Aranyér eltávolítás terhesség előtt, vagy szülés után?

Tisztelt Doktor Nő! Már 6 éve küzdök aranyér problémával. 2012 májusában voltam először proktológusnál. A vizsgálat során kiderült, hogy másodfokú belső aranyereim vannak. Eredetileg 3 darab Barron ligatúra kezelést mondott az orvos, azonban a gyűrűzések során nagyon rosszul lettem, így még második alkalommal 9 óra irányában (első alkalommal 3 óra irányában) is elvégzésre került a Barron ligatúra. Ezt követően sokkal jobban éreztem magam, azonban augusztusban ismét egyre többet kellett küzdenem vele. 2013 márciusában elmentem egy másik proktológushoz és a következőt diagnosztizálták: a két jobboldali főtörzs területén egyenként babszemnyi mucosa prolapsus. Annak ellenére, hogy elmondtam az orvosnak, hogy könnyen és gyakran kijön az aranyerem és nagyon nehezen megy vissza, azt mondta, hogy ezzel együtt kell élnem. Idén babát tervezünk a párommal, azonban mivel továbbra is rendszeresen kijön az aranyerem, akár guggolástól illetve a reggeli pisilések során is, így talán érdemes lenne még terhesség előtt leszedni ezt a két darab problémás aranyeret. Azonban legtöbb nőnél a terhesség harmadik szakaszában, illetve a szülésnél jelentkezik először az aranyér. Így abban kérném a tanácsát, hogy próbáljam meg végigcsinálni a terhességet és a szülést a már most meglévő aranyér problémáimmal együtt, vagy terhesség előtt szedessem le és bízzak benne, hogy szülés után az esetlegesen megjelenő aranyerek visszahúzódnak? Előre is köszönöm válaszát. Aletta

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Papp Géza válasza aranyér témában

Kedves Kérdező, a 2 fokú aranyeresség esetén nem javaslom műtét végzését. Ha kis terhelésre előjön, és kifejezetten zavarja, a gyerekvállalás előtt javaslom a műtétet.

Üdvözlettel: Dr. Papp Géza

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2015. január 28., 21:26; Megválaszolva: 2015. január 31., 13:40
Kérdések és válaszok: Műtétek, sebészet
Haematoma kezelése
Tisztelt Doktornő! 2020.10.13-án belső aranyeres csomó eltávolítását végezték el nálam altatásban. A műtét rendben lezajlott. A műtétet...
Aranyér probléma
Üdvözlöm! Régóta kínlódok az aranyértől! Aranyércsomóim vannak amik kitüremkednek néha fáj és viszket. Nem vérzik, viszont néha nagyon fáj...
Külső aranyér
3 éve Csatár doktornő kivágta egy trombotizált aranyerem. Azóta a túloldalon van egy kicsi a terhesség óta. Azt szeretném tudni, hogy amikor...
Aranyér hasmenéses vírus után
Tisztelt Doktor úr, Erős székelés után láttam hogy a WC papíron véres elénk piros csíkok vannak, egy darabig nem lehet semmit érezni a szorító...
Nagy a gond?
Kedves doktor ur. Kétségbe esett feleség vagyok. Párom 40 éves és több éve van neki arany ere. Eddig nem fájt nem vérzett de mostmár mindkettő....