunk népegészségügyi problémát jelent: egyes felmérések szerint a lakosság 10 százaléka alkoholfüggőnek tekinthető.

        Hirdetések

        A hepatitis B és hepatitis C vírus a májzsugor előidézésén kívül egyéb mechanizmusokkal is hajlamosít a májrák kialakulására. A kockázat azoknál a személyeknél a legnagyobb, akik újszülött korukban (vagy a méhlepényen keresztül) Hepatitis B vírussal fertőződtek meg.

        Az Aspergillus flavus nevű penészgombával való tartós érintkezés, a gomba szervezetbe való tartós bejutása szintén a betegségre hajlamosít. Hazánkban szerencsére nem nagyon találkozni ezzel a kórokkal, mivel a gomba elsősorban nedves éghajlaton található meg, ahol különféle gabonákkal kerül az emberek szervezetébe és fejti ki rákkeltő hatását.

        Az elsődleges májrák kialakulása ezen kívül összefüggésbe hozható különböző metabolikus betegségekkel, elsősorban a diabetessel és néhány genetikai tényező szerepe is ismert. Az elsődleges májrák gyakoribbá válása a fejlett országokban felmérések adatai alapján elsősorban a túlsúllyal, kövérséggel függ össze.

        Milyen tünetekkel jár a májrák?

        A tünetek, ha egyáltalán vannak, nem jellegzetesek. A beteg egyéb okkal nem magyarázható a fogyást tapasztalhat, felléphet érzékenység a has jobb felső régiójában, a jobb bordaív alatt.

        Máj
        Képünk illusztráció

        Mivel a májrák leggyakrabban májzsugor és hepatitis fertőzés következtében alakul ki, az ezen betegségek által okozott panaszok a vezető tünetek. A májbetegségek legjellegzetesebb tünete a levertség, az erőtlenség, a gyomortáji bizonytalan panaszok, esetleg hányinger, émelygés léphet fel.

        A bőrön jellegzetes elváltozások láthatók: csillag alakú pirosas területek a mellkas bőrén, a tenyerek és talpak feltűnő rózsaszínes árnyalata, a bőr elvékonyodása, a körmök elfehéredése. Észlelhető lehet sárgaság, időnként viszketésről számol be a beteg.

        Hormonális eltérésekre utaló jelek is mutatkozhatnak: férfiaknál eltűnik a férfias eloszlású testszőrzet, szexuális zavarok lépnek fel. Nőknél a menstruációs ciklus felborulása, esetleg a vérzés elmaradása utalhat a májbetegségre.

        A máj rosszindulatú daganata gyorsan nő és hamar terjed a közeli nagy vénákba és a májkapu nagy vénájába.

        Az alkohol indukálta májzsugor kialakulásának stádiumai: tiszta zsírmáj, májgyulladás, májzsugor Forrás: www.gi.org
        Az alkohol indukálta májzsugor kialakulásának stádiumai

        A májrák kivizsgálása

         Megelőzés


        Legfontosabb a nagy mennyiségű alkohol fogyasztásának elhagyása, ha szükséges orvosi segítség bevonásával.
        A hepatitis B és C vírus testnedvek közvetítésével terjed (cseppfertőzéssel nem), így a megfelelően megválasztott védekezési eszköz használatával és a higiénés szabályok betartásával a megfertőződés elkerülhető. A vérkészítményeket Magyarországon már régóta vizsgálják, így az ezekkel való fertőződés veszélye napjainkra jelentősen csökkent.
        A hepatitis B vírus ellen védőoltás létezik, mely a fokozott kockázatnak kitett csoportok számára (pl. egészségügyi dolgozók) kötelező. A terhesgondozás folyamán rutinszerűen szűrik a vírust, a fertőzött anyák újszülöttjei védőoltást kapnak.

        Sok esetben már a beteggel való beszélgetés folyamán felmerül az orvosban a kór lehetősége. A fizikális vizsgálat során az orvos a máj tapintásából már tud következtetéseket levonni, illetve észleli a májbetegség fent említett jellegzetes tüneteit.

        A vérvétel a máj működésével kapcsolatban fontos információkkal szolgál. A májrák diagnózisában segítséget jelenthet az úgynevezett alfa-fetoprotein (AFP) szint meghatározása, amely a májrákos esetek 90 százalékánál emelkedett. Mivel azonban az emelkedést egyéb betegségek is okozhatják, nem specifikus jel, így önmagában nem jelent májdaganatot.

        Alapvető vizsgálat az ultrahang vizsgálat (UH) és a computertomographiás vizsgálat (CT). Ezek alapján a gyanús elváltozásokból ún. tűbiopsziás módszerrel szövettani minta nyerhető (egy hosszú tű segítségével UH-os ellenőrzés mellett). Amennyiben a vizsgálatok igazolják a tumor jelenlétét, további CT vizsgálatokkal, vagy kombinált képalkotó módszerrel (PET-CT), valamint különböző érfestéses technikákkal határozható meg a daganat pontos kiterjedése és az egyéb szervek érintettsége.

        Kezelési lehetőségek

        A terápia alapja a daganat műtéti eltávolítása (rezekció). Az eltávolított májrészlet nagysága a daganat kiterjedésétől függ.

        A műtét nem minden esetben kivitelezhető: ha mindkét lebeny érintett vagy a daganat az erekbe tör, esetleg a távolabbi terjedés jelei is felfedezhetők, a tumor nem operálható. Ilyen esetekben meg lehet kísérelni a daganatos májrész tápláló artériájának a lekötését vagy egyéb módszerrel való elzárását.

        Palliatív kezelésként kemoterápia vagy radioterápia jöhet szóba.

        (WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, Lektorálta: Dr. Balázs Anna, onkomplex.hu)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      •  
      • Cikkajánló

        HCV terápiák

        A hepatitis C lappangó, halálos kór, amely ma már 100 százalékosan gyógyítható.

        Gyermektervezés

        Vajon mennyire befolyásolják a termékenységet az egyes ételek?

        Görögdinnye gyomor

        A gyomor-bélrendszerből származó vérzések nem gyakori oka a görögdinnye gyomor. Elnevezését a gyomortükrözés alkalmával látott...

        Alkoholos májbetegség: zsírmáj és májzsugor

        Az alkoholos májbetegség a túlzott mértékű alkoholfogyasztás következtében kialakuló szöveti károsodást jelent. Férfiaknál 40 g/nap...

        A máj rosszindulatú daganatairól

        Ha májrákról beszélünk, akkor alapvetően el kell különítenünk a máj elsődleges daganatait, melyek a máj saját szöveteiből indulnak ki...

        A májrák típusai és gyógyítása

        A májrák világszerte a daganatos elhalálozás egyik fő oka. Alapvetően két típusra osztható a primer és a szekunder altípusokra. A...

        Túlsúlyosság: veszély a májra!

        Tudományosan bizonyított, hogy a túlsúlyosság többek között daganatos megbetegedések kialakulásához is hozzájárulhat.

        Hepatitis B

        A hepatitis B a világ egyik legelterjedtebb fertőző megbetegedése: a világ népességének mintegy 20-30 százalékában kimutatható, hogy...

        Májkárosodás - Hogyan lehet megítélni a súlyosság

        A máj károsodása alatt a májsejtek pusztulását, működésének csökkenését értjük. Szerencsére a jó regenerációs kapacitás miatt, ha...

        Kivizsgálási módszerek a tüdőgyógyászatban III. –

        A tüdőrák az esetek többségében tünetszegény, a korai stádiumban a betegek többségének nincsenek markáns tünetei. A kórtörténet...

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.