• Villogó fényfoltok

        Legfrissebb cikkek a témában
         

        Tisztelt Doktor Úr! körülbelül 2 hónappal ezelőtt arra lettem figyelmes, hogy néha-néha fel felvillan 1 fényfolt, teljesen véletlenszerűen időközönként, és ami érdekes, hogy mindig ugyanúgy néz ki. Nagyon bosszantó, csukott szemmel - nyitott szemmel egyaránt bevillan. Fehér felületen inkább feketének mondanám, de ha becsukom a szemem, akkor fényes.( megpróbálom grafikailag is ábrázolni, hogy mit látok egy mellékelt képpel ) amikor bevillan ez a fényfolt akkor kb a látóterem 20% -án észlelem. Kb fél másodpercig tart, tényleg csak 1 pillanatig tart. (Ez a tünet tartott 2 hétig, és naponta többször is felvillant, volt hogy 10 perc alatt 10-20x is, és volt hogy 1 nap csak 2-3 x, de a folt alakja mindig ugyanúgy nézett ki.) Voltam szemésznél is, de csak optikában, ahol talán nézték a szemfeneket is, de pupillatágítás nélkül, azt mondta a Dr. hogy nincsen gyulladás. Sajnos a fényfelvillanásos tünetet elfejeltettem megemlíteni neki, mert akkorra már elmúlt, és gondoltam hogy csak átmenetileg látom ezt. Főleg fényérzékenység miatt mentem az optikába, ahol javasoltak egy szemcseppet, azóta csepegtetem. 2 hét után a tünetek maguktól elmúltak, de 2-3 napja újra jelentkeztek... Ugyanaz a fényfolt. Még alvás közben is látom, nagyon bosszantó. Próbálom kivenni, hogy esetleg melyik szememen látom, de mivel csukva is látom, így mindkettő szememnél látszik. A fényfolt főleg a szemem közepén, vagyis a látótér közepén jelenik meg, Én azt veszem észre, hogy a számítógép monitorján ha fehér felületre nézek, akkor mintha az "generálná" ki ezt az egészet, de nem vagyok benne biztos. Az tény, hogy sokat gépezek, szükséges a munkámhoz. Már be jelentkeztem a szemészhez újra, most nem optikába, hanem egy magán klinikára, de csak 9 nap múlva fogok tudni menni, ekkorra kaptam időpontot. Sajnos rossz tulajdonságom, hogyha van valami problémám, akkor beírom az internetre a tüneteket, és rossz dolgokat ír... erre a villanásra is csak retinaleválást találtam, hát mondhatni csodás:D (Ha retinaleválás lenne, már 3 hónap alatt megvakultam volna igaz? meg akkor az optikában lévő Doktor már észre vette volna, pupilla tágítás nélkül is, remélem) Olvastam, hogy vérnyomás probléma is lehet, de van itthon vérnyomás mérőm és 120/80 as a vérnyomásom, napi 3-4 x is mértem azóta. Doktor Úr szerint mi lehet ez? Válaszát előre is köszönöm!

        Dr. Cserháti Zoltán válasza a fényfelvillanás, határhártya leválás, retina témában

        Kedves Uram! Az Ön által leírt panasz (villámlátás/fényfelvillanás) nagyon hasonlít arra, amikor valakinek hátsó üvegtesti határhártya leválása van. Ez azt jelentheti, hogy az üvegtest és a retina/ideghártya találkozásánál lévő határhártya részben vagy teljesen levált. Fontos különbség, hogy ez nem egyezik meg a retinaleválással! Ennek hátterében nehéz megmondani, hogy mi áll, de vérnyomás probléma is lehet. Előfordulhatnak úszkáló homályok is, a szemünket kitöltő üvegtestben biokémiai változások hatására kialakulnak ún. úszkáló homályok, melyek a szemünk előtt (főleg világosban) pókhálószerűen úszkálnak. Azt gondolom, hogy nem (kötőhártya)gyulladás áll a háttérben. Ellenben minél hamarabb pupillatágításos vizsgálatot javasolnék, mivel előfordulhat az az eset is, hogy a fényfelvillanások hátterében retinaszakadás áll! (Ezt ebben a formában nehéz megmondani) Kérdésére, hogy 3 hónap alatt már megvakult volna ha retinaleválás áll a háttérben nehéz válaszolni, de az tény, hogy egy retinaleválás esetén rosszabb is lehetne a látóélessége. Pupillatágítás nélkül biztosan nem lehet kizárni a retinaleválást (kivéve ha egy UH vizsgálatot csinálnak), ezért javasolt a vizsgálat. Üdvözlettel,

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
        Tünetellenörző Laborértékek

        Kérdés: 2019. január 14., 11:07; Megválaszolva: 2019. január 14., 18:29

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Doktor Úr! Napokban szem környéki fájdalmat tapasztalok. Jobb szem, alsó szemhéj tájékán, csak pislogásnál jelentkezik a fájdalom (becsukott szem mozgatása során nem) a fájdalomérzet: mintha nyomás lenne, szemem nem vörös azon a...
        Tisztelt Dr.! Ugy ertesultem hogy villanyszerelonek nem mehet aki szinteveszto mint en (piros/zold) es ez kapcsan erdeklodtem uzemorvosi rendeloben hogy szinlatas korrekcios kontaktlencsevel vagy szemuveggel le lehet-e tenni az alkalmassagit es tanulni de ok...
        Tisztelt Doktor Úr! Ma volt jégárpa műtétem a bal felső szemhéjamon. Az normális hogy a kötés levétel után, a bal felső szemhéjam hurkásra dagadt,felnyomja a szemöldökömet is és váladékozik a szemem? Kenhetek rá tobradexet? Bár vigamox...
        Üdvözlöm! A szemgolyómón a belső szezugnál mind a 2 szemenél egy eres szürkés fotot találtam! nagyon megilyedtem hogy szürkehályog vagy valami de nem tudom! Látásom jó! nem viszket nem fáj csak ott van
        Kedves Doktor Úr! Vannak autoimmun betegségeim (Hashimoto és Sjögren), még van könnytermelésem, de időnként előfordul, hogy egyik szememen kötőhártya gyulladásom lesz. Legutóbb fél éve volt és most is van, ugyanazon a szememen. A múltkori...
        Tisztelt Doktor úr! Télen kezdődött egy nagyon elhúzódó krónikus arcüreggyulladásom ami együtt járt egy szemproblémával. Nagyon fáradékony lett a szemem, nem tudtam olvasni vagy tévét nézni. Nagyon érzékeny volt az erős és a...
        54 éves cukorbeteg és dializalt vesebeteg vagyok, magas vérnyomással (180-200).A jobb szememre már megvakultam, a bal szememre homályosan látok, a c vitaminon kívül van e megoldás, hogy kitisztuljon a szemem, hogy legalább 1 szemre lássak....
        Tisztelt Doktor Úr ! Két éve üvegtest leválást diagnosztizáltak nálam (úszkáló apró sötét foltok). A retinát épnek, jól tapadónak ítélte meg az orvos. Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy fenáll a retinaleválás veszélye, amit...
        T.Doktor Nö/Úr! Szabad-e retinaleválás és azt követö szemmütét után 2 évvel repülögéppel utazni? Köszönöm a válaszukat! László és Krisztina
        Tisztelt Doktor Úr/Nő! Bal szememben az alsó szemhély belső oldalán a bal oldalon ciszta alakult ki. Szemészeten azt javasolták systane balance-t használjak.Bár alig érzem engem zavar.Műtét ilyen esetben nem javasolt? Vagy rizikós? Van -e más...