Romló látás fiatal korban?

Tisztelt Dr. nő / Dr. úr! A tavalyi évben olyan június környékén először szem villogás/káprázás jelentkezett mind két szememnél, ezzel nem foglalkoztam különös képen majd később július/augusztusban megjelentek az úszó homályok is, illetve tiszta eresek és sokszor pirosak lettek a szemeim. Tavalyi évem úgy alakult, hogy munkakör változás miatt kétszer is voltam orvosin áprilisban még -1 volt a szemem augusztusban már -2. Szeptemberben mentem el szemészetre ott rés lámpás vizsgálatot végeztek megállapították, hogy az üvegtest kezd elfolyósodni ez természetes majd, megszokom a szem pirosságra azt mondták bármilyen szemcsepp jó. Utána próbáltam hozzá szokni viszont január végére még tovább romlott a helyzet már annyi homályt láttam, hogy természetes fényben egy kását láttam mozogni mintha piszkos üvegen néznék ki. A jobb szemem baloldalán egy folyamatosan villogó fényt is láttam, valamint a fényvillanások között már kör alakú villogás is jelentkezett, illetve mind két szemem belső oldalán, a szem fehérjén fekete talán erek jelentek meg, valamint a szemem hátsó része illetve a homlokom is fáj azóta. Február elején elmentem egy másik szemorvoshoz ő alaposabban meg vizsgált újra rés lámpával, a diagnózis a következő lett: üvegtest kezd elfolyósodni rengeteg úszó homály van a szememben, illetve kanyargós érhálózatot látott még, valamint makula körüli csillogást. Felírt nekem YELLOX bromfenák tartalmú szemcseppet illetve beutalt a szem klinikára biztonság kedvéért OCT vizsgálatra. El is mentem itt tényleg alaposan megvizsgáltak pupilla tágításban is. A vizsgálat eredménye az lett, hogy az üvegtest még fekszik, az ideg hártyán szemben minden rendben kezd elfolyósodni az üvegtest. Annyit mondtak, ha világosra nézek zavaró lesz, illetve a szemcsepp felesleges, de azért használjam el nyugodtan, mondtam még a többi panaszt arra azt mondták nem kell vele foglalkozni. A homályokról bővebben: össze-vissza alakjuk van vagy átlátszóak, vagy feketék van kicsi kör alakú villogó illetve nagy, mint a pókháló annyi közös bennük hogy úsznak, amerre nézek. A számuk változó sajnos az utóbbi időben egy-két nap kivéve egyre több. Lehet fontos hogy pupilla tágító szemcsepp után napokig kevesebb lett valamint a szem fájdalom is körülbelül négy napig teljesen elmúlt. Életvitelemben tavaly január február és júliusban végeztem keményebb fizikai munkát illetve májustól több macskával élek együtt. Egy-két hete már szemcsésen is látok, főleg sötétben. Ha otthon vagyok fokozódnak a tünetek. Az lenne a kérdésem milyen irányba érdemes kivizsgálást kérni, esetleg min változtassak, mi okozhatja a panaszaimat? Válaszát előre is köszönöm!

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Cserháti Zoltán válasza úszkáló homályok, üvegtest, látászavar témában

Kedves Uram!

Ebben a korban még változhat a dioptria értéket, ez nem meglepő. A felírt szemüveget hordja rendszeresen, időközönként járjon kontrollra vele. Az említett panaszokat az üvegtestben lévő úszkáló homályok nagyobb mennyisége okozhatja, bár nem tudom, hogy mondták-e Önnek, hogy van egy olyan jelenség is, hogy asteroid hyalosis, amikor is az üvegtestben nagy mennyiségű "csillogó" homály van. (Nem tudom jobban elmagyarázni, de olyan mintha egy hógömböt megforgatna és hullana a hó.) Természetesen ezt így nem lehet megállapítani, sőt a kollégáim ezt leírták volna, könnyen észrevehető.

Az Önéhez hasonló panaszok során nagyobb jelentősége van annak, hogy elmagyarázzuk, hogy az üvegtesti homályok teendőt nem igényelnek, tudni kell róla, időközönként meg kell mutassa szemésznek. Amikor az embernél kiderül egy ilyen probléma sokkal jobban "figyel rá", de idővel ez csökken. Amennyiben kisállatokkal él együtt, ugyancsak időközönként érdemes egy pupillatágításos vizsgálatot elvégezni, hogy minden rendben van-e a szem hátsó részein is.

Nem tudom, hogy milyen irányban érdemes továbbmenni, ha a fejfájásai komolyabbak, ill. sűrűbbé válnak egy neurológiai szakrendelést érdemes felkeresni.

Üdvözlettel,

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2019. március 09., 13:10; Megválaszolva: 2019. március 17., 12:10
Kérdések és válaszok: A szem betegségei
Látás zavar
Tisztelt Doktor Úr, Az esetre csak erősebb fényben leszek figyelmes, gyengébb fényviszonyok mellett fel sem tűnik. Számomra halványan / gyengén...
Mozgó dolgok a látótérben?
Tisztelt Doktor Úr! A "problémám" úgymond már viszonylag régóta tapasztalom azonban nem gyakran. Alkalmanként ha sokat nézem a számítógépem...
Apró foltok a látótérben
Tisztelt Doktor Úr, olyan problémával fordulok Önhöz, hogy körülbelül 2 éve néhány apró folt jelent meg a látóteremben. Nagyon aprók, és...
szürkehályog utáni panasz
10 éve műtötték szürkehályoggal a szemeimet.Most a balszememen észrevettem , hogy olyan mintha ezernyi mákszemet látnék és úszkáló...
Foltok pislogáskor
Üdvözlöm! Korábban írtam már olyan tünetekkel hogy sokszor látok foltokat illetve hogy sokszor van nyomó érzés a szembe és hogy fáj is és a...