Üvegtesti homály

Nagyjából három héttel ezelőtt kezdtem látni egy pici sötét foltot a látóterem közepén, ami a szemmozgásommal együtt mozog. Főként világos, természetes fényben látszik erősebben. Ha másra koncentrálok, akkor nem veszem észre, de ha megakadt rajta a szemem, akkor nem tudok szabadulni tőle, nagyon zavaró, sőt frusztráló. Mivel két hét után nem történt változás, sőt, több apróbb folt és egy hálószerü homály is még jelent, felkerestem egy szemész szakorvost. Ő pupillatágítás után átvilágította, és nem talált semmilyen káros elváltozást. Azóta lassan, de folyamatosan terjed, és nem tudom, mit tehetnék. Ahogy utánaolvastam, a tünetek alapján üvegtesti homály, de a szemész szakorvos azt mondta, ha az, akkor nem lehet mit csinálni vele. Mi okozhatja ezt, lehet-e ellene tenni bármit, és ha nem, meg lehet-e állítani a terjedését? Mielőbbi válaszát előre is köszönöm! Tisztelettel, Tamás

Dr. Cserháti Zoltán válasza üvegtesti homályok témában

Kedves Uram! Az Ön által leírt panaszok valóban üvegtesti homályokra engednek következtetni. Vannak olyan homályok, amik szemfenékvizsgálat során nem láthatóak olyan jól, ilyenkor szemészeti UH vizsgálat javasolt, ahol pontosan lehet látni, hogy mekkora, mennyiségben vannak jelen ezen homályok. A hálószerű homály már lehet hátsó üvegtesti határhártya leválás is, ami nem azt jelenti, hogy a retina vált le, hanem azt, hogy az üvegtest és a retina közötti kapcsolat "megszakad". Ez a hátsó határhártya általában idősebb korban válik le részben vagy teljesen és hasonló panaszokat tud okozni. Fiataloknál sem ritka, de mindenkébben ritkábban fordul elő. Ezt ugyancsak UH vizsgálattal vagy szemfenékvizsgálat során lehet megállapítani. Teendőt az üvegtesti homályok nem igényelnek, hiszen ez egy természetes biokémiai folyamat miatt alakul ki, azonba ha ezek, mennyisége megnő, valamint nagyon zavaró, akkor létezik egy ún. vitrectomia nevű műtét, amikor a teljes üvegtestet eltávolítjuk (vele együtt a homályokat és a határhártyát is) és helyére egy speciális szemészetben használt folyadékkal töltjük fel a szemet. (Ez utóbbitól nem kell megijedni, egy idő után a szemben lévő keringés pótolni fogja a folyadékot.) Ez a műtét talán túl drasztikus, azt szoktam javasolni, hogy a megfelelő betegoktatás sokkal fontosabb és egy idő után megtanulnak vele élni a páciensek. Amennyiben nő a, mennyiségük és látásromlás is van, keresse fel a területileg illetékes szemészeti szakrendelőt. Olvashat speciális lézerkezelésről is, amikor egyesével "szétlövik" a homályokat, de azt gondolom személy szerint, hogy ez túl veszélyes beavatkozás, így nem javaslom. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2020. szeptember 22.

Kérdések és válaszok: A szem betegségei

Üvegtesti homályok, határhártya...
Tisztelt Doktor Úr! 33 éves vagyok, fél évvel ezelőtt kezdődött a problémám, 1-2 úszkáló hajszálat láttam magam előtt, ahogy mozgott a szemem. Majd...
Szem probléma
Tisztelt Doktor Úr/Nő! 31 éves nő vagyok 2016ban egyik pillanatról a másikra üvegtesti homályokat észleltem mindkét szememben. Nagyon megijedtem, akkoriban...
Fura pontok/hálók látása
21 éves egyetemista vagyok, 19 éve szemüveges és sokféle szembetegségem van. Körülbelül egy fél-1 éve fedeztem fel, hogy úszó pontokat/hálókat látok. Nem...
Jobb szem látását lehetne javítani? Ha...
Tiszteletem! Kérdésem lenne lehetne-e a látó szemem azaz a jobb szemem látását üveggel, vagy műlencsével, vagy valamivel javítani? Hisz a bal oldalira már...
Szem alatti lüktetés
Tisztelt Hölgyem/Uram A bal szemem alatt kb 3 hete lüktet/dobog. Azt szeretném megtudni, hogy ennek mi lehet az oka. Vérnyomást mértem, 139 volt a pluzus...
Nem megfelelő szemüveg?
Tisztelt Doktor Úr! 49 éves vagyok, kb. 5 éve írtak fel olvasószemüveget. 1-es lencsével kezdtük. Most másfeles olvasószemüvegem van, ami cilinderes, de,...