Lépinfarktus

Tisztelt Doktor Nő/Úr! Édesanyám ügyében szeretnék segítséget kérni. 3 héttel ezelőtt 1 hetes előzetes hasi panaszok, 2szeri eszméletvesztést követően a sürgősségin kötöttünk ki, ahol uh és ct vizsgálatot követően megállapitották, hogy édesanyámnak lépinfarktusa van. Combartérián keresztül katéteres elzárással elhárították az életveszélyt, a vérzés abbamaradt. A lép egy része elhalt, másik részét viszont működőképesnek találták. Ezt követően antibiotikumos kezelést kapott, és rá 10 napra hazaengedték a kórházból, hogy 1 hónap múlva kontroll ct-n jelenjen meg. Azonban a hazajövetel után 3 nappal komoly fájdalmai kezdődtek, bal oldalon a bal bordaívnél késszerű, szúró elviselhetetlen fájdalmat érzett. Mentőt hívtunk, újból sürgősségi ellátás, és ct vizsgálat. A ct rosszabbodást nem mutatott ki (állitólag), viszont a folyadék amely előtte két héttel keletkezett a belső vérzést követően nem szívódott fel teljesen. Jelenleg belgyógyaszati kórházi kezelés alatt áll, de csak fájdalmat tudnak neki enyhíteni, napi 2-3 alkalommal vénásan kap fájdalomcsillapitót és Nospat. A fájdalom egyhül, de nem múlik. Minden nap újra és újra intenzíven visszatér. A kezelőorvosok elmondása alapján minél tovább ki kellene tolni a lépeltávolítás időpontját, mivel ha most megműtenék 30% esélye maradna az életbenmaradásra. Sajnos a kezelőorvosok nem kommunikatívak, úgy vesszük észre ilyen esettel még nem találkoztak, és nem igazán mernek állást foglalni az ügyben ilyenkor mi a teendő. A kérdésem az lenne meddig lehet így lenni, hogy fájdalomcsillapitót szed? És mennyivel lesz másabb a helyzet, ha egy hónap múlva műtik meg, akkor mivel lesz nagyobb esélye az életbenmaradásra? Mi lehet az oka annak, hogy minél tovább várni akarnak a műtéttel, annak ellenére, hogy ilyen fájdalmai vannak? Előre is nagyon szépen köszönöm a segítségét! Tisztelettel és köszönettel: Brigitta

Dr. Papp Géza válasza lépinfarktus témában

Kedves Brigitta! Pontos és biztos valaszt nem tudok adni, ahhoz szükséges az orvosi vizsgálat és a CT megtekintése. A várakozás oka, hogy az elhalt lép darab magától fellazuljon és utána egy csővel ki lehessen szívni. Így a lép egészséges része megmaradhat., De ennek a biológiai folyamatnak időre van szüksége. Ha műtétre lesz szükség, nem kell ilyen magas halálozással számolni, ez biztosan túlzás, bár lehetnek kockázatok. Akar a teljes lép is eltávolítható, jelentős hosszútávú káros következmény nélkül. Ha sok a panasza, szerintem hamarabb műtétre ajánlható, bár akkor valószínű, hogy a teljes lép eltávolítása szükséges lesz. Beszéljenek a kezelőorvossal és sebésszel is, kérjék, hogy vonják be önöket a döntésbe. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2018. március 15., 12:48; Megválaszolva: 2018. március 20., 10:32

Kérdések és válaszok: Műtétek, sebészet

Felkartörés velöűrszegezéssel
Tisztelt Doktor Úr/Nő 2022 októberében volt egy elesésből származó felkartörésem, amit velőűrszegezéssel rögzítettek. Már túl vagyok 30 gyógytornán, könyk...
Combizomsérülés utáni lábfájdalom
Kedves Doktornő . A panaszom a következő lenne . 7-8 hónappal ezelőtt, otthoni tevékenység közben sarokcsiszolóval belevágtam a jobb oldali combon belső...
PRP utáni vizesedés
Üdvözlöm! Január 13-án térdműtéten estem át porcleválás miatt (Laesio men. lat. gen. l.s.). A műtét utáni 3 héten PRP kezelésen vettem részt, hogy serkentsem...
Aneorizma /ACI /
Feleségem ACI kiboltosulását műtötték novemberben az OMIII ban utolsó érfestésének eredménye ként ér elzárását javasolták stroke következményel, mivel az...
Dermoid Ciszta
Tisztelt Doktornő! Fél évvel ezelőtt alakult ki egy keresztcsonti tályogom (dermoid ciszta), melyet 3 hónappal ezelőtt műteni kelett (amikor kialakult...