Üvegtesti határhártya tapadás

Tisztelt Doktor Úr! 53 éves vagyok. Rettenetesen aggódom a fennálló problémám miatt, és kérem a mielőbbi segítségét. Gyermekkorom óta szembeteg vagyok, kancsalsági műtétem volt 3 éves koromban, a bal szememre tompalátó vagyok. 14 éves koromban vettem először észre az üvegtest homályokat, amik az évek múlásával szerencsére nem szaporodtak túlságosan, és lassan hozzászoktam a jelenlétükhöz. Minden évben szemészeti vizsgálaton vettem részt, így folyamatosan ellenőrizve voltak a szemeim. Tavaly októberben, egyik napról a másikra, a szemeim külső sarkánál, szinte mindennap, folyamatosan, fényvillódzásra lettem figyelmes. Ez hol sűrűbben, hol ritkábban jelentkezett, de a mai napig fennáll. Természetesen felkerestem a szemorvost, aki pupillatágítás után hármastükörrel, réslámpával megvizsgálta a szemeimet, később szemultrahangra is elküldött, de semmi problémát nem talált. Mivel a fényvillódzás még mindig fennállt, ez év májusban elküldött agyi MR vizsgálatra, ahol szerencsére nem találtak semmi problémát. Nem nyugodtam bele az eredménybe, hiszen a szemproblémáim nem múltak el, sőt kb. másfél hete észleltem, hogy az éleslátás helyén, középen, szürkés foltok, füstkarikaszerűségek lettek, ami miatt nem látom élesen a betűket, a számokat, pont azokat a dolgokat nem látom tisztán, ahová fókuszálok, így képtelen vagyok ellátni a munkámat. 2018 szeptember 11-én ismét elmentem a szemorvoshoz, aki végre elküldött OCT vizsgálatra. (Egyébként nem értettem, hogy erre a műszeres vizsgálatra miért nem küldtek el hamarabb, hiszem egy laikus számára is nyilvánvaló, ha a neten utána olvas, hogy a fényvillódzások fellépésekor a retinahártya leválására kell gyanakodni). A vizsgálat eredménye: Éles határú papilla, kornak megfelelő erek, maculában kóros nem látható. Az OCT vizsgálat eredménye: Üvegtest határhártya levált, 1 pontban a foveában kitapadva. Temporálisan laposan levált határhártya, nasalisan fekszik. Retina szerkezete megtartott. Az orvos azt mondta, hogy meg kell válni, amíg a tapadás elenged, nem lehet csinálni semmit, 1 hónap múlva menjek vissza kontrollvizsgálatra. Én ebbe nem nyugodtam bele, ezt követően, még kétszer felkerestem a szemorvost, mert időközben a problémás szemem begyulladt, véres lett, fájt. Kaptam Tobradex szemcseppet és krémet a gyulladásra. Az orvos azt mondta, hogy a homályos látás lehet a gyulladástól is, amit én már akkor is kételkedve fogadtam. Mivel az éleslátás helyén a homályos, szürkés folt nem múlt el, - reggel a foltot egyébként általában nem szoktam látni, kb. 10 óráig, utána fokozatosan egyre felerősödik - 2018. szeptember 19-én felkerestem a budapesti Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikáját, ahol ismét megvizsgáltak, OCT műszerrel is. Az eredmények: L.dex. Ép védőszervek. Halvány tarsalis és bulbaris kötőhártya. Cornea sima, csillogó, állománya és hátlapja tiszta. Csarnok kp. mély, tiszta. Iris szerkezete és rajzolata megtartott. Pupilla kp. tág, kerek, centrális, fényre jól reagál. Jó vvfény. 1 cs MNS 8: 25 Lencsében kezdődő phacosclerosis. Üvegtestben néhány úszkáló homályok. Fundus: Éles határú, jó színű papilla nívóban. Kornak megfelelő érrendszer. Maculatáj ép. A periférián durva kóros nem látható. L.sin. Ép védőszervek. Halvány tarsalis és bulbaris kötőhártya. Cornea sima, csillogó, állománya és hátlapja tiszta. Csarnok kp. mély, tiszta. Iris szerkezete és rajzolata megtartott. Pupilla kp. tág, kerek, centrális, fényre jól reagál. Jó vvfény. 1 cs MNS 8: 20 Lencsében kezdődő phacosclerosis. Üvegtestben néhány úszkáló homályok. Fundus: Éles határú, jó színű papilla nívóban. Kornak megfelelő érrendszer. Maculatáj ép. A periférián durva kóros nem látható. MOCT: o.d. fovea területében tapadó üt-i határhártya kissé megemeli a retina felső rétegeit, alatta kevés folyadék. o.s. megtartott fovealis behúzottság, ép retinaszerkezet. Vélemény: a leváló üvegtesti határhártya tapad az éleslátás helyén, mely egy kissé megemeli a retina felső rétegeit, alatta kevés folyadék látható, melyek panaszait okozzák. Javasolt hasprés, hirtelen irányváltoztatás kerülése. Kontroll félév múlva javasolt, illetve panasz esetén (hirtelen látásromlás, szikralátás, fényvillanás, látótérkiesés, jelenlegi panasz fokozódása) azonnal. Kérem, szíveskedjék tanácsot adni abban, hogy hová forduljak. A szürke folt pont az éleslátás határán van, így nem tudok dolgozni, olvasni. Azt mondták a klinikán, hogy a műtét és a lézeres beavatkozás nem veszélytelen, meg kell várni, hogy a tapadás elengedjen. A folyadék miatt látom a szürke foltot. Nincs arra lehetőség, hogy ezt a folyadékot valamilyen módszerrel felszívják, vagy eltüntessék a látótérből, vagy a tapadás megszüntetésére valamilyen módszer nem lehetséges? Szíveskedjen abban is segíteni, hogy hová fordulhatnék még a problémámmal? Esetleg egy retina specialistához, vagy a retina központba? Kérem segítsen, mert teljesen kiborultam, 53 évesen szeretném még a munkámat folytatni, és látni, legalább ezzel az egy szememmel. Köszönöm mielőbbi válaszát. Tisztelettel: Erzsébet Lerajzoltam, hogy kb. mit látok a látóteremben.

Dr. Cserháti Zoltán válasza határhártya leválás témában

Kedves Hölgyem! Mindenek előtt leírta, hogy bal szemére tompalátó, azonban azt nem írta le, hogy a panaszok melyik szemén jelentkeztek. Kijavítanám, mert ha valakinek fényvillódzása van igaz, hogy a retinaleválásra is gondolni kell, azonban ahhoz nem szükséges macula OCT vizsgálat. Elégséges egy tágításban végzett szemfenékvizsgálat vagy ultrahang vizsgálat. (A macula OCT vizsgálatot, tehát nem a retinaleválás miatt kérték, hanem a retina rétegeiben észlelhető elváltozások felderítése miatt, amelyet már szabad szemmel - szemfenékvizsgálat közben - nem egyértelműen láthatóak.), Amikor leírta, hogy felkereste a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikáját, akkor, derült ki számomra, hogy a bal szemen látható panaszokról beszélünk. A vizsgálat hátsó határhártya leválást írt le, mely tapad a foveanál (az éleslátás helyén). Ez azt jelenti, hogy a szemünk belsejét kitöltő kocsonyás anyag (üvegtest) hátsó része normál esetben az ideghártyához (retina) tapad. Ez, bizonyos esetekben, általában a kor előrehaladásával részlegesen vagy teljesen leválhat és olyan panaszokat is okozhat, amelyet Ön is tapasztal. A tapadás helyén megjelent egy kis folyadék is, ez is ronthatja az éleslátást. Teljesen egyetértek a Klinikán hangzottakkal, sajnos, ebben az esetben a megfigyelés javasolt. A folyadékot felszívni nem tudjuk, magától is fel szokott szívódni. Nem egyszerű helyzet, azonban az ajánlott kontroll betartásán kívül mást nem tudok tanácsolni. Remélem segítettem! Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2018. szeptember 27.

Kérdések és válaszok: A szem betegségei

Jobb szem látását lehetne javítani? Ha...
Tiszteletem! Kérdésem lenne lehetne-e a látó szemem azaz a jobb szemem látását üveggel, vagy műlencsével, vagy valamivel javítani? Hisz a bal oldalira már...
Szem alatti lüktetés
Tisztelt Hölgyem/Uram A bal szemem alatt kb 3 hete lüktet/dobog. Azt szeretném megtudni, hogy ennek mi lehet az oka. Vérnyomást mértem, 139 volt a pluzus...
Nem megfelelő szemüveg?
Tisztelt Doktor Úr! 49 éves vagyok, kb. 5 éve írtak fel olvasószemüveget. 1-es lencsével kezdtük. Most másfeles olvasószemüvegem van, ami cilinderes, de,...
Szakorvosi lelet - beteg szerinti...
Kedves Doktor Úr! Szeretném ha "lefordítaná" a laikus beteg számára a leleten olvashatóakat. - Szemmozgások: minden irányba szabadok, konjugáltak. - Cover,...
Szem könnyezés, szarusodás
Jó napot! Kb. öt évvel ezelőtt diagnosztizálták nálam szarusodást. Viszont a probléma menni a korábban kezdődött. Reggelente nagyon erősen könnyeznek a...
rövid idő alatt nagy látásromlás
Tisztelt doktor úr! 43 éves vagyok. 2 éve vagyok szemüveges (-1,75 a jobb szemem bal -0,75) cylinderes.1 éve voltam utoljára vizsgalaton, akkor meg ez volt a...