Felkeléskor szemfájás

Jó napot Doktor Úr! Az utóbbi évben egy pár alkalommal történt velem, hogy a reggeli első szemkinyitáskor éles fájdalom jelentkezik a bal szemem felső közép táján. Ilyenkor nem tudom kinyitni mert nagyon fáj egy bizonyos ponton. Általában vagy magától elmúlik ha például vissza alszom, de van mikor használok rá szem spray-t vagy cseppet. A hétköznapokban nem használok semmit a szememre. Alapjáraton kiskorom óta szemüveget hordok. Szerencsére nagyon ritkán fordul elő, de ez a pár alkalom is szörnyű. Előre köszönöm válaszát!

Dr. Cserháti Zoltán válasza hámhiány témában

Kedves Hölgyem! Az Ön által leírt panaszok akkor szoktak előfordulni, ha valamivel megsértette a szem felszínét (a szaruhártyát), ott kialakult egy hámhiány, amely az éjszaka folyamán elkezdett hámosodni/gyógyulni. Ám, mivel még nem teljesen gyógyul be ilyenkor a hám, vagy esetleg valami oknál fogva "laza" a hám, ezért az első pislogás alkalmával szó szerint "lerántja/leszakítja" azt a minimális hámréteget, ami begyógyult. Persze, ilyenkor erős fájdalom, és az Ön által említett panaszok jelentkeznek. A hám gyógyulása természetes folyamat, a nap folyamán, ha kisebb méretű, akkor ez meggyógyul akár magától is. Javasolt tartósítószermentes műkönnyel, ill. hámosító kenőccsel segíteni a folyamatot. (szemspray-t egyáltalán nem javasolnám) Remélem segítettem.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2023. augusztus 15.

Kérdések és válaszok: A szem betegségei

Hámhiány-szem
Köszönöm az eddigi válaszokat! Az MRI-t sajnos még nem tudtam elintézni, de elfogom. Az lenne a problémám még, hogy rengeteg hám jön le a...
Kis PE atrophias terület
Tisztelt Doktor Úr! Munkahelyi szűrővizsgálat alkalmával magas szemnyomást mértek, ezért felkerestem egy szemész szakorvost a héten,...
Multifokális szemüveg
Tisztelt Doktor Úr! Most voltam szemüveget csináltatni. Multifokális szemüveg írtak fel. Távolra jobb +0,50 (SPH) bal +0,75 (SPH) Add: 2,5...
Taptiqom és szív
Édesanyám (96 év) 5 éve szürkehályog műtétet követően rendszeres Taptiqom 15mg szemcseppet kap esténként 1 csepp mindkét szembe. Egyik...
Sportolási lehetőségek
Tisztelt Dr. Cserháti Zoltán! Azzal kapcsolatban érdeklőndék, hogy esetemben mi lenne ajánlott sportolásra.Én dioptriám -9,75 és -10,75 és...
Szaruhártya repedés
Tisztelt Doktor Úr! A páromat műtötték endokrin orbitopathia miatt. Dekompressziós műteten esett át. A műtet után maradtak bent varratok,...