Visszatérő szemgyulladás

Tisztelt Doktor Úr, szeretném kikérni szakvéleményét egy visszatérő szemproblémámmal kapcsolatban. 16-18 éves korom óta tapasztalom a problémát hol gyakrabban, hol akár hónapok telnek el tünet nélkül. Főként a bal szemem (esetek 90%-ban) az éjszaka folyamán begyullad és reggelre vörös viszkető váladékozó tünetekre ébredek. A hajszálerek gyulladtnak tűnnek. Jobb esetben másfél havonta jelentkezik. Kb 1-2 nap alatt elmúlik. Ez a probléma tavaly októberben súlyosbodott, mikor a szaruhártyám egy része levált és Vigamox majd Maxidex kezelést kaptam. Ez megismétlődött februárban is. Azóta szerencsére ilyen komoly probléma nem jött elő azonban továbbra is jellemző, hogy gyulladt szemre ébredek. Monitoros munkát végzek, azonban használok tartósítószermentes műkönny cseppeket, így nem szokott szárazságérzetem lenni. Kettő orvos vizsgált meg még a szaruhártyasérülés idejében. Sajnos azonban az akkori tünetek kezelésén kívül a probléma okára nem, derült fény. Véleményük szerint szemszárazság okozhatja a problémát, illetve nyitott szemmel alvás. Egy héten keresztül figyeltem meg kamerával az alvást és nem láttam bármi jellegű mozdulatot, illetve, hogy nyitott lenne a szemem alvás közben. Olvastam, hogy magas vérnyomás is okozhat ilyen tüneteket, azonban rendben van a vérnyomásom 140 fölé ritkán megy. Úgy gondolom, hogy más probléma lehet a háttérben, de szeretnék megoldást találni rá, mert nagyon kellemetlen tud lenni. Köszönettel, Kántor Richárd

Dr. Cserháti Zoltán válasza szemfelszín témában

Kedves Uram! A leírásban azt írja, hogy "a szaruhártya egy része levált". Azt gondolom, hogy itt valamilyen szaruhártya sérülésre, esetleg horzsolódásra (ún. erosio), aminek következtében hámhiány alakult ki. A szaruhártya felszínén lévő hám gyorsan, magától regenerálódik, azonban az esetek egy részében ez nem történik meg tökéletesen. Ún. recidív erosiok keletkeznek, amire nagyon jellemző az, hogy a csukott szemmel való alvást követően reggel, amikor kinyitjuk a szemünket "leszakítjuk" az egyenetlenül feltapadt hámréteget. Ezt természetesen egy rutin szemészeti vizsgálat alkalmával meg lehet nézni. Lehetséges, hogy nem ez áll a háttérben, azonban nem tudok olyan szemészeti betegségről, amely során 10 éve az egyik szem, havonta 1-2x, váladékozással, viszketéssel együtt begyullad és 1-2 nap alatt elmúlik., Amire gondolnék még az az allergia, ill. nem írta, hogy kontaktlencse viselő, mert akkor azzal kapcsolatban is megnézném, hogy minden rendben van-e (tárolófolyadék, stb.). Van még egy olyan szemészeti betegség (scleritis), amelyre gondolnék, de arra nem jellemző a váladékozó, viszkető szem. Ilyenkor a szervezet egy másik pontján zajló gyulladás következtében gyullad be a szem. Ilyenkor góckutatást javasolunk: urológia, nőgyógyászati, fogászati, reumatológiai, belgyógyászati vizsgálatokat. Remélem segítettem,

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2020. július 01.

Kérdések és válaszok: A szem betegségei

Rendszeresen gyulladt, fájó szemre...
Évek óta rendszeren begyulladnak a szemeim, gyakran van kötőhártyagyulladásom.sok szemeszeten jártam már maszek, Semmelweiss, Kórház es a...
Sportolási lehetőségek
Tisztelt Dr. Cserháti Zoltán! Azzal kapcsolatban érdeklőndék, hogy esetemben mi lenne ajánlott sportolásra.Én dioptriám -9,75 és -10,75 és...
Szaruhártya repedés
Tisztelt Doktor Úr! A páromat műtötték endokrin orbitopathia miatt., Dekompressziós műteten esett át. A műtet után maradtak bent varratok,...
Látótérkiesés
Tisztelt Főorvos Úr! A tünet, ami miatt írok, először két éve fordult elő, tévézés közben a jobb szemem felső részén elment a látásom,...
Episcleritis vagy Naevus
Üdvözlöm Kedves Dr Úr! 2 éves kisfiam bal szemében véreres bevérzés keletkezett 7 hónapja, háziorvos Tobradex cseppet írt fel sajnos nem...
Erős ideges pislogás kisgyermeknél
Tisztelt Doktornő / Doktorúr Kislányom most múlt 3 éves. Fejlett és okos a korához képest. Azt vettem észre, hogy körülbelül 1 hónapja a...