Vetélés

Kedves Doktor Úr! A netet böngészem, próbálok választ találni a kérdésemre, de sajnos nem jártam sikerrel. A 12. hetes ultragangon derült ki, hogy a baba a pocakomban már nincsen. Azt mondták, hogy körülbelül a 8-9. hét magasságában állhatott le a szívműködés. A 8. héten voltam magán orvosnál, Ő ott nézett szivhangot és minden rendben volt, addigra készen volt a laborom is és minden rendben volt, vérkép, vitamin szint minden tökéletes volt, meg is dicsért az eredményeimet látva. Itt megnyugodtunk és boldogan vártuk a 12.hetes uh.-t, ahol sokként ért minket, hogy már nincs szivhang. Utána rögtön visszamentunk a magán orvoshoz, mondom akkor nyugszom meg, ha ő is megnéz. Sajnos ő is ugyanezt mondta, kérdeztük, hogy ez mitől, lehet, de csak találgatott, lehet fertőzés, lehet kromoszóma, ezt már így nehéz megállapítani, ennyi volt a válasza. Megtörtént a műtét, most várjuk a szövettani eredményt. A magán orvos, amikor most megvizsgált, akkor még annyit mondott, hogy rendellenesen vastag volt a köldök zsinor. De nem fejtette ki, hogy ez miért alakulhatott így, vagy hogy ez mit jelenthet. Esetleg Ön tudna erre választ adni? A netet böngészve nem tálaltam rá választ. Előre is köszönöm

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Pétervári László válasza Terhesség témában

A köldökzsinórban két verőér (köldökartériák) és egy visszér (köldökvéna) fut spirálisan, amelyeket rugalmas, vastag, zselés anyag ölel körül, az ún. Wharton-kocsonya, lényegében ez képezi a köldökzsinór anyagát. Ennek fő funkciója az erek összenyomódástól való védelme. A három ér szállítja a tápanyagokat és az oxigént az embrió, ill. magzat számára: a véna oxigéndús, tápanyaggazdag vért visz a magzathoz, az artériák oxigénben és tápanyagban szegény vért juttatnak vissza az anyai eringésbe.

Az erek spirális lefutása miatt hosszuk nagyobb, mint maga a köldökzsinór hossza, így a köldökzsinór húzásakor nem lehet elzárni azokat. A köldökerekben folyó vér tartja a köldökzsinórt feszes állapotban, ezért az ritkán törik vagy csomózódik meg.

A vetélés leggyakoribb okai genetikai rendellenesség a méhlepény rendellenes fejlődése a méh fejlődési, vagy egyéb rendellenességei (sövény a méhüregben, méhnyálkahártya-polip, a méh üregét bedomborító miómák) méhszáj-elégtelenség (ismeretlen okú, vagy előzetes méhszájon végzett műtétet követően is kialakulhat) hormonális rendellenességek (policisztás petefészek szindróma, pajzsmirigybetegségek, cukorbetegség) fertőzések (szexuális úton átvihető betegségek, vírusos, bakteriális fertőzések, állati eredetű fertőzések) túl fiatal, vagy túl idős anyai életkor túl alacsony, vagy túl nagy anyai testsúly belgyógyászati betegségek (magas vérnyomás, autoimmun betegségek, gyulladásos bélbetegségek, vesebetegségek, felszívódási zavarok)

A pontos vetélés okot nehéz megadni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2020. szeptember 05., 08:46; Megválaszolva: 2020. szeptember 06., 16:39
Kérdések és válaszok: Terhesség, gyermekágy
korai terhesség
Tisztelt Doktor úr! Egy hete egy vérvétel alkalmával tudtam meg, hogy van 7,8 U/L hcg a szervezetemben, és 52 nmol/l progeszteron, ekkor voltam a...
Vigamox szemcsepp várandósság alatt
Tisztelt Doktor Nő, tisztelt Doktor Úr! Féloldali kötőhártya-gyulladás következtében Vigamox (5 mg/ml oldatos) szemcsepp alkalmazását írta elő...
Drogok a terhesség legelején
Tisztel Doktor Úr! Ma 2 napja, hogy késik a menstruációm és a tesztem pozitív lett. Ez, ha jól számolom, azt jelenti, hogy nagyjából 2-3 héttel...
Monochloralis ikrek
3császármetszéses szülés után monochloralis ikerterhességet állapítottak meg nálam. Kérdésem az lenne, mennyire veszélyes ez a magzatokra nézve...
Magzati súl
Tisztelt Doktor Úr! Utolsó menstruációm első napja alapján 30 hét + 5 napos a terhességem. Szinte valamennyi létező vizsgálatot elvégeztettük...