Mellfeszülés

Kedves Doktornő/Úr!

Feleségemmel babát szeretnénk, és az utóbbi két hónapban (két hónapja próbálkozunk) a feleségem mellei nem csak a menstruáció előtti héten feszülnek, duzzadnak és keményednek meg, mint eddig bármikor, hanem rögtön a középidő után, vagy még az alatt. A ciklusa is lerövidült, 26-25 nap lett az eddig 28 helyett. Így nehezebb az ovulációt is figyelni, mert úgy tűnik, hogy mire az alkalmas idő eljön, tulajdonképpen el is haladt. Lehet, hogy ez érzelmi eredetű, vagy a terhesvédő vitamin egyik hatása? Utalhat ez a hosszan tartó mellfeszülés bármilyen hormonális problémára, ami akadályozhatja a fogantatást?

Másik kérdésem: ha a cervix váladék állaga megfelelő, van fokozottabb vágy, és az LH szint emelkedik a vizeletben, azt jelenti, hogy van is peteérés, vagy ezek a jellegzetességek akkor is megvannak adott időben, amikor a tüszőrepedés nem történik meg?

Előre is köszönöm a választ!

Üdv: Poeto

Dr. Farkas Ágnes válasza peteérés témában

Kedves Poeto! A peteérést legbiztosabban az UH mutatja ki, de erre csak akkor van szükség, ha a menses rendszertelen (a párjáé még most is teljesen rendben van), vagy felmerül, hogy nincs peteérés egyéb ok miatt. A méhnyak váladék, fokozott vágy nem olyan, mint egy diagnózis, csak egy jellegzetesség. Az LH monitorozása egy jó módszer, nagy valószínűséggel mutatja ki a hormont, amikor peteérés van. Nem írja, hogy mikor kezdik el nézni, de talán 2 nappal hamarabb is kezdhetik, mert írja, hogy úgy tűnik, mintha "elhaladt" volna a megfelelő időpont. Ha a reggeli hőmérőzést is melléteszik, akkor még pontosabb eredményt kapnak majd. Szerintem a mellfeszülés, és a 2 nappal rövidebb ciklus csak pszichés dolog lehet, de biztosan korai lenne bármire gyanakodni, hiszen még csupán 2 hónapja próbálkoznak, nem kell egyből teherbe esni, ez bizony nem így működik. Viszont felmerül bennem egy fontos dolog is. Nem lehet, hogy kicsit "túlfeszítik" a próbálkozásokat? Egy normál ciklussal megáldott hölgy, egészséges házaspár esetében miért kell egyből LH tesztet venni? Sokkal jobb, és szerencsésebb a spontán együttlét, nem alakul ki a görcsös, "ma van a peteérés, együtt kell lenni" érzés. Hiszen egy terhesség, mint korábban is írtam nem egyik hónapról a másikra sikerül az esetek többségében. Azért néhány hónapot kell várni a babára, "rendelésre" csak a lombikprogamban jön össze, de ott sem mindig az első próbálkozások alatt.. Szerintem kicsit túlizgulják a dolgot.:) Próbáljanak kicsit spontánabbak lenni, és inkább egy napot a hétvégéhez csípve menjenek el kirándulni, ha megtehetik, vagy egy-egy szép vacsora, otthon is kellemes hangulatot teremt. Táplálkozzanak a szeretből, és a baba ebből könnyebben megfogan. Próbáljanak néhány cikluson át mindenféle teszt nélkül együtt lenni akkor, amikor úgy kívánják, így is ugyanolyan esély van arra, hogy várt baba megfogan. Sok sikert, írjanak, ha egyéb kérdésük lenne.  Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2009. november 08.

Kérdések és válaszok: Terhesség, gyermekágy

Peteérés?
Tisztelt DR! Lányom 4 évig szedett fogg. tbl-át, amit egy éve abbahagyott! Utána hónapokig nem menstruált, majd gyógyszerrel / Norc./ megjött. Azóta...
Hormonvizsgálatok eredményének...
Tisztelt Nőgyógyász! Szeretném a segítségét kérni a 2 hormonvizsgálati eredményem értékelésében. 25 éves vagyok. Menstruációm elég erős, viszonylag sokáig tart...
Peteérés fogamzásgátló mellett
Tisztelt Doktor úr! Más okból kifolyólag (nem nőgyógyászati okból) voltam egy alhasi ultrahangon, ahol ezt is leírták: "Az uterus helyzete, alakja és...
Peteérés követése
Tisztelt Doktor Úr! Most hagytam abba a fogamzásgátlót (Nuvaring). Elkezdtem hőmérőzni és vettem ovulációs tesztet is. A hőgörbe és a teszt alapján is 18-án...
Peteérés
Tisztelt Doktor Úr! Egy olyan kérdéssel fordulok Önhöz, hogy lehetséges-e az, hogy van peteérés de a tüsző csak rá egy hét múlva reped meg? Egyik hónapban a...
Peteérés hiánya. Ajánlott fogamzásgátló...
Kedves Doktor Úr/Nő! Rendszertelen havi ciklus miatt vérvétel történt nem rég. Az eredmények azt mutatták, hogy nincs peteérésem. Mivel nem szeretnék...