Abortusz után

Kedves Doktor úr! 5 hete volt abortuszom. 2 és fél hét után voltunk először együtt a párommal (óvszerrel védekeztünk), majd a 3. hétre megjött a menzeszem. Miután elmúlt újra együtt voltunk, összesen 5 alkalommal, és mind az ötször belém élvezett. Az lenne a kérdésem, hogy, mennyi a valószínűsége, hogy terhes vagyok? Van, aki azt mondja, ilyenkor nagyobb az esély. Ill. azt, hogyha netán terhes vagyok, mindenfékeléppen vetélés vagy koraszülés lesz-e a vége? Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Kiss György válasza abortusz után témában

Tisztelt Hölgyem! A menstruátió utáni 5 együttlét, főleg, ha gumi nélkül történt? --elég nagy kockázatot jelent. Biztonság kedvéért a patikákban kapható terhességi teszt elvégzése indokolt. Ha negativ a teszt, akkor megnyugodhat. Az abortusz után bekövetkező hirtelen terhességek valóban nagyobb kockázatot jelentenek a nő számára. Vetélés esetleg koraszülés előfordulhat, ,de nem törvényszerü és rendszeres gondozás mellett az ilyen szövődmények elkerülhetőek. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. december 27.

Kérdések és válaszok: Szexuális élet

Abortusz utan kontroll
Tisztelt Doktor úr /nő Terhesség megszakításom volt kettő hete és most a kontrollon a Doktor úr csak kézzel vizsgált és nem csinált hüvelyi...
Abortusz utáni első menstruáció
Üdvözlöm 2015. November 4-én volt terhesség megszakításom. Műtét után semmi vérzésem nem volt. Tegnap jött meg először. Egész nap normál...
Missed ab után
Tisztelt Doktor Úr! Sajnos 8 nappal ezelőtt missed ab miatti műszeres befejezésem volt. A petezsák szabálytalan volt és üres. Műtét után...
Depo Provera injekció
Tisztelt Doktornő! Kb 2-3 hete, szexuális érintkezés során rendkívül éles fájdalmat tapasztalok (nem a gát környékén, hanem a hüvely...
Tadalafil 5 mg napi használata
Tisztelt Doktor Úr! Korábban merevedési zavarra a háziorvosom felírt napi 5mg Tadalafilt. Amióta ezt szedem (pár hónapja) határozottan...
SHBG-vel kapcsolatosan
Tisztelt Doktor Úr Ezúton szeretnék Önhöz fordulni egy számomra zavaró, hormonális eredetű problémával kapcsolatban. Egy ideje azt...