50 GFR-EPI eredmény mi a teendő
Tisztelt Édesapámnak márciusban eltávolították az egyik veséjét tumor miatt, és a legutóbbi GFR-EPI eredménye 50-es eredményt mutatott. Elmondása szerint a háziorvos további kezelést nem javasolt számára. Annak tudatában viszont, hogy ő sosem osztotta meg az egészségügyi problémáit, kétségeim merültek fel az eredménnyel és annak kezelésével kapcsolatban. A kérdésem, hogy az egyik vese eltávolítását követően ez "normális" és nem tartós érték a műtét következtében, mely később javulni fog? Esetleg az állításával ellentétben kezelésre szorul, hiszen mérsékelt vesefunkciócsökkenés van? Válaszát előre is köszönöm!
Dr. Keszthelyi Zsuzsanna válasza Vese témában
Kedves Uram! Átnéztem édes apja laborjait. Általában Azt egyik vese eltávolítását követően, a másik vese átveszi mindkét vese mûködését. Jelenleg a GFR érték alacsony, amit ellenőriztetni kell. Sajnos, a keratinin is emelkedett, ami szintén a vese mûködését mutatja. Ezekkel az értékekkel nephrológus szakorvoshoz kell fordulni. Ő átnézi a szedett gyógyszerek listáját és kiegészíti, ha kell. Kérem, hogy keressen fel egy szakorvost, hogy időközönként ellenőrizni tudja ezeket az értékeket. Nagyon fontos lenne. Tisztelettel: Dr. Keszthelyi Zsuzsa