Szemprobléma

Tisztelt Doktor/Doktornő! A szememmel kapcsolatba lenne kétfajta problémám, méghozzá az első az, hogy kevesebb fényviszonyok között, illetve neoncső viágitású szobában a bal oldali pupillám nagyobb, mint a másik, viszont szabadtéren, napfény mellett visszaáll egyformára. A másik problémám az, hogy a szemem érzékeny a villogó fényre, de ez ritkábban fordul elő, inkább mikor fáradt vagyok. Erre két példát tudnék felhozni; buszon ablak mellett ülök, ahol odasüt a nap, az útmenti fák hatására "villogva" süt oda a nap, és ekkor ha becsukom a szemem egy idő után egy számomra körülíratlan érzés tör rám, talán ahoz tudnám hasonlítani, mintha a fejemben "áram" menne végig, talán még a testemre is kihatva. Ekkor reflexszerűen kinyitom a szemem, megszűnik, de ilyenkor nem tudom becsukni a szemem. A másik példa egy szórakozóhelyen, már a hajnali órákban, az szememre kiható egész esti stroboszkóp vagy fények villogására ugyan ez a érzés tör rám. Az utóbbi már tényleg csak akkor fordul elő, mikor már nagyon fáradt vagyok, de viszont ilyenkor (ha jól emlékszem) nem kell becsuknom a szemem. Érdekelne, hogy ezek a tünetek jelentenek-e valamit, illetve kezelendőek/kezelhetőek-e. A válaszát előre is köszönöm!

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Papp Júlia válasza pupilla témában

Tisztelt kérdező!

Sajnos műszeres vizsgálat nélkül érdemben nem lehet válaszolni a kérdésre. Mindenképpen érdemes lenne szemészeti szakorvosi vizsgálatot kérni. A szemészeti vizsgálat mellett a villogó fényre való érzékenységnek pedig esetleg neurológiai kivizsgálással lehetne megfelelően utána járni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2010. október 03., 12:23; Megválaszolva: 2010. október 07., 21:07
Kérdések és válaszok: A szem betegségei
Pupilla mozgása
A pupilláim állandóan mozgásban vannak, kb 5-8 másodpercenként kitágulnak majd összeszűkülnek folyamatosan úgy hogy nincs fényingadozás, és az...
furcsa szem
Tisztelt Doktornő! 29 éves nő vagyok az egyik pupillám tágabb, mint a másik, ezt már megszoktam, de az utóbbi időben mindenki megjegyzi, hogy mi...
Jobb oldali pupilla tágabb mint a bal
Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! Pár napja vettem észre, hogy a jobb oldali pupillám kissé tágabb mint a bal. Ugyanúgy reagál fényre, de nem annyira...
5 hónapos csecsemő - Eltérő...
Tisztelt Doktornő / Úr! A most 5 hónapos fiamnak két hónapja begyulladt picit a bal szeme. Rendszeresen dörzsölte is. Kicsit be is pirosodott a szeme...
Normális ez a pupillámmal?
Jó napot kívánok! Azt szeretném kérdezni, nincs-e valami baj a pupillámmal. Élénkzöld a szemem színe, és szemtengelyferdülésem van - bár ez...